Úgy döntöttem, hogy nevezek a Metro Photo Challange-re, ami a hazánkban Metropol néven terjesztett ingyenes hírlap által kiírt nemzetközi fotópályázat. Nem lesz könnyű dolgom, mert helyenként elképesztően jó képekkel találkozhatunk a már feltöltött pályaművek között, de mégis úgy érzem, hogy meg kell próbálnom. Nyilván nem én leszek az a szerencsés aki a fődíjat – egy …
Lassan már le sem kell írnom, hogy nehezen keltem fel, hiszen a kora reggel készült képekből úgyis tudni fogjátok. Viccet félretéve, ahogyan azt este megjósoltam, reggelre szép tejfölszerű köd képződött, így nagy nehezen felkeltünk és útnak indultunk, hogy készítsünk néhány fotót az ébredező Pécsről. A Niké szobornál kezdtünk, majd a Tubes kilátó felé vettük az …
Tudom, hogy nagy divat lett most szépen sorban „fúúúj Halloween”-t kiáltani, mert az külföldi és azt utáljuk, de a tökfaragást én speciel tökre szeretem. No, nem csinálni, mert kézügyességem semmi, de megnézni a végeredményt aztán lefotózni az tökjó. Idén szerettem volna tököt faragni, de az utolsó darabot is az orrom elől vitték el így tök …
Ahogy az újonnan megismert párok fotózásának is megvan a maga romantikája, ugyanúgy jó érzés lehet ismerősöket, jó barátokat fotózni, főleg, ha ott voltál akkor, amikor megismerkedtek és ismered a történetüket, az első pillantástól egészen az eljegyzésig. Ünnepeltünk, amikor Viki és Norbi először találkoztak, Norbi egy maciszörpre hívta meg Vikit, az ajtó felett pedig ez állt …




