Újabb kísérletet tettem arra, hogy nagyobb vízimadarakat és mindenféle egyéb élőlényt kapjak lencsevégre. Bár nem úgy sikerült, ahogy terveztem, mégis hatalmas élményben volt részem. Őszintén szólva kicsit csalódott voltam, de tény, hogy kár volt azt várni, hogy az első komolyabb vadfotós próbálkozásom alatt elkészítem életem fotóját. Ez bizony nem az a sportág, ezért kőkeményen kell dolgozni, de megígérhetem, hogy ebben nem lesz hiba.
Negyed nyolc körül értem a területre, a nap ekkor már a horizont felett volt, így a sötétben, csendben való elhelyezkedés, kudarcba fulladt, bár álcaháló sem volt nálam szóval kénytelen voltam röpke két órányi séta után konstatálni, hogy a többek által emlegetett madárles ami régebben egy deszkában realizálódott most nincs sehol. Hurrá! Séta közben sikerült kiugrasztanom a bozótból kb. 8-10 őzikét is, hogy az élmény páratlan legyen. Nem mondhatom, hogy nem volt szerencsém. Inkább Robert Capától idéznék:
„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel!”
Lesz ez még így se, azt hiszem gyakori vendég leszek arrafelé. A fenti képek megint erős vágás után néznek ki úgy ahogy, ezért elnézést kérek.