Nagyon fáradtan indultam útnak, kishíján megint sikerült elkésnem egy buszt, de a szerencse ezúttal valóban rámmosolygott és a sofőr látva, hogy futok, megvárt. Ekkor persze még nem sejtettem, hogy mi következik. A kötelező sör, pizza és kávé adag elfogyasztása után kattintottam néhány képet, de belül, már ekkor az este fénypontjára készültem A Parov Stelar Band már régóta nagy kedvencem. Már azelőtt hallottam egy-egy számot tőlük, hogy itthon népszerűvé váltak volna, és tavaly májusban bemutatkoztak volna a pécsi közönségnek. A Europe Mania fesztiválon is készült galéria, ám az akkori koncert jóval szerényebb, rövidebb volt a mostaninál. Nem igazán akartam elhinni, hogy valóban másfél órát fognak játszani, de ennek ellenére valóban nagyon sokáig voltak a színpadon.
Nagy élmény volt a zenekar luxusbuszában rögtönzött sajtótájékoztatón részt venni, és élőben végighallgatni egy interjút a banda névadójával és életrehívójával Parov Stelarral azaz Marcus Fürederrel, és az új énekesnővel Cleo Pantherrel. A busz belül leginkább egy bálteremre emlékeztetett, faborítás, tükrök, bőrfotelek, padlószőnyeg mindenütt. Az interjúalanyok nayon barátságosak voltak, ha nem lett volna a kamera, a diktafonok, a fényképezőgépek és a tolmács, az egyszerű szemlélő egy normál baráti összejövetelnek gondolta volna az eseményt. A kérdések után, még néhány autogram is kiosztásra került aztán pedig mehettünk a sajtósávba készülődni, és a zenekar is nekilátott hangolni.
Nem gondoltam, hogy lesz egyszer olyan koncert ahol azért készítek bemozdult képeket, mert képtelen vagyok megállásra bírni a lábam. Ilyen hangulatot koncerten már régen láttam. Az Expo Center nagyterme csordultig megtelt emberekkel, az első sorban pedig extázisban tombolt a közönség. Nem szoktam túlzásba vinni a fotózást semmilyen koncerten, ha egyszer elkészült egy bizonyos mennyiségű kép általában abbahagyom, és módjával táncolni kezdek, de itt esélyem sem volt erre. Önkéntelenül is folyamatosan a szemem előtt volt a fényképezőgép, az ujjam pedig az expogombon matatott. Nem hittem a szememnek amikor a kártyaolvasót bedugva nem kevesebb mint 537 képfájlt találtam a memóriakártyán. Ez persze egy válogatás nélküli, feldolgozatlan anyag, a töredéke lesz belőle számát tekintve mire a blogra, illetve a nightinfo.hu online hasábjaira felkerül. Jelenleg tíz perc van vissza a másolásból, aztán gőzerővel nekiállok szelektálni és feldolgozni. Amint elkészül a képanyag, ebben a bejegyzésben közzéteszem.
A képek elkészültek: