Jegyes fotózás Orfűn Eenával és Balázzsal

Jól emlékszem az idei tavaszra, egy kellemes péntek délutánra esett, hogy aztán másnap ránk rúgja az ajtót a nyár, miközben Eena és Balázs összeházasodnak, de azért ne szaladjunk ennyire előre. Nem tudom volt-e a pályafutásom alatt ennyiszer elhalasztott jegyes fotózás, mint az övék, vagy, hogy volt-e jegyes fotózás, amit ennyire közel tolt az esküvőhöz az időjárás. Azt viszont tudom, hogy jó volt ez így, mert így biztosan frissek voltak a jegyes fotózáson „tanultak” és biztos alapokon nyugodtak, azok a hidak amiket a jegyes sorozat elkészítése hivatott felépíteni a pár és a fotós közé. Klassz délután volt, épp ideális körülmények között …

Jegyes fotózás a Mecsekben Csillával és Szabival

Sokat töprengtünk, hogy egyáltalán elinduljunk-e, mert sem az előrejelzés, sem az ablakon öt percenként történő kinézegetés nem kecsegtetett túl sok jóval, de végül úgy döntöttünk megpróbáljuk. Jól tettük. Csilla és Szabi jegyes fotózása előtti és utáni két hétben sem nagyon volt olyan napos, kellemes koraeste mint aznap. Ez amúgy szerintem akár valamiféle jel is lehet, hihetjük, hogy csak az Ő kedvükért sütött ki a Nap arra a néhány órára, hogy a Mecsek erdeinek talajszintjét, fehér virágokba borító medvehagymamezőkön, vagy az Orfű és Abaliget közötti repcetáblával a háttérben készítsünk egy pár klassz, szerelmes fotót és közben jól érezzük magunkat. Ezek után …

Jegyes fotózás Budaörsön Ivettel és Petivel

A Budaörsi Kopárok remek helyszín egy jegyes fotózásra és ezt Ivett és Peti is így gondolták. Én sok éve már jártam itt fotózni – és nem hittem, hogy ezt egyszer leírom ezen blog hasábjain de – komolyan kilógott a nyelvem mire felértem a találkozónk helyéül megjelölt kis kápolnáig. Oké, persze a fotós táskám közel tizenöt kiló, de azért na! A párosunkon persze nem látszott semmi, még csak a levegőt sem kapkodták. Kicsit irigy is voltam! Egyébként amikor Pécsről elindultam, Pécsett már esett, szóval kicsit féltem, hogy elkap minket egy kiadós eső és elmossa a jegyes fotós ambícióinkat, de szerencsére pont …

Viki és Dani jegyes fotózása Pécsett a Zsolnay Negyedben

Danival egy esküvői kreatív fotózás során ismerkedtünk meg. Dani tudta, hogy szeretjük ugratni az embereket, ezért elhitette velünk, hogy csak kicsit beszél magyarul és ezt a látszatot a fotózás teljes időtartama alatt fenn is tartotta, mi pedig csak álltunk a fotózás végén, amikor egy szép magyar összetett mondattal válaszolt egy kérdésre, kérdőjellel a homlokunkon. Itt tudtuk meg milyen érzés! Nem is lepődtem meg olyan nagyon amikor a jegyes fotózásukra érkezvén, Viki és Dani elsétáltak mellettem és megpróbálták eljátszani, hogy nem Őket várom, de hát én sem most jöttem le a falvédőről! Az alaphangulat tehát megvolt egy fotózáshoz és az alapanyagra, …

Via és Balázs

Via és Balázs klasszikus őszi jegyes sorozatot szerettek volna, és úgy is öltöztek fel, ahogy egy ilyen sorozathoz illik. Az eredmény nem is maradt el, kellemes, őszi hangulatú képeket sikerült készítenünk, két szerelmesről akik épp házasodni készülnek, ráadásul miközben a Mecsek narancsba, sőt néhol vörösbe boruló erdeiben sétáltunk, rengeteget nevettünk. Annyira sokat, hogy a Nap miközben még szebbre festette az őszi erdő fáinak lombjait, a horizont mögé bukott. Mit is mondhatnék, nagyon várom az esküvőt! 🙂

