Judit és Tibor az esküvő előtt nem sokkal találtak ránk, de azért igyekeztünk belesűríteni a rövid időbe egy jegyes fotózást. Jelentem sikerült, ráadásul elég jól. Szép őszi időben fotóztunk az egyik kedvenc helyükön, a Niké szobor környékén.
Nem fényképeztünk még esküvőt a Trezorban ezért nagyon megörültünk amikor Erika és Márk jelezték, hogy ott lesz az esküvő és nem csalódtunk. Fotóztunk viszont már számtalan alkalommal a Zsolnay Kulturális Negyedben, de mivel Erikát a munkája is ide köti, megpróbáltuk a kötelezőeken kívül egy kicsit másképp megközelíteni, új helyeket, szögeket keresve fotózni. Szerintem sikerült. Remekül …
Eléggé elmaradtak a portréfotózások az utóbbi időben, talán Laura volt az utolsó akiről képeket mutattam Nektek, de az esküvőszezon általában háttérbe szorít minden mást. Többek között ezért most látjátok ezeket a képeket is, pedig már tavaly ősszel elkészültek. Katiról egyébként azt kell tudni, hogy nagyjából három éves lehetett amikor utoljára képet készítettem róla, aztán több …
Gyakran írom itt és mondom is a párjainknak, hogy vigyék bele a fotózásba saját magukat, a rájuk jellemző tárgyakat, helyszíneket, azokat a dolgokat amik közel állnak a szívükhöz. Így kerültünk Mesivel és Lócival Balatonfenyvesre, hogy esküvői kreatív sorozatot fotózzunk, de ne rohanjunk ennyire előre. hiszen ez már az esküvő után volt. Azután az esküvő után, …