Döbbenet, hogy már több mint négy éve, hogy először megpillantottam azokat az okos kis szemeket, amik kíváncsian néztek vissza rám és amik azóta is minden alkalommal elvarázsolnak ha találkozik a tekintetünk. Már akkor is ott volt bennük az a kis huncutság, ami egyetlen pillantásából sem hiányzik azóta sem az én okos, szép, tündéri kicsi lányomnak, aki már nem is annyira kicsi. Bár amikor megszületett megfogadtam, hogy nem nyaggatom túl azzal, hogy állandóan fényképezni akarom, azért abból sikerült hagyományt csinálni, hogy a születésnapja környékén, készüljön róla egy sorozat, minden évben. Ez a negyedik.
A sokadik alkalom volt azokban a hetekben, amikor úgy indultunk neki egy-egy fotózásnak, hogy abból potenciálisan nem lesz semmi, de tényleg semmi. Amikor elindultunk borongós, nem is különösebben meleg idő volt, ha Vivien azt mondta volna a bevásárlóközpont parkolójában, ahol találkoztunk, hogy ősz, vagy koratavasz van, simán elhittem volna neki. De nem mondta, igaz nem is kérdeztem, Tőle, hogy milyen évszak van, inkább elindultunk együtt, hogy helyszínt keressünk és végül egy mezőgazdasági tábla mellett parkoltunk le, ahol pont a fotózás idejére lett előbb szép, mélykék felhős, aztán pedig elképesztő naplementés hátterünk. Ha kérni lehetett volna pont ilyet kértem volna, sőt …
Edinával lényegében az ősidők óta terveztünk egy fotózást, ami megszámlálhatatlan alkalommal hiúsult meg különböző okokból, de hát ilyen, ha elfoglalt emberek találkoznak. Vagyis az ilyen, ha nem tudnak találkozni, de aztán végre egyszer sikerül és akkor ilyen képek születnek mint amilyeneket lejjebb láttok. Egy nagyon klassz fotózáson vagyunk túl, aminek szerintem lesz folytatása is. Talán úgy öt év múlva, amikor megint össze tudjuk hozni! 😀
Az esküvők, a családi fotózások és egyéb szorosan a profilhoz kapcsolódó projektek miatt egy kicsit lassan őrölnek azok a malmok amelyek a hobbiprojektek és a szerelemfotózások képein dolgoznak, de ez nem jelenti, hogy nem készülnek a boszorkánykonyhámban olya portrésorozatok, mint pl. ez is amit Mária Violával közösen álmodtunk meg. A kivitelezésben és a sminkben Rékai Lilla segítségéért vagyunk hálásak! 🙂
Brigi portréihoz egy természetközeli helyszínt álmodtunk meg. Voltak ugyan konkrét terveim, de, ahogyan az mostanában lenni szokott, végül ezúttal sem az elsődleges helyszínen fotóztunk. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a lehető legjobb, hogy végül így alakult, mert ez a sorozat, így lett kis túlzással tökéletes. Ha Ti is szeretnétek magatokról képeket, keressetek bátran! 😉 A fotózáson egy rövid VLOG epizódot is forgattunk
Egy kicsi, vagy egy személyes vállalkozás esetében rengeteget számít a személyes benyomás, főleg a mai világban, amikor a járványhelyzet miatt igyekszünk a minimálisra csökkenteni a személyes kontaktust. Persze járványhelyzettől eltekintve is fontos, hogy az ügyfeleitek lássák az embert a szolgáltatás vagy a termék mögött, ehhez pedig elengedhetetlen néhány portréfotó, Rólatok! Vivi tudta ezt amikor megkeresett azzal az ötlettel, hogy készítsünk róla néhány képet az induló vállalkozásához én pedig örömmel nyúltam a fényképezőgépemért, mert az esküvők mellett nagyon szeretek portrékat készíteni. Ha úgy érzed, hogy a Te vállalkozásodhoz is kellene pár jó fotó, Rólad, keress bátran!
Ahányszor beterveztük egy tesós fotósorozat elkészítését, mindig másképp alakult és a vége egyéni portré lett. Ezúttal pont fordítva történt, szóval hárman, két autóval vágtunk neki a Mecseknek, hogy egy alkalmas helyszínt találva portréfotózásba kezdjünk és közben remekül érezzük magunkat. Azt hiszem a képek is erről tanúskodnak. Mármint, hogy jól éreztük magunkat.
Eléggé elmaradtak a portréfotózások az utóbbi időben, talán Laura volt az utolsó akiről képeket mutattam Nektek, de az esküvőszezon általában háttérbe szorít minden mást. Többek között ezért most látjátok ezeket a képeket is, pedig már tavaly ősszel elkészültek. Katiról egyébként azt kell tudni, hogy nagyjából három éves lehetett amikor utoljára képet készítettem róla, aztán több mint tíz évvel később megkeresett, hogy szeretne magáról néhány képet. Íme!
Aggódtunk az időjárás miatt, mielőtt fotózni indultunk volna Dórival, de mint utólag kiderült feleslegesen tettük. Épp optimális körülmények fogadtak minket szinte az összes helyszínen amit bejártunk, ahol ellenfény kellett ott ellenfényt kaptunk, ahol szép szórt fényt szerettem volna használni ott pedig azt. Reméljük lesz még lehetőségünk Dórit fotózni! 🙂
Erika azért keresett meg, hogy néhány sportosabb képet készítsek róla, ami érdekes kihívás elé állított, hiszen nem ez a fő profilom. Persze ha már ott voltunk készítettünk néhány kevésbé sportos, ám annál elegánsabb képet is, ráadásként pedig pár Lacával közös kép is belefért az időbe. A helyszínről most nem írnék bővebben, de még mindig nagyon sajnálom, hogy folyamatosan pusztul, mert lett volna benne lehetőség bőven. Remélem lesz még lehetőségem Erikát és Lacát fotózni, akár egészen más körülmények között is! 🙂