Mindig meg tud lepni, hogy mennyire kicsi a világ. Amikor Beren és Dávid megkerestek, egy fotós kolléga ajánlására tették, akit azóta ismerek, hogy a fotózást iskolai keretek között is tanulni kezdtem, szóval nem egy friss ismeretségről beszélünk. Aztán persze az is mindig meg tud lepni, hogy mennyire nagy is a világ, ugyanis erre a fotózásra Beren Londonból, Dávid pedig Portoból érkezett, ami egyébként önmagában nem akkora csoda. Az viszont, hogy Ők ilyen távolságról is egymásra találtak, sőt, nem csak együtt maradtak, de még össze is házasodtak, na az már annál inkább. Szóval a világ kicsi és mégis óriási, Beren és …
Lassan tényleg majdnem annyi idő telik el egy fotózás és az arról íródott bejegyzés megjelenése között, hogy a fotózáskor még bőven anya pocakjának vendégszeretetét élvező gyerkőc leérettségizik közben, de csak majdnem. Szóval Zsófi azóta megszületett és az első karácsonyi fotózásán is túl van, de azért le még nem érettségizett. Shelby persze erről a fotózásról sem hiányozhatott, de, hogy meg kellett-e vesztegetni néhány jutalomfalattal a részvételért, arról nem tisztem tudni. 🙂
Amikor a jegyes fotóikról blogoltam, azt írtam Tamiról és Andrisról, hogy komolyan vették azt a tanácsomat, hogy vegyék lazán a jegyes fotózást, mert az így képes igazi hidakat építeni a fotós és a pár közé. Jelentem a hidak kiépültek, remek hangulatú készülődést követően a Cerminátor adta össze Tamit és Andrist, amit az alább látható filmen az EM Films csapata örökített meg mozgóképeken. Muszáj külön megemlítenem a Tamiék által egyedileg, kézzel gravírozott boros poharakat, amik itt ültetőkártyákként funkcionáltak. Sokat láttam, de ilyet még nem! A kreatív fotózást néhány hónappal később, ősszel tartottuk, ami szintén remek élmény volt! Tami, Andris: Cikáztak a …
Mielőtt nagyon belelendülnénk, szeretném, ha tudnád kedves olvasó, hogy ez egy évértékelő blogposzt afféle hagyomány itt, a BLOG hasábjain. Azért írom, mert segít visszatekinteni, rendszerezni, és egy kicsit talán fejlődni is. A régebbieket sorrendben a zárójelben lévő linkekre kattintva tudod elolvasni (2023,2022,2021,2020,2019,2018,2017,2016,2015, 2014, 2013, 2012). Idén sem lettem miniszterelnök. Ha már azonban nem lettem az, olyasmivel kezdem az idei évértékelő posztot, ami amúgyis idegen a politikustól mint létformától. Bocsánatot kérek! Bocsánatot kérek azért, hogy idén nagyon elhanyagoltam a BLOG frissítését. Mentségemre szóljon, hogy új élethelyzetből és munkából is jutott bőven az idei évben, szerintem az év jelentős részében azt sem …
Ahogyan erről már a jegyes fotózásról szóló bejegyzésben is írtam, nagyon vártam, hogy Zsófi és Márk esküvőjének napja végre felvirradjon. Ebben persze benne voltak a jegyes fotózásukkor átéltek, ahogyan az is hogy tudtam, a szolgáltató kollégák akikkel majd együtt dolgozhatunk, mind olyanok, akiknek a neve megnyugtató garancia arra, hogy ezen az esküvőn nem kell majd szenvedni senki miatt. Akkor viszont még nem sejtettem, hogy amikor ehhez a blogbejegyzéshez a képeket válogatom, ennyi mosolyt és ennyi boldogságban elmorzsolt könnycseppet fogok majd látni, bár titkon egy kicsit azért reméltem. Akárhogy is, fantasztikus hangulatú készülődésen fényképezhettünk, Lajos (KM Studio) gyönyörű snitteken rögzíthette, ahogyan …
Az előző erről szóló bejegyzés 2021 év elején íródott, de akkor a vírushelyzet miatt végül elmaradt, hogy a könyv fizikai formát öltsön, az oldalpárok a virtuális tervezőasztalon maradtak. Nem úgy mint most! Újabb három év telt el, ezért ismét tervezőeszközöket ragadtam és újra gondoltam egy kicsit azt a fotókönyvet, amelyet személyes találkozókon, kiállításokon és egyéb olyan helyeken szoktam mutogatni ahol viszonylag nagyobb terjedelemben van lehetőség bemutatni a munkásságomat. Tizennégy év képeiből válogatni, az bizony nem egyszerű, szinte minden képhez kötődöm érzelmileg is, ezért is lett ez a könyv terjedelmét tekintve rekordhosszú. Harmincöt oldalpárt tartalmaz, ami nem kis kihívás elé állította …
Boró és Zoli már rutinosnak számítanak a fényképezőgépem előtt, az esküvőjükön kívül is számtalan alkalommal fotóztam már Őket, sőt, Levivel is mondhatni spanok lettünk az elmúlt néhány fotózás alatt, de Zalán még nagyon új volt ebben a történetben, a szó minden értelmében, hiszen épp csak megszületett. Amúgy Ő is derekasan helyt állt a Studio Inside-ban.
Ahogy az a karácsonyi fotózásokkal általában lenni szokott, Bea és Sanyi szintén nem „első bálozók” a kérdésben, sőt, talán a legelsők között fotóztam Őket ilyen apropóval, jártak már nálam egy kutyával, két kutyával, de ikreket várva még sosem. Ezúttal a kutyik otthon maradtak, mi pedig kihasználtuk az alkalmat és nem csak karácsonyi, de babavárós képeket is készítettünk a Studio Inside-ban.
Sok szempontból volt különleges az az októberi szombat. Ott van mindjárt az, hogy Mira és Zoli nem akartak beállni a sorba a kreatív fotóikat illetően, ezért lazára vették a figurát és a képeik nagy részét Budapesten a Szent István Bazilika lépcsőjén, pizzát majszolva készítettük el. Ám ez még nem minden. Ha valakinek Zoli nagyon ismerős, az azért lehet, mert Ő amúgy a VLOG epizódokban és az esküvőkön is sűrűn előfordul mellettem másodfotósként, szóval igen, jól látjátok, Ő AZ a Zoli. Az a Zoli, aki nem csak évtizedek óta a barátom, akivel nem csak fociztunk, buliztunk, de utaztunk is már együtt, …
Az utazós esküvői kreatív fotózások egyik alaptézisévé vált az évek alatt, hogy a boldogság titka, hogy olyan emberekkel vedd körül magad, akik hasonlóak hülyék, mint, ahogyan Te is az vagy és mielőtt tovább mennénk, idéznék néhány sort a Nórival és Levivel való közös beszélgetésünkből, ami az első találkozásunk másnapján zajlott le: Nóri: Azt nem tudjuk, hogy tegnap mennyire jött át, mert nem mondtuk ki, de mindketten úgy gondoljuk, hogy a külföldi kreatív fotózást szeretnénk majd, ha még Neked is belefér! Én: Teljesen átjött. Ti az a pár vagytok, akiknek ha fizikailag lehetséges, szakítok időt az utazós kreatívjára, mert láttam rajtatok, …