Esküvő: Niki és Dénes – Hotel Laterum – Pécs

Vártuk ezt az esküvőt. Nem csak azért mert a jegyes fotózás is kifejezetten jól sikerült és már onnan barátokként mentünk haza – még ha nem is ugyanabba a városba -, hanem azért is mert elég jó kis csapat verődött össze a szolgáltatói oldalon és jó társaságban, inspiráló emberek között jó dolgozni. Niki sminkjét Bán Klau készítette, a dekorációt és a virágokat az Alexis photo • flower • wedding csapatának köszönhettük, míg DJ Jillek szertartást vezetett, hogy a végén a legjobb zenékkel varázsolja a parkettre a táncolni vágyókat, a filmet pedig Holovitz Edgár készítette el. Persze a magamfajta autómániást már az …

Kriszti és Rajmi kreatív fotózása Horvátországban

Szóval az úgy volt, hogy miután lement az esküvő és egy igazán pécsi kreatív sorozatot is csináltunk, bepakoltuk a kocsiba Krisztit és Rajmit, a ruháikat, illetve Balit a filmic.hu-tól és Ildikót a Cortona Rendezvényszervezés és Dekorációtól, majd Horvátország felé vettük az irányt. Oké, Bali és Ildi külön kocsival jöttek, de ez olyan jól hangzott. Pag sziget azóta különleges helyet foglal el a szívemben, hogy 2016-ban először gurultam át az odavezető hídon és ezt ezúttal sem sikerült elrontania a szigetnek. Gyönyörű helyek, ehhez viszonyítva pedig kevés turista van, szóval ideális ha valaki esküvői kreatív sorozatot szeretne készíteni. Mi pedig ezért mentünk. …

Esküvő: Orsi és István

A svájci kiruccanásunkat követően sor került Orsi és István nagy napjára is. Mondhatnánk, hogy álomcsapattal utazhattunk Szentendrére ugyanis  Ildi és Laura is velünk tartottak a Cortona Esküvőszervezés és Dekoráció színeiben, míg Villányi Máté Cerminátorkodott addig DJ Heszi játszotta előbb a lazább, aztán éjfél után fokozatosan az egyre keményebb számokat. Elég jól mutatja, hogy mekkora buli volt, hogy hajnali négy után jöttünk el.  Máskor is szívesen maradnánk, de szezon közben sokszor fotózásról fotózásra járunk és csak aludni járunk haza (vagy azt sem), így csak ilyenkor amikor a szezon utolsó esküvőjén marasztalnak minket, akkor tudunk csak ténylegesen maradni. Orsi, István: köszönjük, hogy …

Esküvő: Bea és Albi

Szinte minden évben van egy esküvőnk Hódmezővásárhelyen (bár idén ha jól tudom nem megyünk arrafelé). Tavaly Bea és Albi esküvőjén fényképeztünk az ország második legnagyobb területű városában, ahol a kreatív fotózáson még lódarazsak elől is menekülnünk kellett, de szerencsére ennyivel meg is úsztuk a dolgot. Túl sötét volt már ahhoz, hogy bántani tudjanak minket.  Az lagzi egyébként a Fekete Sas Rendezvényházban volt, amit különösen szeretünk! Bea, Albi: Köszönjük, hogy ilyen közel engedtetek minket! Sok-sok boldogságot és minden jót kívánunk Nektek! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Esküvő: Rami és Kristóf

Nem gyakori, hogy amikor megérkezünk a vőlegény készülődését fotózni, Ő még javában játszik, pedig Kristóf épp az Overwatch nyílt hétvégéjét élvezte amikor megérkeztünk. Készítettünk pár készülődős képet aztán az esküvő helyszínére vettük az irányt, ahol Rami már javában készülődött Így indult az a nap, ami aztán a szertartásokkal, végül pedig hatalmas bulival folytatódott. Rami, Kristóf: Köszönjük, hogy minket választottatok, legyetek nagyon boldogok! 🙂 A ceremóniamester ezúttal is Villányi Máté a Cerminátor volt, Rami sminkjét pedig Bán Klaudia készítette. A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Kriszti és Dani babavárós sorozata

Közeli barátokat fotózni jó, főleg ha a kezdetektől ismered a történetüket ami egy újabb kötettel látszik bővülni. Persze tudom, hogy azóta, hogy ezek a képek elkészültek, már javában íródik ez a kötet és napról napra új lapok jelennek meg benne, de azért annak örülök, hogy még azelőtt sikerült megmutatnom nektek ezeket a képeket, hogy a képeken még pocaklakó Máté leérettségizett volna. 🙂

Esküvő: Tina és Máté

Tina és Máté nagyon energikusak és nagyon szeretik egymást, de ez a képeken is látszik. Az esküvőhöz viszonylag közel kerestek meg minket, de szerencsére még épp szabadok voltunk. A mi szerencsénkre is, mert nagyon jó esküvőt fényképezhettünk azon az augusztusi szombaton, remek társaságban. Tina, Máté: Köszönjük, hogy minket választottatok, minden jóból jó sokat kívánunk Nektek! 🙂 A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Esküvő: Barbi és Gyuri – Hotel Laterum, Pécs

Barbival és Gyurival Bécsben jegyes fotóztunk és már akkor sejtettük, hogy az esküvő is klassz lesz. Oké-oké, már korábban sejtettük, de valami bevezető csak kellett ide. Szóval Villányi Máté a Cerminátor, Cortona Esküvőszervezés és Dekoráció, DJ Heszi, Laterum Hotel. Írhatnám, hogy ez így ebben a formában egészen biztosan garancia a sikerre, de még azt mondanátok elfogult vagyok. Remek hangulatú esküvő volt, sok fiatal vendéggel, szerelemmel fűszerezve! Barbi,Gyuri: Imádtuk az esküvőtöket, köszönjük, hogy mi fényképezhettük! Legyetek nagyon boldogok! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Juci és Tibi kreatív fotózása Szlovéniában és Olaszországban

Kicsit bajban vagyok most ezzel a poszttal, mert nagyon sok olyan kép van ami a VLOGba nem fért bele, viszont szeretném megmutatni Őket, ugyanakkor ott szinte mindent elmondtunk az utazásunk körülményeiről, nehézségeiről és arról is, hogy miért volt nagyon, de nagyon jó Jucival és Tibivel utazni, fotózni, kirándulni. Azért a lényeget megpróbálom összefoglalni. Vasárnap kora hajnalban léptünk le Juci és Tibi lagzijáról, hogy a másnapot az utazás megszervezésével, pakolással, a technika rendezésével és feltöltésével és némi alvással töltsük és vasárnap este tizenegy körül felvegyük a párt ugyanott és nekivágjunk az útnak. Akkor még semmi sem volt biztos, csak az, hogy …

Esküvő: Zitus és Levi

A jegyes fotózás pozitív tapasztalatain felbuzdulva már pénteken elkészítettük a kreatív képeket Kaszón a lombkorona tanösvényen, hogy másnap Zitus és Levi arra koncentrálhassanak ami valóban fontos és az Igen kimondásával örök hűséget esküdhessenek egymásnak. Nem kellett csalódnunk, az igenek elhangzottak, a Hello Kids Zenekar pedig a húrok közé csapott és fergeteges bulit csapott! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

123

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close