Szóval az úgy volt, hogy miután lement az esküvő és egy igazán pécsi kreatív sorozatot is csináltunk, bepakoltuk a kocsiba Krisztit és Rajmit, a ruháikat, illetve Balit a filmic.hu-tól és Ildikót a Cortona Rendezvényszervezés és Dekorációtól, majd Horvátország felé vettük az irányt. Oké, Bali és Ildi külön kocsival jöttek, de ez olyan jól hangzott. Pag sziget azóta különleges helyet foglal el a szívemben, hogy 2016-ban először gurultam át az odavezető hídon és ezt ezúttal sem sikerült elrontania a szigetnek. Gyönyörű helyek, ehhez viszonyítva pedig kevés turista van, szóval ideális ha valaki esküvői kreatív sorozatot szeretne készíteni. Mi pedig ezért mentünk. Amúgy VLOGoltunk is.
Az odaút viszonylag eseménytelenül telt, szakadó esőben indultunk el Pécsről, de szerencsére, ahogy távolodtunk a mediterrán hangulatok városától egyre csak javult az idő, a szigeten kánikula és szikrázó napsütés fogadott minket. Az első fotózási helyszín az Olive Garden volt amely közigazgatásilag Lun településhez tartozik és arról híres, hogy viszonylag régóta ott van. A legidősebb olivafa állítólag 1600 éves, de mi nem ezért mentünk. Sokkal inkább azért mert szép és remek fotózási helyszín! Innen már nem kerestünk újabb helyszínt, kellően elfáradt és megéhezett a csapat, szóval egy finom pizza elfogyasztása után nyugovóra tértünk.
Másnap korán keltünk, hogy egy annyira nem közeli, de szép kikötőben és óvárosi környezetben folytassuk a munkát. Nem állítanám határozottan, hogy nem fájt hajnalban felkelni, de a fények és a helyszínek bőven kárpótoltak a kimaradt alvásért, amit amúgy nem olyan sokkal később be is pótoltunk. Mivel felhőből továbbra is kevés, napsütésből pedig sok állt rendelkezésre ezért úgy döntöttünk, hogy megmártózunk a tengerben ha már ott vagyunk. Van azért ezeknek a fotózásoknak egy romantikája ilyen szempontból (is).
Az utolsó helyszínünk, egy olyan tengerpart volt, ahol korábban már fotóztuk Marcsit és Mátét, bár azóta elég sokat változott és sokkal több volt a turista is, azért még mindig jó helyszínnek bizonyult. Volt ugyan egy olyan tervünk, hogy a következő hajnalt is fotózásra használjuk alvás helyett, de ezt végül egyhangúlag elvetettük. Szép kerek anyaggal térhettünk haza.