Most jöttem rá, hogy szinte mindig csak az anyuka nevét írom a blogposzt címébe, pedig apát sem kellene kihagyni a dologból. Nem is hagytuk ki, szóval mostantól igyekszem majd mindig figyelni rá, hogy már a blogposzt címében is utaljak rá, hogy egy gyermek megszületéséhez bizony két ember kell. Maja és Jani is ketten döntöttek úgy, …
Keserédes őszi szombatra ébredtünk aznap. Volt miért örülni, hiszen Bori és Marci tényleg régóta várták, hogy végre összeházasodhassanak, de egy kicsit azért szomorúak is voltunk, mert egyrészt ez volt a szezon utolsó esküvője, másrészt pedig az utolsó esküvőnket fotóztuk a Pezsgőház Étteremben, ahova kis túlzással hazajártunk. A szezonzáró esküvőkön egyébként mindig több képet csinálok. Valahogy …
Ha lenne tankönyvi példa a kicsi, hangulatos, családias esküvőre, akkor a tankönyv írói valószínűleg fontolóra vennék, hogy Réka és Gyula esküvőjén keresztül mutassák be azt. Ősz volt, kicsit hűvös, kicsit ködös, kicsit szürke, de már sárgultak a falevelek, már csipkebogyó piroslott a csipkebokrok ágain amikor Máté a feltette a kérdést Rékának és Gyulának, akik igennel …
Régóta ismertem már Teklát és Zsoltit, hiszen több esküvőn és fotózáson is találkoztunk, már a jegyes fotózásuk előtt is. Mosolyogva, az esküvőjüket várva érkeztünk meg azon az őszi szombaton Kalocsára. Rövid készülődést és kikérőket szertartások, a szertartásokat pedig hatalmas buli követte. A kreatívot a Duna partján fotóztuk, így lett teljes az alábbi képeket tartalmazó sorozat. …