Egy idő után feladtam, hogy azt számoljam, hogy hányadik alkalommal jár nálam fotózáson Beus és Jenci, illetve most már a Jencik. Idő közben ugyanis Jenciből eggyel több lett ezeken a fotózásokon, sőt ez az eggyel több, életkorban is megmutatkozott a kisebbik Jencin, akinek a születésnapja adta ennek a fotózásnak az apropóját. A kicsi Jencin a …
Döbbenet, hogy már több mint négy éve, hogy először megpillantottam azokat az okos kis szemeket, amik kíváncsian néztek vissza rám és amik azóta is minden alkalommal elvarázsolnak ha találkozik a tekintetünk. Már akkor is ott volt bennük az a kis huncutság, ami egyetlen pillantásából sem hiányzik azóta sem az én okos, szép, tündéri kicsi lányomnak, …
Nagyon sokat meséltem már Nektek arról, hogy mennyire fontos számomra, hogy kapcsolódni tudjak azokkal az emberekkel akiket fényképezem. Amikor Nórival és Levivel először leültünk beszélgetni, az három és fél órásra nyúlt és az első órában nem beszélgettünk az esküvőjükről, ez pedig a szezon egyik legjobban várt esküvőjévé emelte ezt az augusztusi szombatot, ami egyébként az …
Fantasztikus csapattal fotóztunk júliusban a Kőröshegyi Levendulásban, ahol egy elképzelt házasságkötés keretében Timi és Adamo mondták ki az ezúttal leginkább minket, a szolgáltatói csapatot boldogító IGEN-t. Sokszor nehezek ezek a fotózások, mert ritka, hogy a résztvevők hajlandóak érzelmet vinni a dologba és nekem mint fotósnak főleg az a feladatom, hogy az érzelmeiteket megmutassam. Timi és …