Furcsállottam amikor a reptéri transzferbuszon, ami a repülőgéphez vitt minket, mindenki reggeli köszönést használt, mivel én már legalább hat órája ébren voltam. Hajnalban, kb. negyed négykor indultam el Pécsről. Ekkor még nem sejtettem, hogy mi vár rám. Voltam már néhány nagy vásáron illetve kiállításon, de ez minden eddigin túltett a méretei szempontjából (is). Az odaút egyébként viszonylag sima volt, bő másfél óra alatt értünk Budapestről Kölnbe. A helyi tömegközlekedés meggusztálása és némi tévelygés után már regisztráltunk is a Press Centerben. A regisztrációt végzők között egy magyar hölgy is dolgozott (vagy legalább is beszélt magyarul), noha sok idő nem volt kifejezni a meglepettségemet, mégis jó volt magyar szót hallani ilyen távol Magyarországtól. Persze mi nem nála regisztráltunk. Az első sajtóesemény amin részt vettünk a Samsung Premiere 2014 NX névre keresztelt bejelentés volt, ahol többek között azNX1-es, profi fotósoknak szánt tükör nélküli rendszerkompaktról rántották le a leplet. Aki ismer tudja, hogy a márka nem tartozik a kedvenceim közé, de ezzel most kicsit még engem is meggyőztek. Tényleg ideje lesz lassan komolyan venni Őket. Mókás volt egyébként látni, hogy a prezentációk Apple iMac-ekről futottak.
Ezután kettéváltunk, hogy a Canon és a Panasonic sajtóeseményét is meg tudjuk látogatni. Nyakamba vettem tehát a félkész kiállítási helyszínt és megpróbáltam lokalizálni a Canon sajtóeseményét. Nem volt könnyű dolgom. Visszafelé direkt lemértem, összesen harmincöt percet gyalogoltam teljes menetfelszerelésben a sajtószoba és a Rajna partján megtartott sajtótájékoztató helyszíne között. A Canon – Come & See című eseménye egyébként egyáltalán nem volt átlagos, vagy hétköznapi. Sem látványban sem exkluzivitásban nem volt hiány, de azt hiszem, hogy az EOS 7D Mark II meg is érdemelte, hogy ilyen körülmények között mutassák be a világnak. A technikai részletekkel most nem untatnék senkit, ez a bejegyzés inkább amolyan élménybeszámoló, de azért érdemes lehet rájuk vetni egy pillantást, IDE kattintva.
Laca közben a Panasonic sajtóeseményét követte élőben, ITT, ITT és ITT elolvashatjátok a híreket az újdonságokról. Érdemes. Akkora vigyorral az arcán jött ki az eseményről, hogy biztos voltam benne: ha lehet vásárolni itt a vásáron, Ő fog. Nem lehetett.
Ezután már csak a Nikon standjának megnyitója volt hátra, így hát feléjük vettük az irányt. Tetszett, hogy a stand és így a sajtótájékoztató is viszonylag világos volt a többihez képest, a plafonon úszó képek pedig tovább erősítették bennünk az érzést: ez klassz! A speakerek arról beszéltek, hogy Ők hogyan látják a képalkotás jövőjét és bár új terméket nem jelentettek be, így is érdemes volt végighallgatni Őket.
Miután a „kötelező” sajtóeseményeken részt vettünk, a szállásunk felé vettük az irányt, hogy némi felfrissülés után körbenézzünk egy kicsit a városban és ha már többre nincs időnk legalább a Dómról készítsünk néhány képet. Ezt viszonylag hamar letudtuk, majd kerestünk egy hangulatos kis éttermet ahol elfogyaszthattuk a vacsoránkat és ha már Németországban voltunk egy kevéske sört is. Itt már egészen biztos voltam benne egyébként, hogy a németek még az otthonaikban is fizetnek a WiFiért, tuti, hogy óránként dobálják az 5EURO-sokat a routerbe. Képtelenség ingyenesen használható vezeték nélküli internet hozzáférést találni a városban, még a szállodában is külön fizetni kellett volna érte, pedig egy egész komolynak látszó helyen kaptunk szállást.
Előző este még örültem, hogy a lift a szobám ajtaja előtt állt meg, reggel ugyanez már nem volt elmondható. Minden vendég úgy érezte, hogy ott kell megbeszélnie az élet nagy dolgait a többiekkel, mindezt ordítva, reggel hatkor. Ennek ellenére azért sikerült nagyjából kipihenni az elmúlt nap fáradalmait és viszonylag frissen ébredni. Mivel ugye a szállodában nem volt internet hozzáférés, kénytelenek voltunk elsőként a sajtószobát célba venni, hogy az előző este megírt híranyagokat publikálni tudjuk. Ezzel is elment egy kis idő, végül pedig nagyjából három óránk volt bejárni a kiállítást, ami édeskevés egy ekkora terület felfedezéséhez. Főleg mert legalább hatszor eltévedsz, lehetsz akármekkora zseni. Végigszaladtunk és végigfotóztuk a standokat, nem igazán volt idő próbálgatni semmit sajnos, pedig lett volna mit. Azt hiszem, hogy olyan volt ez kicsit mint a vidámpark. A sor és a tömeg volt benne a legidegesítőbb. Sor és tömeg nélkül heteket el tudtam volna tölteni itt. Rengeteg újdonság és tapogatásra, próbálgatásra, simogatásra vágyó fotós eszköz várta, hogy megkaparintsam Őket. Azért az EOS 7D Mark II-re pont maradt egy kis időm. Nagyon messzemenő következtetéseket nem vonnék le abból, amit ott láttam, de az, hogy gyors, nem kérdés. Villámgyors. Sőt megkockáztatom, hogy a viszonylag kis szenzor ellenére ISO-ban sem vészes, de azért azt nagyon sajnálom, hogy nem APS-H lett végül. Ha az lenne, valószínűleg rohannék megvenni. Így valószínűleg nem fog erre sor kerülni, de el tudok képzelni egy rakás felhasználót akinek az „álomváz” megtestesítője leht az új 7D.
A standok egyébként meglepően nagyok és szépek voltak, a Panasonic standján kifejezetten tetszett (lehet, hogy a képeken nem látszik), hogy egy vitrinben egy Panasonic tükör nélküli rendszer szett táskája és egy dSLR rendszer táskája volt mérlegre téve egymás mellé, sőt a Samsung standján hintázó leányzó után, számomra a Panasonic standján lévő „Candy Shop” volt a kedvenc fotózható „díszlet”. A Fuji standján lévő i8-as BMW sem volt piskóta, de idő hiányában úgy döntöttem, nem verekszem magam a közelébe. A Sony rengeteg cuccot hozott, sőt a Kodak sem maradt ki a történetből, pedig ugye náluk most nem annyira megy a szekér. A reptérre végül Huller Gyula, a Nikon Kft. ügyvezetője vitt ki minket, amiért hatalmas köszönettel tartozunk neki. Így egy kicsivel több idő jutott a kiállításra mintha vonatoznunk kellett volna.
Összességében azt kell, hogy mondjam, hogy hatalmas élmény volt, Európa talán legnagyobb tematikus kiállításán részt venni, még így is, hogy az idő egy kicsit rövid volt és nem tudtunk mindent igazán végigjárni, bár a lábaim szempontjából mégsem volt ez így annyira rossz, így is térdig elkoptam. Köszönöm szépen Lacának és az MLZPhoto blognak, hogy vele tarthattam, illetve a Panasonicnak, hogy lehetővé tették az utazásomat.
További képek:
