Amikor Rékával összefutottunk az esküvő előtti héten, hogy még egyszer átbeszéljünk mindent, Rudi még Ausztriában volt mert a közös vállalkozásuk útját egyengette, Réka pedig azt mondta: csak azt várom, hogy Rudi végre itt legyen velem, mert ha itt lesz akkor minden jó lesz. Nem az esküvőt, nem azt, hogy túllegyenek rajta, mert esetleg izgul, nem. …
Nem láttam még párt a saját esküvői szertartásain ennyit mosolyogni és nevetni. Tényleg nem, pedig ebben (is) erős a felhozatal, elég csak visszanézni az előző néhány blogposztot volt bennük mosoly rendesen. Ám Zita és Tomi tényleg végig mosolyogták, mit mosolyogták, végig nevették a templomi szertartást. Persze nem azért mert nem vették komolyan, épp ellenkezőleg. Láthatóan …
Sokszor és sokan kérdezitek, hogy mikor érdemes megkeresni engem, vagy úgy általában a fotóst egy esküvői megbízással. Általában egy évet szoktam javasolni, de van amikor nem áll rendelkezésre ennyi idő. Egy lemondás miatt az esküvő előtt két héttel kerültünk képbe Réka és Tamás esküvője kapcsán, szóval csipkednünk kellett magunkat, hogy mindent át tudjunk beszélni, de …
Rohan az idő, ennek ékes bizonyítékai ezek a képek amiket tavaly augusztusban készítettem a kislányomról, Helénáról aki akkor volt két éves. Elképesztő belegondolnom, hogy még egy-két ilyen szülinapi sorozatról készült bejegyzés és a babafotózás helyett már a portréfotózás kategóriába kell majd sorolnom a róla készült képeket. Sokszor írtam már, hogy egy kicsit más olyasvalakit fotózni …