Tele voltunk első szülinapos családfotózásokkal 2023-ban, de mind-mind más volt egy kicsit. Anna és Dávid kislányukat, Lilit hozták el, de elkísérte Őket Héli a boxer is. Tettünk egy sétát az őszi Mecsekben, néha összeszedtük Hélit, közben pedig próbáltuk mosolyra bírni Lilit. Így készültek el az alábbi képek.
Júlia néhány karácsonyi portréképért ugrott be hozzám a Studio Inside-ba, én pedig nagyon örültem, hogy ott járt, mert egyrészt így Nektek is megmutathatom ezeket a képeket, másrészt pedig direkt módon bizonyítottuk, hogy karácsonyi fotózásra menni, nem csak családdal lehet. 🙂
Sok szempontból volt különleges az az októberi szombat. Ott van mindjárt az, hogy Mira és Zoli nem akartak beállni a sorba a kreatív fotóikat illetően, ezért lazára vették a figurát és a képeik nagy részét Budapesten a Szent István Bazilika lépcsőjén, pizzát majszolva készítettük el. Ám ez még nem minden. Ha valakinek Zoli nagyon ismerős, …
Tamara és András komolyan vették, amikor azt mondtam nekik, hogy vegyék lazán a jegyes fotózást, mert úgy képes igazán hidakat építeni a fotós és a pár közé. Elhozták hát a kutyájukat is, sőt egy laza piknik hangulatú fotózás keretében még egy pohár bort is elfogyasztottak, hogy tökéletes legyen az élmény. Mit írhatnék ezek után? Nagyon …