Jegyes fotózás Orfűn Eenával és Balázzsal

Jól emlékszem az idei tavaszra, egy kellemes péntek délutánra esett, hogy aztán másnap ránk rúgja az ajtót a nyár, miközben Eena és Balázs összeházasodnak, de azért ne szaladjunk ennyire előre. Nem tudom volt-e a pályafutásom alatt ennyiszer elhalasztott jegyes fotózás, mint az övék, vagy, hogy volt-e jegyes fotózás, amit ennyire közel tolt az esküvőhöz az időjárás. Azt viszont tudom, hogy jó volt ez így, mert így biztosan frissek voltak a jegyes fotózáson „tanultak” és biztos alapokon nyugodtak, azok a hidak amiket a jegyes sorozat elkészítése hivatott felépíteni a pár és a fotós közé. Klassz délután volt, épp ideális körülmények között …

Jegyes fotózás a Mecsekben Csillával és Szabival

Sokat töprengtünk, hogy egyáltalán elinduljunk-e, mert sem az előrejelzés, sem az ablakon öt percenként történő kinézegetés nem kecsegtetett túl sok jóval, de végül úgy döntöttünk megpróbáljuk. Jól tettük. Csilla és Szabi jegyes fotózása előtti és utáni két hétben sem nagyon volt olyan napos, kellemes koraeste mint aznap. Ez amúgy szerintem akár valamiféle jel is lehet, hihetjük, hogy csak az Ő kedvükért sütött ki a Nap arra a néhány órára, hogy a Mecsek erdeinek talajszintjét, fehér virágokba borító medvehagymamezőkön, vagy az Orfű és Abaliget közötti repcetáblával a háttérben készítsünk egy pár klassz, szerelmes fotót és közben jól érezzük magunkat. Ezek után …

Via és Balázs

Via és Balázs klasszikus őszi jegyes sorozatot szerettek volna, és úgy is öltöztek fel, ahogy egy ilyen sorozathoz illik. Az eredmény nem is maradt el, kellemes, őszi hangulatú képeket sikerült készítenünk, két szerelmesről akik épp házasodni készülnek, ráadásul miközben a Mecsek narancsba, sőt néhol vörösbe boruló erdeiben sétáltunk, rengeteget nevettünk. Annyira sokat, hogy a Nap miközben még szebbre festette az őszi erdő fáinak lombjait, a horizont mögé bukott. Mit is mondhatnék, nagyon várom az esküvőt! 🙂

Barbi és Ricsi

Tudjátok, vannak azok az emberek, akikről nem tudjuk, honnan ismerjük Őket, vagy, hogy mikor és hol találkoztunk először. Csak azt tudjuk, hogy régre nyúlik vissza az ismeretségünk, sőt talán írhatom, hogy barátságunk. Ricsi az a srác, akivel ha összefutunk egy baráti összejövetelen, rendezvényen vagy egy esküvőn, na abból tuti, hogy egy jó beszélgetés lesz, mert azonnal megvan a közös hang, mindegy mennyi idő telt el közben! Aztán egyszer csak kiderül, hogy Ricsinek van egy barátnője, aki úgy válik részévé ezeknek a véletlennek látszó találkozásoknak és beszélgetéseknek, mintha mindig is részük lett volna. Amikor pedig Ők ketten megkeresnek azzal, hogy összekötik …

Esküvő: Amanda és Tamás

Élénken él bennem a kép amikor Tamás és a tesója Balázs Tőlem kértek segítséget, hogy végre továbbjuthassanak a Hercules nevű PC játék valamelyik pályájáról. Akik egy kicsit képben vannak a gamer világgal, azok sejtik, hogy ez a kép nem egy mai darab. Nem úgy mint az alább láthatóak, amelyek az azóta felcseperedett Tamás és – most már – felesége Amanda esküvőjén készültek. Azt hiszem, hogy mindketten sejtették már az esküvőt megelőzően is, hogy jól választottak, de amikor megpillantották egymást a templomban, az oltárhoz lépve, talpig fehérben, az biztosan újabb bizonyosságot hozott mindkettőjük szívébe. Az esküvőn a VLOG is forgott. Amanda, …

Bogi és Kristóf

Mindig jó érzés, amikor olyasvalaki kér fel, hogy fényképezzek az esküvőjén, akinek a családjában már több esküvőt is fotóztam, ezért nagyon boldog voltam amikor Bogi és Kristóf megkerestek, ugyanis ahogyan a VLOG epizódban már említettem, Bogi nővérének az esküvőjén is én készítettem a képeket (amúgy Petra és Gergő azóta is közel állnak a szívemhez). Szóval Bogi és Kristóf nem teljesen ismeretlenül csöppentek a fényképezőgépeim elé. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy egy klassz jegyes fotózás kerekedjen a dologból. Vagyis majdnem minden. Az időjárás határozottan a bolondját járatta velünk, egész nap nem tudtuk eldönteni, hogy elinduljunk-e, mert hol teljesen beborult, hol …

Esküvő: Dóri és Gergő – Pécs

A „Hova megy az ifjú pár nászútra?” című kérdésre rendre valamilyen klassz egzotikus hely kerül ilyenkor szóba, esetleg valamilyen népszerű európai turista célpont, a bátrabbak a hegyekbe mennek túrázni, a még bátrabbak pedig bevállalnak mondjuk egy Izlandot, de azt a választ, hogy „Pogányba”, na azt még sosem hallottam erre a kérdésre, pedig közeledik a kétszázadik esküvő amin fotósként részt veszek. Az arcomra kirajzolódó kérdőjel láttán Dóri és Gergő a segítségemre siettek, kiderült, hogy házat vesznek a reptérrel is büszkélkedő településen, ezért mondják viccesen, hogy oda utaznak nászútra is. Aki ismeri a humoromat tudja, hogy azonnal lélekközösséget éreztem velük, bár ez …

Lilla és Ákos

Akik nézték a Brickleberry c. sorozatot, emlékezhetnek arra a jelenetre, amikor Malloy a börtönben, a bandájától a következő szöveggel védi meg a barátját: – Jó gyerek, környékünkön lakott. No, Ákossal pont ez a helyzet, bár az igazat megvallva őszintén remélem, hogy sosem kerülünk majd börtönbe. A lényeg és amiért ezt leírtam (már azon túl, hogy, ha mégis börtönbe kerülnénk, akkor Ákos tudja majd mit kell mondani ahhoz, hogy ne szúrjanak le) hogy lássátok milyen régi ismeretség fűz Ákoshoz (és a bátyjához Tamáshoz is, akinek amúgy szintén fotóztam az esküvőjén). Mondhatni együtt nőttünk fel, szóval eléggé kíváncsi voltam, hogy ki lehet …

Esküvő: Réka és Gyula – Orfű

Ha lenne tankönyvi példa a kicsi, hangulatos, családias esküvőre, akkor a tankönyv írói valószínűleg fontolóra vennék, hogy Réka és Gyula esküvőjén keresztül mutassák be azt. Ősz volt, kicsit hűvös, kicsit ködös, kicsit szürke, de már sárgultak a falevelek, már csipkebogyó piroslott a csipkebokrok ágain amikor Máté a feltette a kérdést Rékának és Gyulának, akik igennel feleltek és miután Máté megcerminálta amit meg kellett cerminálni fotózni indultunk. Így születtek az alábbi galériában látható képek. Réka, Gyula: Nem most kezdtétek együtt, de kívánom Nektek, hogy sok-sok év múlva, amikor már a gyermekeiteknek is családja lesz, együtt nézzétek majd vissza ezeket a képeket, …

Esküvő: Petra és Dani – Littke Pallace

Ismeritek az autómániámat. Amikor a jegyes fotózáson Petra és Dani megemlíteTTék, hogy amúgy van egy féltve őrzöTT TT-jük, azonnal jeleztem nekik, hogy a kreatív fotózáson ennek az autónak bizony szerepet kell kapnia, pedig akkor még nem is tudtam, hogy alvázszám szerint az első autó ami a facelift után legördült a győri gyártósorról. De Petra és Dani esküvője nem csak eTTől volt különleges. Tíz éve csinálom ezt, közel kétszáz esküvőn vagyok túl, láTTam és fotóztam már egymást szerető embereket, pont ezért szeretem a munkám, de még engem is meglepeTT az a nyugodt, szenvedéllyel teli összhang ami Petra és Dani közöTT van. …

1234...

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close