Mindig meg tud lepni, hogy mennyire kicsi a világ. Amikor Beren és Dávid megkerestek, egy fotós kolléga ajánlására tették, akit azóta ismerek, hogy a fotózást iskolai keretek között is tanulni kezdtem, szóval nem egy friss ismeretségről beszélünk. Aztán persze az is mindig meg tud lepni, hogy mennyire nagy is a világ, ugyanis erre a fotózásra Beren Londonból, Dávid pedig Portoból érkezett, ami egyébként önmagában nem akkora csoda. Az viszont, hogy Ők ilyen távolságról is egymásra találtak, sőt, nem csak együtt maradtak, de még össze is házasodtak, na az már annál inkább. Szóval a világ kicsi és mégis óriási, Beren és Dávid pedig szeretik egymást és ez most már ezeken a képeken is látszik.