A hátam közepére nem kívántam egy újabb iskolai feladatot amikor vasárnap kora-este „csináljunk panorámát” felkiáltással Lottit és a sokat látott huszonéves állványomat (ami igazából édesapámé, de én használom tartós bérletben:) felnyalábolva a házunkkal szemben található domb megmászására indultam. Elkattintottam néhány képet, megjegyeztem a fájleveket és már úton is voltunk visszafelé, Én, Lotti és a huszonéves állvány rajta a 40D-vel. Hazaérkezvén nekiállítottam a technikát egy gyors összeillesztésnek, majd összeillesztés után a mentésre böktem és a másodszorra készült verzióról el is feledkeztem. Tudom vannak hibái, de mi fotósok sokszor érzelmi alapon döntünk egy-egy kép sorsáról, még ha az hemzseg is a technikai …

A kellemetlen és kellemes meglepetések, a kitörő érzelmek, a szerencse, a tanulás és az odaadás napja volt számomra a kettővel ezelőtti szombat. Esküvőt fényképeztünk. Igen többes számban. Lotti odaadó és szorgalmas munkája nélkül elvesztem volna azon a szombaton, ezért pedig köszönettel tartozom, de ne szaladjunk ennyire előre.  Soha nem titkoltam, hogy esküvői fotográfus szeretnék lenni, ha nagy leszek, noha ezt itt a blogon kevésbé hangoztattam. Amikor Isti felhívott azzal a kéréssel, hogy fotózzam az esküvőjét, és tisztázódott, hogy nincs programom arra a napra, azonnal igent mondtam, és a néhány nappal későbbre megbeszélt ügyféltalálkozó után már a fejemben motoszkáltak a fényképek amelyeket még …

Ezekben a pillanatokban lépi át az oldal alján található kis számláló a 30.000-es számot. A szó amit keresek az a KÖSZÖNÖM!Köszönöm, hogy egyre többen és többen vagytok kíváncsiak az általam publikált fotókra, írásokra és mindenre ami ezen blog hasábjain megjelenik. Az oldal látogatottsága szépen növekszik, mindig felül és felülmúlva a korábbi számokat. Az új bejegyzések látogatottsági és olvasottsági adatai rendre megdöntik a néhány nappal korábban megjelentekét, és, hogy őszinte legyek ez piszok jó érzés! Jó érzés azt mondani egy-egy statisztikanézegetés alkalmával, hogy „Öcsém, megint nőttek a számok a grafikonokon, egyre többen kíváncsiak a hülyeségeimre!”. Szépen növekszik a Facebook Oldalt követők száma …

Nagyon fáradtan indultam útnak, kishíján megint sikerült elkésnem egy buszt, de a szerencse ezúttal valóban rámmosolygott és a sofőr látva, hogy futok, megvárt. Ekkor persze még nem sejtettem, hogy mi következik. A kötelező sör, pizza és kávé adag elfogyasztása után kattintottam néhány képet, de belül, már ekkor az este fénypontjára készültem A Parov Stelar Band már régóta nagy kedvencem. Már azelőtt hallottam egy-egy számot tőlük, hogy itthon népszerűvé váltak volna, és tavaly májusban bemutatkoztak volna a pécsi közönségnek. A Europe Mania fesztiválon is készült galéria, ám az akkori koncert jóval szerényebb, rövidebb volt a mostaninál. Nem igazán akartam elhinni, hogy …

Valahogy nincs szerencsém ezzel a fesztiválra utazással. Megint sikerült zsinórban három buszt lekésnem. Miután az előző nap képeit feltöltöttem, és megírtam a bejegyzést ide a blogra, néhány óra alvás után fotótörténelem házi dolgozat írásába kezdtem. Az első témakör még egészen könnyen ment, az aktfotográfia fejlődéséről és kialakulásáról elvégre nem olyan nehéz írni, de a hazai kortárs fotóművészet már keményebb dió, legalábbis számomra. A helyzet az, hogy ha beadom azt amit leírtam nagyon valószínű, hogy igencsak csúnya tekinteteket fogok kapni, így az valószínűleg megmarad az asztalon abban a *.txt fájlban amibe elmentettem. Pihenésképpen becipeltünk egy  kombi-hűtőszekrényt a spájzba, azzal a nehezítéssel, …

Immár semmit sem bízva a véletlenre, ezúttal autóval közelítettem meg az Expo Centert amely a fesztivál helyszínéül szolgál. Sokkal biztatóbb kép fogadott, noha a Pécs’R zenekar koncertjét pont sikerült lekésnem, pedig direkt azért igyekeztem korán odaérni, hogy még róluk is készítsek néhány kósza felvételt. Egyébként beigazolódott az a sejtésem, hogy az első nap sokkal komolyabb lesz a nulladiknál, mind az emberek számát, mind pedig a hangulatot tekintve. Egy-két régi ismerőssel is találkoztam, és egészen jól elvoltunk a fotós kollégákkal is úgy, hogy tényleg nincs okom panaszra. Egyetlen dolog árnyékolta be az estét még pedig szó szerint, ugyanis valahogy a fény …

Izgatottan indultam el a Tavaszi Egyetemi Fesztivál helyszínére tegnap délután. Ekkor még nem sejtettem, hogy a biztonsági okokból magamnál tartott kabátom igen jó szolgálatot tesz majd, és aki fél órával korábban még rajtam röhögött, hogy „nézd azon a hülyén kabát van” irigykedve néz rám vissza a levegőből mert közben elfújta a szél. Kb. egy órát sikerült ácsorognom az Árkádnál, várva a fesztiválbuszt ami persze nem jött. Na, persze valójában egyet kerestem a város tömegközlekedést bonyolító cégének járművei közül, de amiről végül kiderült, hogy a fesztiválbusz szerepét tölti be, az sem járt arra abban az egy órában. A nulladik nap, véleményem …