Martina és Tomi

Martina és Tomi a lovaikat hozták magukkal a jegyes fotózásukra. Bevallom őszintén, hogy elsőre tartottam egy kicsit ettől a fotózástól, mert bár közhelynek hathat, de nem értek a lovakhoz. Végül kiváló hangulatban telt el ez a délután, Martina és Tomi némi szülői segítséggel (amit ez úton is köszönünk) seperc alatt karámot rögtönöztek a domboldalban, hogy a négylábúak biztonságban legyenek, mi pedig elkezdhettünk fotózni. Ágit, akinek ez az első fotózása volt mellettem, ugyan majdnem megette az egyik paci, de szerencsére csak majdnem. Itt fontos megjegyeznem, hogy a fotózás közben sem lónak sem fotósnak nem esett bántódása.

Esküvő: Zita és Tomi – Bodri Pincészet – Szekszárd

Nem láttam még párt a saját esküvői szertartásain ennyit mosolyogni és nevetni. Tényleg nem, pedig ebben (is) erős a felhozatal, elég csak visszanézni az előző néhány blogposztot volt bennük mosoly rendesen. Ám Zita és Tomi tényleg végig mosolyogták, mit mosolyogták, végig nevették a templomi szertartást. Persze nem azért mert nem vették komolyan, épp ellenkezőleg. Láthatóan nagyon is jól tudták, hogy mi történik és, hogy itt most Ők épp egy nagyobb hatalom előtt mondanak Igent egymásra és pont ezért voltak vidámak. Az egyházi esküvőt a Cerminátor megerősítő szertartása követte, hogy aztán hatalmasat bulizva ünnepeljenek. Zita,Tomi: Köszönjük, hogy ott lehettünk Veletek és …

Zita és Tomi

Ez volt az az este, amikor Zita és Tomi először bízták a nagyszülőkre a pici Diust. Tették mindezt azért, hogy klassz jegyes fotóik legyenek. Nem okozhattam hát csalódást Nekik, ezért mindent bevetettem, hogy a Tolna megyei vidéket bebarangolva szép képeket készíthessek róluk. Ők cserébe nem nehezítették meg a dolgom, elhozták magukkal az összes mosolyukat és nevetésüket, hogy néhányat most megmutathassak belőlük Nektek is.

Esküvő: Andi és Tomi

Amilyen jó hangulatú volt a jegyes fotózás, akkora buli volt a lagzin, de ennyire azért ne szaladjunk előre. Gyors készülődést követően az érzelmeké lett a főszerep. Andi és Tomi a város felett mondták ki az IGEN-t, hogy aztán hatalmasat bulizzanak. A kreatív képek egyébként a Zsolnay Negyedben készültek és aki Instagramon követ, az emlékezhet egy művi fátyollibentésről készült fotóra Alexáról. Na, az is itt készült! 🙂 Andi, Tomi: Nagyon sok boldogságot, kívánunk! Megtisztelő, hogy minket választottatok! A kreatív fotózás képei: Az esküvő képei:

Andi és Tomi

A tavalyi év egyik legjobb hangulatú jegyes fotózásán hatalmasat sétáltunk Orfűn és környékén és közben rengeteget nevettünk. Ez látszik a képeken is, no meg a kalap. Az a kalap, nagyon jó választás volt, kicsit sajnáltam is, hogy nekem nem állnak jól a kalapok, de hát részben ezért hordok helyettük fényképezőgépet. Általában várjuk az esküvőket, de ez a fotózás kifejezetten jó kedvcsinálónak bizonyult Andi és Tomi esküvőjéhez, amiről szintén nemsokára hozom majd a képeket!

Esküvő: Eszti és Tomi

A legtöbbször az esküvőt megelőző napokban készülnek el a kreatív sorozat képei, de ilyenkor sem kell lemondani az ún. “first look” pillanatairól készült képekről, sőt! Ennek ékes példája ez a sorozat. Eszti és Tomi a külön érkeztek meg a fotózás helyszínére, hogy aztán az első pillantás által kiváltott érzésekkel a szívükben kezdjünk el fotózni. Az eredmény szerintem magáért beszél. A képeken látszanak azok az érzelmek, amelyek végül oda vezettek, hogy ez a két ember összesodorja életének fonalszálait. A kreatív fotózást aztán egy szó szerint fergeteges hangulatú lagzi követte, amihez #heszbergertamas a WEDDINGDJ szolgáltatta a talp alá valót. Eszti, Tomi: Elképesztően …

Esküvői kreatív: Cinti és Tomi

Cinti és Tomi kis esküvőt tartottak, ezért csak a kreatív fotózásukról mutatok képeket Nektek. Tomit régóta ismerem, kis túlzással mondhatom, hogy gyerekkori barát, így habozás nélkül vállaltam el, hogy fotózunk az esküvőjükön. Mindig más egy kicsit olyasvalakit fotózni az esküvőjét, akit hosszabb ideje ismerek, nem volt ez másképp most sem. Cinti, Tomi: Köszönjük, hogy megosztottátok velünk ezeket a pillanatokat! Legyetek nagyon boldogok! 🙂

Esküvői kreatív fotózás: Edit és Tomi

Edit és Tomi nagy napja sajnos már foglalt volt a naptárunkban mire ránk találtak, így csak a kreatív fotózásukon tudtunk részt venni, de egy péntek délutáni fotózás sosem rossz, szóval neki is vágtunk. Klassz délutánt, töltöttünk együtt és VLOGoltunk is! Edit, Tomi: Örülünk, hogy megismerhettünk benneteket és nagyon sok boldogságot kívánunk! 🙂

Esküvő: Évi és Tomi – Tettye Étterem, Pécs

Évi és Tomi remekül választottak szolgáltatókat és helyszínt egyaránt, így nem maradt más dolguk mint a lényegre koncentrálni. Megható és vidám pillanatok váltakoztak amit egy fergeteges bulival koronázott meg a Perfect Slágerzenekar a Tettye Étterem parkettjén. Remekül éreztük magunkat és VLOG-ot is forgattunk, ráadásul a kreatívot sem mosta el az eső, csak majdnem. Évi, Tomi: Tudom, hogy ilyen távlatból már egy kicsit későn, de itt is, így is szeretnénk sok boldogságot kívánni! Köszönjük, hogy veletek ünnepelhettünk és megörökíthettük az esküvőtöket! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Évi és Tomi

Pécsett esett és egyébként is az volt a terv, hogy az Óbányai-völgyben készítjük el ezeket a képeket, így hát autóba pattantunk, hogy aztán az autót a faluban hátrahagyva gyalog folytassuk utunkat. Ugyan félúton az eső szemerkélni kezdett, de ez nem szegte kedvünket. Szerencsére nem kezdett el jobban esni, így bőven volt időnk fotózni Évivel és Tomival és el sem áztunk. Klassz délután volt!

12

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close