A paksi Erzsébet Nagy Szálloda meghívására Babai István cinematográfus barátommal részt vettünk a szálloda által szervezett esküvőnapon, ahol sok más esküvői szolgáltató mellett mi is bemutatkozhattunk, beszélhettünk a munkánkról és megismerkedhettünk az érdeklődő párokkal illetve a már említett szolgáltatókkal is. Remekül éreztem magam, kifejezetten örültem neki, hogy ott lehettem és remek szolgáltatók remek szolgáltatásait ismerhettem meg, a teljesség igénye nélkül találkozhattam Varga Kovács Tímea esküvőszervezővel aki a híres esküvőturista páros Lisa és Alex hazai esküvőit is szervezte, illetve Nagy Ágota ruhatervezővel akinek elképesztő ruhakölteményeit divatbemutató keretében ismerhette meg a közönség és megkóstolhattuk a Kriszta Design Torta Stúdió nem csak szép, de finom süteményeit és tortáit is, az estére tervezett próbaesküvő szertartásvezetője pedig Vidacs Éva volt. Emellett képviseltette magát Szőke Máté vőfély, Dr. Váncsodi József ceremóniamester, a Lagzi Team Zenekar és Algács Melinda operaénekes is, de az érdeklődők megtalálhatták a Julia Gold Salon ékszereit és az Ibusz Utazási Iroda kínálatát is. Az esküvőnap belakta szinte az egész szállodát. Egy kisebb helységben kreatív műhely működött, ahol az Alkot-Lak Kreatív Hobby Szaküzlet segítségével készíthettek a vállalkozó kedvűek köszönetajándékot, meghívót. Ugyanitt a tolnai Takács Virágboltok fantasztikus őszi ihletésű dekorációiból kaphattak inspirációt a látogatók. Takácsné Évi készítette a divatbemutatók csokrait és a szimbolikus esküvő boldogságkapuját is.A másik kisteremben „szépségszalon” üzemelt. Itt készült a modellek sminkje – Tormássy Andrea kozmetikus – és frizurája – Peleskei Anikó fodrász keze nyomán. Az érdeklődők rajtuk kívül Kis Kitti műkörmössel is átbeszélhették, mi várható a jövő évi trendekben. A jelenlévő menyasszonyok nagy örömére nemcsak egy divatbemutató volt, a Százszorszép Esküvő Ruhaszalon is felvonultatta kínálatát – több kategóriában is.Viktória és Viktor menyegzője pedig igazán méltó zárása volt az Esküvőnapnak.
A galéria ezúttal ITT található!