Húzódott már egy ideje, hogy a Zselici Csillagoségbolt-parkba látogassunk, ugyanis az „utazást” Lottitól kaptam a névnapomra, ajándékba és sajnos mindig közbejött valami. Hol munka, hol telihold, hol pedig a felhők, vagy egyéb időjárási körülmények voltak azok amik miatt nem tudtunk ellátogatni az ország egyik legsötétebb területére fotózni. Az időjárás sajnálatos módon most sem volt a legkedvezőbb, érkezésünkkor még villámlott is, bár felhők szerencsére nem igazán voltak, volt viszont pára. Kár, hogy a villámlás végül abbamaradt, régóta szeretnék csillagokat villámokkal együtt fotózni, de majd máskor erre is sort kerítünk. A képeken látható narancssárgás-rózsaszínes foltokat, az alsóbb légrétegekben található párafoszlányokat megvilágító fényszennyezés okozza, ami pára nélkül valószínűleg egyáltalán nem látszott volna, de azért így is volt értelme nekivágni és közel két órát tölteni a Zselicben, hiszen van olyan fotó amelyhez inkább hozzáad a narancssárgás folt, sőt a Facebookon volt aki egyenesen a napkeltével vont párhuzamot. Ezért döntöttem úgy, hogy itt a blogon is megmutatom. Az útra Borbás Matyi barátom is elkísért minket, neki ezúton is köszönjük a jó társaságot és a fuvart! Aki ügyes, az egyik fotón még az ISS-t is felfedezheti, ám sajnos az Éta Aquaridák meteorraj tagjai távol maradtak a fotózástól, az egyik fotón ugyan látszik egy egészen picike hullócsillag, de szabad szemmel nagyítás nélkül nehéz megtalálni.