Zsani és Max esküvője vidám készülődéssel kezdődött, hogy aztán a polgári szertartást követően a régió (szerintem) egyik legszebb templomában is kimondják azt a bizonyos IGEN-t. A szertartásokat az aznapi kreatív fotózás követte. Szinte kivétel nélkül elmondom a pároknak az első megbeszélések alkalmával, hogy aznap fotózni két esetben jó. Az egyik eset ezek közül, amikor borongós az idő, ezért a felhők szép, nagy diffúzorokként segítik a munkánkat, a másik amikor erre a megfelelő idősávban, a naplemente előtti egy-másfél órában van lehetőségünk. Zsani és Max rendelni sem rendelhettek volna jobb időt, a napi zápor, ami jellemző volt azoknak a napoknak az időjárására, pont lement a templomi szertartás alatt, így mire a fotózás helyszínére értünk, minden adott volt, hogy elkészíthessük az alábbi képeket. Muszáj még megemlítenem a Kézműves Tortaműhelyt, mert bár sok esküvőn jártam, sokféle süteményt láttam és kóstoltam, ezek messze kilógtak a sorból. Felfelé.
Zsani, Max: Jó volt látni és megörökíteni a szerelmeteket, köszönünk mindent és azt kívánjuk, hogy legyetek mindig nagyon boldogok!