Nagyjából ezer éve szerveztük, hogy egyszer majd készítek néhány portrét Klauról, de sosem jött össze, eddig. Most végre találtunk egy olyan napot amikor mindkettőnknek belefért az idejébe és ha már épp karácsony környékén jártunk, gondoltuk miért ne készülhetnének el az alábbi képek a karácsonyi dekorációban úszó studioban. 🙂

Portrét fotózni mindig is a kedvenc időtöltéseim közé tartozott, ezt pedig csak újabb szintre emeli az, ha olyasvalakit fényképezhetek akinek már a puszta létezése is megdobogtatja a szívem. A sárguló, lehulló falevelek pedig mindig klassz hátteret adnak egy igéző szempárnak és egy szép mosolynak. Nem volt ez másképp aznap délután sem, Virág mosolygott én pedig lefényképeztem, így születtek az alábbi képek, Orfűn.

Ahányszor beterveztük egy tesós fotósorozat elkészítését, mindig másképp alakult és a vége egyéni portré lett. Ezúttal pont fordítva történt, szóval hárman, két autóval vágtunk neki a Mecseknek, hogy egy alkalmas helyszínt találva portréfotózásba kezdjünk és közben remekül érezzük magunkat. Azt hiszem a képek is erről tanúskodnak. Mármint, hogy jól éreztük magunkat.

Még a karantén alatt, de a szabályok maximális betartásával készítettünk egy portrésorozatot Reniről, aki otthonosan mozgott a fényképezőgépeink előtt a sárgálló repcetáblában. Remek időt fogtunk ki, se túl hideg, se túl meleg nem volt, ráadásul a repcét amúgy igencsak kedvelő méhecskék jelentős részének is máshol akadt dolga.

Eléggé elmaradtak a portréfotózások az utóbbi időben, talán Laura volt az utolsó akiről képeket mutattam Nektek, de az esküvőszezon általában háttérbe szorít minden mást. Többek között ezért most látjátok ezeket a képeket is, pedig már tavaly ősszel elkészültek. Katiról egyébként azt kell tudni, hogy nagyjából három éves lehetett amikor utoljára képet készítettem róla, aztán több mint tíz évvel később megkeresett, hogy szeretne magáról néhány képet. Íme!

Laurával már régóta beszéltük, hogy kellene róla egy sorozat, de a dolog egészen idén januárig váratott magára. Januárban nem a legjobb kültéren ilyesmit fényképezni, ezért a helyszín tekintetében a PTE Botanikus kertjének üvegházaira esett a választásunk, ezúton is köszönet a lehetőségért!

Aggódtunk az időjárás miatt, mielőtt fotózni indultunk volna Dórival, de mint utólag kiderült feleslegesen tettük. Épp optimális körülmények fogadtak minket szinte az összes helyszínen amit bejártunk, ahol ellenfény kellett ott ellenfényt kaptunk, ahol szép szórt fényt szerettem volna használni ott pedig azt. Reméljük lesz még lehetőségünk Dórit fotózni! 🙂

Lassan már hagyományosnak mondható, hogy késő-tavasszal vagy kora-nyáron legalább egyszer fényképezzük Évit. Nem volt másként tavaly sem. Hatalmasat sétáltunk az Óbányai-völgy meseszép ösvényein és közben az alábbi képeket készítettük. Reméljük lesz még ilyen!

Erika azért keresett meg, hogy néhány sportosabb képet készítsek róla, ami érdekes kihívás elé állított, hiszen nem ez a fő profilom. Persze ha már ott voltunk készítettünk néhány kevésbé sportos, ám annál elegánsabb képet is, ráadásként pedig pár Lacával közös kép is belefért az időbe. A helyszínről most nem írnék bővebben, de még mindig nagyon sajnálom, hogy folyamatosan pusztul, mert lett volna benne lehetőség bőven. Remélem lesz még lehetőségem Erikát és Lacát fotózni, akár egészen más körülmények között is! 🙂

Vikit már fotóztam egyszer korábban (az akkori képekért kattints  IDE), bár őszintén szólva nem gondoltam, hogy az már három éve volt. Repül az idő. A mostani fotózás sokkal eseménytelenebbül telt, senkit sem sikerült megzavarnunk semmiben és minket sem zavart (el) senki. Akinek tetszenek a képek, megnyugodhat, ez még csak a sorozat első fele, ha az időjárás engedi (tehát ha lesz hó) akkor lesz egy havas sorozat is Vikiről, így hát érdemes lesz néha visszanézni és követni a Facebookos oldalt is. Tudom, hogy egy kicsit kevés a hangszeres kép ahhoz, hogy az Őszi Hangok sorozatok részének kiáltsuk ki ezeket a képeket, …