Portréfotózás Pécsen Edinával

Edinával lényegében az ősidők óta terveztünk egy fotózást, ami megszámlálhatatlan alkalommal hiúsult meg különböző okokból, de hát ilyen, ha elfoglalt emberek találkoznak. Vagyis az ilyen, ha nem tudnak találkozni, de aztán végre egyszer sikerül és akkor ilyen képek születnek mint amilyeneket lejjebb láttok. Egy nagyon klassz fotózáson vagyunk túl, aminek szerintem lesz folytatása is. Talán úgy öt év múlva, amikor megint össze tudjuk hozni! 😀

Brigi

Brigivel a nyári kültéri portrésorozata után, ezúttal a beltéri portréfotózás és a boudoir fotózás határain mozogva készítettünk egy közös sorozatot, melyhez Kozarics Viktor biztosított ruhákat számunkra, amikben ezúttal sem kellett csalódnunk. Brigi csodálatosan festett bennük (mármint nem úgy festett…vigyáztunk rájuk). Ezt igyekeztem megörökíteni, így születtek az alábbi képek. Fogadjátok őket szeretettel!

Mária Viola

Az esküvők, a családi fotózások és egyéb szorosan a profilhoz kapcsolódó projektek miatt egy kicsit lassan őrölnek azok a malmok amelyek a hobbiprojektek és a szerelemfotózások képein dolgoznak, de ez nem jelenti, hogy nem készülnek a boszorkánykonyhámban olya portrésorozatok, mint pl. ez is amit Mária Violával közösen álmodtunk meg. A kivitelezésben és a sminkben Rékai Lilla segítségéért vagyunk hálásak! 🙂

Brigi

Brigi portréihoz egy természetközeli helyszínt álmodtunk meg. Voltak ugyan konkrét terveim, de, ahogyan az mostanában lenni szokott, végül ezúttal sem az elsődleges helyszínen fotóztunk. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a lehető legjobb, hogy végül így alakult, mert ez a sorozat, így lett kis túlzással tökéletes. Ha Ti is szeretnétek magatokról képeket, keressetek bátran! 😉 A fotózáson egy rövid VLOG epizódot is forgattunk

Niki

Sokszor írtam már arról ezen BLOG hasábjain, hogy ha találok egy új helyszínt, akkor azt igyekszem többféle célra felhasználni. Így kerültünk Nikivel a képeken látható sziklás részre, ugyanis portrét még nem fotóztam itt. Niki, állítása szerint nem vett részt korábban fotózáson, ennek ellenére otthonosan mozgott a fényképezőgépeim előtt, mintha mindig is ezt csinálta volna. Látszott, hogy jól érzi magát és azt hiszem ez a képekre is jó hatással volt.

Dius

Sajnos az esküvők mellett kevés lehetőségem van portréfotókat készíteni, pedig mindig is közel állt hozzám a műfaj. Diussal egy koranyári estén fotóztunk, egy búzatáblában, mígnem egy – valószínűleg helyi – egér ránk nem cincogott. Na, most én nem tudok egérül, de gyanítom zavarta, hogy ott vagyunk és mivel illetlenségnek tartottuk volna ha ennek ellenére maradunk és az otthonukban zavarunk másokat, ráadásul a Nap is lement közben, az alábbi képekkel a memóriakártyán távoztunk.

Virág

Amikor ősszel fotóztam Virágot, azt írtam, hogy az ősz mindig klassz hátteréül szolgál egy igéző szempárnak és egy szép mosolynak. Az igazság az, hogy – bár akkor ebbe nem gondoltam bele – ez nem csak az ősszel lehulló falevelekre igaz, hanem a tavasszal ébredező Budapestre is. Ezzel a felvetéssel indultunk el fényképezni azon a tavaszi délutánon. Nagyon jó volt végre egy kicsit kiszabadulni a négy fal közül, színeket látni és fényképezni. Az pedig kiderült, hogy ezek a szemek és ez a mosoly, az én arcomra is mosolyt csalnak és még mindig szaporábbá varázsolják a szívverésem, mindegy, hogy a fényképezőgépem keresőjén …

Martina

Martina még tizennyolc sem volt mikor először fotóztam, de azóta is rendszeresen eszembe jut ha egy új helyszínt találok, vagy esetleg egy új koncepció jut eszembe. Nem történt ez másképp most sem, az ötleteket tettek követték és a konkrét ötlet megszületésétől számított néhány napon belül már gyalogoltunk is a kis hegyi tavacskához illetve tisztáshoz, ahol ezek a képek készültek. Köszönöm Martinának, hogy modellt állt ezekhez a képekhez és párjának Tominak a segítséget, hiszen nagyrészt rajta múlott, hogy nem estem a tóba fényképezőgépestől! A többit elmesélik mindjárt a képek.

Vivi

Egy kicsi, vagy egy személyes vállalkozás esetében rengeteget számít a személyes benyomás, főleg a mai világban, amikor a járványhelyzet miatt igyekszünk a minimálisra csökkenteni a személyes kontaktust. Persze járványhelyzettől eltekintve is fontos, hogy az ügyfeleitek lássák az embert a szolgáltatás vagy a termék mögött, ehhez pedig elengedhetetlen néhány portréfotó, Rólatok! Vivi tudta ezt amikor megkeresett azzal az ötlettel, hogy készítsünk róla néhány képet az induló vállalkozásához én pedig örömmel nyúltam a fényképezőgépemért, mert az esküvők mellett nagyon szeretek portrékat készíteni. Ha úgy érzed, hogy a Te vállalkozásodhoz is kellene pár jó fotó, Rólad, keress bátran!

Virág

Portrét fotózni mindig is a kedvenc időtöltéseim közé tartozott, ezt pedig csak újabb szintre emeli az, ha olyasvalakit fényképezhetek akinek már a puszta létezése is megdobogtatja a szívem. A sárguló, lehulló falevelek pedig mindig klassz hátteret adnak egy igéző szempárnak és egy szép mosolynak. Nem volt ez másképp aznap délután sem, Virág mosolygott én pedig lefényképeztem, így születtek az alábbi képek, Orfűn.

1234

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close