Minden évben, amikor eljön az augusztus, készítek egy fotósorozatot az én tündéri, okos, szép és kedves kicsi lányomról, aki egyre kevésbé kicsi és most először vagyok egy kicsit tanácstalan, hogy belefér-e még a babafotózás kategóriába. Heléna három éves lett, már óvodába jár és saját magára is egyre többször hivatkozik nagylányként, én pedig egy-egy meghatottságomban elmorzsolt könnycsepp között arra gondolok, hogy mennyire rohan az idő és hogy mennyire szeretem Őt. Itt is, így is Isten éltessen drága Heléna!
Rohan az idő, ennek ékes bizonyítékai ezek a képek amiket tavaly augusztusban készítettem a kislányomról, Helénáról aki akkor volt két éves. Elképesztő belegondolnom, hogy még egy-két ilyen szülinapi sorozatról készült bejegyzés és a babafotózás helyett már a portréfotózás kategóriába kell majd sorolnom a róla készült képeket. Sokszor írtam már, hogy egy kicsit más olyasvalakit fotózni akit régebb óta ismersz, vagy aki egy kicsit közelebb áll a szívedhez, de arról kevesebbet, hogy nagyon más olyasvalakit fotózni aki nagyon közel áll a szívedhez. Heléna pedig nagyon közel áll az enyémhez így minden egyes mosolya, nevetése, vagy csintalan kísérlete arra, hogy mást csináljon …
Mindig tudtam, hogy egészen más lesz ha majd egyszer a saját gyermekemről készítek képeket, de azt nem sejtettem, hogy ennyire jó érzés lesz látni és pixelekbe zárni ezt a tekintetet és ezeket a mosolyokat. A kislányom Heléna augusztusban egy éves lett, ennek apropóján készítettem róla ezeket a képeket.
Aki ismer minket, az tudja, hogy nagyon ritkán vállalunk gyerekfotózást. Az idei évben ez hatványozottan igaz volt, mert időnk se nagyon volt rá, pedig sokan kerestetek vele. Bár tervben van, hogy ilyen téren fejlődünk és több munkát is vállalunk, ez mindig háttérbe szorul az esküvők mellett, amire az időnk és energiánk nagy részét fektetjük, elvégre esküvőfotósok vagyunk. Idén decemberben viszont visszajáró barátaink kértek meg minket, hogy az esküvő és a pocakfotók után Bendiről is készüljön pár kép, amit már kifejezetten vártunk is. Bendi végig nagyon jókedvű volt, hihetetlen sebességgel tud már kúszni és mászni, de igyekeztünk tartani Vele a lépést. …
Patrik babafotóit ajándékba kapták a szülők, egy olyan párostól akiknek én fotóztam az esküvőjét. Ez elsőre nem feltétlenül hangzik különlegesnek, számomra mégis az, hiszen ritka kincs, ha valaki annyira bízik bennem, hogy még az esküvője előtt adja a képeimet ajándékba valakinek akit szeret. Ráadásul olyan csodát fotózni mint Patrik, mindig öröm, ezért osztom most meg veletek is a róla készült képeket! 🙂
Mint arról már több ízben írtam, egy új terület megismerésével és kitanulásával próbálkozom. Ennek kapcsán keresett meg Niki és Krisztián, azzal, hogy készítsek néhány képet a kis Milánról, aki a képek elkészültekor mindössze egy hetes volt. Ennek ellenére egy kis hősként viselkedett, egy hang nélkül tűrte a fotózást, sőt voltak pillanatok amikor biztos voltam abban, hogy tudja mi történik körülötte és szándékosan ásít vagy épp kacsint. 🙂
Aki követi a Facebookos oldalt, tudja, hogy végre sikerült megváltoztatni az oldal nevét „Deutsch Richárd Fotográfia”-ra de most nem ez a lényeg, hogy mostanában új területtel ismerkedem. Babafotózgatok. Igen, csak így kicsinyítő képzővel, mert a közhiedelemmel ellentétben, ez is egy külön terület, amit bizony tanulni kell. Egy darabig lelkesen tessékeltem azokat a párokat, akiknek az esküvőjén én fotóztam és babafotózás miatt kerestek, azokhoz a babafotós kollégákhoz, akiket nagyra tartok, de néhányan hozzám kezdtek ragaszkodni, így most tanulgatok. Karácsonyra néhány új eszközt is kaptam ehhez, amiket a kis Emmán próbáltam ki. Tetszik ez a terület is, de azért van még mit tanulnom …
Régóta hiányzott egy babafotós anyag, ennek megszervezése pedig nem volt egyszerű, tekintve, hogy viszonylag távol állnak tőlem a picik, nem volt soha kisebb testvérem, sőt egyelőre családon belül is viszonylag ritka a tíz évesnél fiatalabb gyermek. Ennek megfelelően nem kis félelmekkel indultam el Zsófiékhoz két hete, hogy végre lencsevégre kaphassam az unokaöccsét, Milánt. Milánra egy rossz szavunk nem lehet, majdnem egy órán keresztül, mászott, játszott, mosolygott, pózolt, hagyta, hogy fotózzam, sőt a vége felé már felém is hajlandó volt egy-egy mosolyt megereszteni, szóval a félelmeim alaptalannak bizonyultak. Nektek is hoztam néhány képet a kis srácról, remélem hasonlóan jó érzéseket kelt …