Adri és Bence

A havas fotózás két dologban különbözik a többitől: az egyik az, hogy nagyon fel kell hozzá öltözni, a másik pedig az, hogy egyre kevesebbszer van rá lehetőség. Néha egész telek múlnak el anélkül, hogy havat látnánk. Adri és Bence kifejezetten havas képeket szeretett volna, de első alkalommal amikor legalább a Mecsek magasabb pontjain esett egy kis hó, sajnos lebetegedtek, így akkor el kellett napolnunk a fotózást. Akkor azzal vígasztaltam Őket, hogy szerintem lesz még hó. Igazam lett, a múlt hétvégén egy éjszaka alatt szép mennyiség hullott le a Mecsekben. Nekünk se kellett több, azonnal igent mondtam Adri kérdésére, mely szerint …

Orsi és Andris

Ezzel a blogbejegyzéssel még adós voltam, így most pótlom eme hiányosságomat. Orsi és András őszi jegyes képeket szerettek volna, ezért aktívan figyeltük az időjárást és a környezetünket, hogy olyan időpontot találjunk a fotózásukhoz, amikor az erdő már felvette az őszi gúnyáját, de azért még nincs nagyon hideg. Emiatt egyszer halasztottunk is, mert elég ramaty volt az idő, de, valószínűleg itt is igaz, hogy semmi sem történik véletlenül. A fotózás napján végül gyönyörű időnk volt, azt hiszem, hogy ez a képeken is látszik. Fogadjátok szeretettel Orsi és András jegyes fotóit!

Barbi és Ricsi

Tudjátok, vannak azok az emberek, akikről nem tudjuk, honnan ismerjük Őket, vagy, hogy mikor és hol találkoztunk először. Csak azt tudjuk, hogy régre nyúlik vissza az ismeretségünk, sőt talán írhatom, hogy barátságunk. Ricsi az a srác, akivel ha összefutunk egy baráti összejövetelen, rendezvényen vagy egy esküvőn, na abból tuti, hogy egy jó beszélgetés lesz, mert azonnal megvan a közös hang, mindegy mennyi idő telt el közben! Aztán egyszer csak kiderül, hogy Ricsinek van egy barátnője, aki úgy válik részévé ezeknek a véletlennek látszó találkozásoknak és beszélgetéseknek, mintha mindig is részük lett volna. Amikor pedig Ők ketten megkeresnek azzal, hogy összekötik …

Bogi és Kristóf

Mindig jó érzés, amikor olyasvalaki kér fel, hogy fényképezzek az esküvőjén, akinek a családjában már több esküvőt is fotóztam, ezért nagyon boldog voltam amikor Bogi és Kristóf megkerestek, ugyanis ahogyan a VLOG epizódban már említettem, Bogi nővérének az esküvőjén is én készítettem a képeket (amúgy Petra és Gergő azóta is közel állnak a szívemhez). Szóval Bogi és Kristóf nem teljesen ismeretlenül csöppentek a fényképezőgépeim elé. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy egy klassz jegyes fotózás kerekedjen a dologból. Vagyis majdnem minden. Az időjárás határozottan a bolondját járatta velünk, egész nap nem tudtuk eldönteni, hogy elinduljunk-e, mert hol teljesen beborult, hol …

Martina és Tomi

Martina és Tomi a lovaikat hozták magukkal a jegyes fotózásukra. Bevallom őszintén, hogy elsőre tartottam egy kicsit ettől a fotózástól, mert bár közhelynek hathat, de nem értek a lovakhoz. Végül kiváló hangulatban telt el ez a délután, Martina és Tomi némi szülői segítséggel (amit ez úton is köszönünk) seperc alatt karámot rögtönöztek a domboldalban, hogy a négylábúak biztonságban legyenek, mi pedig elkezdhettünk fotózni. Ágit, akinek ez az első fotózása volt mellettem, ugyan majdnem megette az egyik paci, de szerencsére csak majdnem. Itt fontos megjegyeznem, hogy a fotózás közben sem lónak sem fotósnak nem esett bántódása.

123

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close