Esküvő: Bogi és Peti

Szerencsés vagyok. Szerencsés vagyok mert olyan párokkal hoz össze a sors, mint Bogi és Peti. Akik ügyfelekből barátok lesznek. Aki folyamatosan követi a Facebook oldalam, tudhatja, hogy szinte minden esküvőről úgy érkezem haza, hogy „ezt most imádtuk”. Előfordul, azonban, hogy egy-egy esküvőt egy kicsit még az átlagnál is jobban imádunk. A jegyes fotók publikálása után nem sokkal, levelet kaptam az egyik nagymamától, aki leírta mennyire tetszenek neki a jegyes fotók, amiket Bogiról és Petiről készítettem. Sejthetitek, hogy mennyire meghatódtam. Aztán az esküvő napján élménybirtokra megérkezvén, szinte kivétel nélkül tudta mindenki, hogy kik vagyunk és hogy miért jöttünk. Olyan meleg fogadtatásban …

Melcsi és Gábor

Melcsit és Gábort kutyájuk, Lego is elkísérte a jegyes fotózásra, ami már a fotózás legelején remek hangulatot teremtett. Bár a Nap sajnos nem sütött sőt, egyszer még az eső is eleredt, az időjárás nem tudott elijeszteni bennünket a fotózástól. Igazán klassz helyszíneket jártunk be egy igazán klassz párral, annak pedig, hogy a filmes kolléga és egy jó barát is csatlakozott hozzánk, külön örültem. Remek délutánt töltöttünk együtt. Bízom benne, hogy Ők is legalább olyan jól érezték magukat, mint mi.

Eszter, Gergő és Emma

Esztert és Gergőt immáron harmadszor fotóztam. Jegyes és esküvői fotóik után egy – ha lehet ilyet mondani – még különlegesebb fotózás várt ránk, ugyanis ezen a sorozaton bizonyos értelemben már hárman szerepelnek. Nem is késlekedtünk, bejártunk néhány klassz helyszínt, közben pedig sokat nevettünk és megpróbáltuk megörökíteni a várakozás néhány pillanatát. Igazi babavárós sorozat lett ez. Nagy öröm számomra, hogy ezt is én készíthettem el. Emma azóta már megszületett és most hárman alkotnak egy boldog, mosolygós családot! 🙂

Photokina 2014

Furcsállottam amikor a reptéri transzferbuszon, ami a repülőgéphez vitt minket, mindenki reggeli köszönést használt, mivel én már legalább hat órája ébren voltam. Hajnalban, kb. negyed négykor indultam el Pécsről. Ekkor még nem sejtettem, hogy mi vár rám. Voltam már néhány nagy vásáron illetve kiállításon, de ez minden eddigin túltett a méretei szempontjából (is). Az odaút egyébként viszonylag sima volt,  bő másfél óra alatt értünk Budapestről Kölnbe. A helyi tömegközlekedés meggusztálása és némi tévelygés után már regisztráltunk is a Press Centerben. A regisztrációt végzők között egy magyar hölgy is dolgozott (vagy legalább is beszélt magyarul), noha sok idő nem volt kifejezni …

Esküvő: Évi és Olivér

Az egyik kedvenc idei esküvőm volt Évi és Olivér nagy napja. Fura leírni, hogy kedvenc, mert szinte mindegyik esküvő és mindegyik pár kedvenc valamiért és pontosan ezért nem is tudnék kedvenc párost, vagy kedvenc esküvőt választani, de mégis. Nem tudom, hogy a Benes Anita által tervezett Daalarna ruha, az Ebner Pincészet által biztosított remek helyszín és körülmények, a Perfect Zenekar nyújtotta remek hangulat vagy Évi és Olivér mindig vidám és mosolygó személyisége vagy talán ezek együtt tették egésszé és kerekké ezt az esküvőt, de mégis azt kell, hogy mondjam, hogy ez így nagyon egyben volt. Még a gyerkőcökre is gondoltak. …

Bea és Jenci

Egy álom megvalósulását fotózni remek érzés, ha pedig egy kolléga álmáról van szó, megtiszteltetés is. Bea régi álma teljesült azzal, hogy meggyújthatta a korábban Jencitől a szülinapjára kapott kívánságlámpást és bár tűzvédelmi okokból (illetve azért is mert be van tiltva) el sajnos nem engedhettük azt, azért így is maradéktalan volt az öröm. Remek délutánt töltöttünk együtt és már most megígérték: 2018-ban tartandó esküvőjüket én fotózhatom majd! Köszönöm a bizalmat srácok! A kívánságlámpást csak egy fotó erejéig engedtük el, az utolsó képen (bár ez a képen nem látszik) volt aki elkapja a lámpás zsinórját. Nem hagytunk tűzveszélyes vagy éghető anyagot sehol, …

Melcsi és Dani

Mindig is vonzott a Balaton-part, szerettem itt fotózni, így hát nem árulok el nagy titkot amikor azt írom, hogy nagyon örültem amikor Melcsi és Dani azzal az ötlettel álltak elő, hogy itt készítsük el jegyes fotóikat. A választás – mivel relatíve sok időt töltenek itt, érthető a kötődés – végül Balatonfüredre esett. Ha már ott voltunk átugrottunk Tihanyba is és az ekkor még éppen hogy csak nyíló levendulamezőn is készítettünk pár képet amely méltó lezárása volt ennek a klassz délutánnak.

Bogi

Az esküvői sorozatok mellett egyre kevesebb  időm marad portrézni, viszont  szerencsére egyre sűrűbben fordul elő, hogy a menyasszonyok egy klassz portrésorozattal ajándékozzák meg leendő férjüket és enyém a megtisztelő feladat, hogy ezeket a képeket elkészítsem. Sajnos egyrészt az ajándék meglepetés jellegéből, másrészt pedig a többség szégyenlősségéből adódóan ezeket a képeket Ti ritkán láthatjátok. Ez azonban most más. Bogi és Peti megengedték, hogy megmutassak közülük néhányat nektek is, amit ezúton is köszönök nekik! 🙂

Juci és Joci

Általában kérem a párokat, hogy amennyiben van olyan rájuk jellemző kiegészítő amit használhatunk a jegyes fotózáshoz, ne felejtsék otthon! Nem volt ez másképp most sem,  ennek köszönhetően pedig a közös hobbi kellékei velünk utaztak a fotózások helyszíneire, hogy az első képek elkészülte után nem sokkal íjászkodhassunk is egy kicsit a Mecsekben. Na, jó én nem íjászkodtam, de fotóztam, ahogyan Juci és Joci igen. Remekül éreztük magunkat ami tovább csigázta az esküvőre irányuló várakozásainkat. Annyit már most elárulhatok, hogy az esküvői blogbejegyzést is érdemes lesz majd elolvasni, ám addig is nézzétek meg a jegyes fotóikat! 🙂

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás