Amikor külföldre indulunk fotózni, – igen ez most egy viszonylag hosszú blogposzt lesz, bocsánat- az mindig izgalmas, hiszen a sokat használt környékbeli helyszíneket – amik persze így sem unalmasak, mert folyton változnak – felváltják az új, ismeretlen helyek. Ez elsülhet jól is és kevésbé jól is, nekünk idén mindhárom alkalommal szerencsénk volt amikor külföldön fotóztunk. Írhatnám, hogy a nyaralásunk után kipihenten érkeztünk meg Pag szigetére, de ez egészen egyszerűen nem lenne igaz. Ha egyszer végre sikerül eljutnom a nyaraláson készült képek feldolgozásához, akkor arról is írok majd, hogy miért, de most legyen elég annyi, hogy Marcsit és Mátét egy nappal megelőzve érkeztünk meg a szigetre és egy igencsak balkáni hangulatot idéző szálláson töltöttük az első esténket. Itt egyébként remekül éreztük magunkat, de nagyon vártuk, hogy másnap a pár is megérkezzen és fotózni kezdhessünk.
Találtunk is egy remek strandot, ami pont annyira volt elhagyatott amennyire az nekünk szükséges volt, de az első fotózás mégsem itt, hanem a szép kort megélt olivaerdőben zajlott. Dani (a filmes) sírt is egy kicsit azon, hogy túrázni kell, de ezt leszámítva jó hangulatban és viszonylag eseménytelenül lőttük meg a sorozat első részét. Szimpatikus volt, hogy ingyen beengedtek minket, de az kevésbé, hogy korán lement a Nap.
Másnap korán keltünk, hogy még a turistahadak megjelenése előtt készíthessünk néhány képet a kikötőben és a belvárosban. Itt egyébként igen erős szél fújt, de ezen viszonylag hamar túltettük magunkat, azt viszont már ekkor is sejtettük, hogy víz alatt fotózni ilyen hullámokkal sok minden lesz, de vicces nem. Azt ekkor persze még nem tudtuk, hogy pont a hullámoknak köszönhetjük majd az egyik legizgalmasabb fotót amit idén készítettünk (meg egy beázott vakut is, de erről majd később).
Ismét egy kis pihenés következett, de aztán végre célba vettük az előző nap kiszemelt strandot, amiben rengeteg lehetőséget láttam és fényképezni kezdtünk. Szépek voltak a felhők, de a szél még mindig erős volt, ami itt kifejezetten kapóra jött volna a fátyollal való játéknál ha a megfelelő irányból fújt volna, de mivel ezzel nem kényeztetett el minket az időjárás, nagyrészt hanyagolnunk kellett a fátylat. Az emberek az idő előrehaladtával (ahogyan a Nap ment lefelé) szépen kezdtek elszállingózni a strandról mi pedig folytattuk amit elkezdtünk. Már nem sokan voltak a strandon amikor a fények elkezdtek olyan alakot ölteni amit, se előtte, se azóta nem láttam soha. Lottival és Danival megszállottként szaladgáltunk a parton Marcsi és Máté körül és közben csodálkozásunknak hangot adó mondatokat ismételgettünk. Aki kívülről látott minket valószínűleg azt gondolta, hogy nem vagyunk normálisak (na, jó bárki azt gondolta volna), de ilyen lehetőség viszonylag ritkán adódik, szóval igyekezni kell kihasználni. A helyes fehéregyensúly beállítását meg sem kíséreltem, így is van olyan kép amelynek bizonyos részein háromszor duplikáltam azt a szelektív kijelölést amelyben a színhőmérséklet csúszkáját mínusz százig húztam. Ennyire volt narancs minden. Aztán lement a Nap és eszembe jutott, hogy a felfröccsenő hullámokat megvillantva izgalmas képeket készíthetünk, ezért megkértem Marcsit és Mátét, hogy álljanak ki a sziklaszirtre és mögéjük tettem egy vakut egy kioldóval. Lotti és Dani eközben serényen világították a párt állandófénnyel (ezúton is köszönet Nekik érte). A hullámok pedig csak csapkodtak, csapkodtak. Hetvenkét expozíció készült, amiből a kész anyagban kettőt használtam fel (a vaku villanása sajnos a végére rapszodikussá vált, de ez nem is csoda amennyi vizet kapott).
Elégedetten és rendkívül izgatottan távoztunk a helyszínről, hogy másnap egy kicsit kipihenhessük magunkat és nekivágjunk a dolog legizgalmasabb részének, a vízalatti fotózásnak. Aki próbálkozott már vele tudja, hogy ez egy nagyon nehéz műfaj, főleg ilyen hullámzás mellett. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy a strandon mindenki minket nézett, de ezen nincs is mit csodálkozni. Egy menyasszony és egy vőlegény alapból is feltűnést keltenek, egy tengerparti strandon pedig ha lehet még inkább megnézik őket. Mielőtt valaki felelőtlenséggel vádolna, szeretném megemlíteni és egyben megköszönni dr. Váncsodi Józsefnek és Buda Ágnesnek az orvosi készenlétet és a segítséget. Szóval bementünk a vízbe, de sehogy sem akart összeállni a dolog, a vízbeugrásról le is maradtam (szerencsére Lotti a partról résen volt és lefotózta), a víz alatti első pár képen viszont semmi sem látszott. Várható volt, hogy a hullámok felkavarják majd a tenger fenekét és lesz némi nehézség, de arra, hogy ez ilyen mértékű lesz nem számítottunk. Óriási szerencsénk volt, pártíz méterrel odébb jóval nagyobb sziklák borították az aljzatot (tengeri sünök viszont nem), így ott próbálkoztunk tovább, így születtek a galériában látható képek.
Ekkorra már mind nagyon fáradtak voltunk, de volt még egy dolog amit semmiképp sem szerettem volna kihagyni, így kiakasztottuk a ruhát száradni és vártunk. Hajnalban Lotti ébresztett azzal, hogy csillagos az ég, részéről mehetünk fotózni. Nem állítom, hogy örültem a hírnek és a többiek arcán is láttam némi kételyt azt illetően, hogy ennek most tényleg nekivágunk-e, de nekivágtunk. Megérte. Még azzal együtt is, hogy ekkorra tényleg minden erőnk elszállt, a nagy szél miatt alig hallottuk egymást a parton és emiatt nagyon nehezen készült el a galéria utolsó képe, de megérte. Volt némi kalamajka Marcsi ruhájának a kilógó fűzőjével, amit feltekert az autó kereke, kis híján sérülést okozva ezzel a viselőjének, de szerencsére komolyabb bajok nélkül zártuk a fotózást és bezuhantunk az ágyainkba. A galériában található képekből készült egy rövid zenés slideshow is, amit a lagzin is levetítettünk, talán írhatom, hogy osztatlan sikert aratott.
Ha összegeznem kellene a Pag szigeten töltött négy napot, akkor talán egy középiskolás osztálykiránduláshoz tudnám leginkább hasonlítani, hiszen a fotózásokon kívül rengeteget sztoriztunk, beszélgettünk, sőt még némi alkohol is előkerült. Meséltünk rémtörténeteket, Marcsi sütött palacsintát és mintha még valakinek az arcát is összefirkálta volna valaki, de ezt talán inkább hagyjuk.
Remekül éreztük magunkat, reméljük, hogy lesz még részünk hasonlóban, Marcsi és Máté esküvői képei pedig hamarosan érkeznek ide a BLOGra!
