Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki megtisztelt azzal, hogy velünk töltötte a múlt kedd estét, és megtekintette első fotókiállításomat, végighallgatta a megnyitót. Azért az kiderült, hogy nem vagyok egy Cicero ha mikrofonba, tömeg előtt kell beszélni. Valahogy úgy vagyok az ilyen szónoklatokkal mint a focival. Szeretek, de nem tudok. Amikor bekapcsoltam a hangosítást, és megfordultam, teljesen ledermedtem. Próbáltam ugyan meztelenül elképzelni a közönséget, ennyi embert nehéz ennyi idő alatt meztelenül elképzelni, másrészt pedig inkább arra koncentráltam, hogy az egybegyűltekhez, legalább néhány információfoszlány eljusson abból amit mondani próbálok. Nem volt mese, beszélni kellett! Én megpróbáltam, de amikor a szám alig akart kinyílni, inkább átadtam a színpadot. Aki szeretne újra egy jót mosolyogni rajtam, vagy csak valamilyen okból ki kellett hagynia a megnyitót és most megnézné a videót, annak itt a remek alkalom. A megnyitóról készült videó IDE kattintva érhető el.
Egy dolgot azonban azért még megemlítenék. Mégpedig azt, hogy nem csak azért akadt el a szavam mert izgultam, hanem azért is mert teljesen meg voltam hatva. Álmaimban sem gondoltam arra, hogy ekkora létszámban jelennek majd meg érdeklődők, pláne nem arra, hogy ilyen sok új arcot látok majd a tömegben. Jó érzés volt a barátaimat és a családomat egy helyen látni egy halom olyan emberrel akivel személyesen még nem is találkoztam, és jó érzés volt tudni, hogy egy közös céljuk volt tegnap este az Eoz!n Kávézóban: megnézni a falakon az Én fotóimat. Nem számoltam hányan jöttek el, de azt hiszem, ha számoltam volna jóval száz feletti végeredményt kaptam volna ami így számolatlanul is nagyon-nagyon jól esett.
Még egyszer köszönöm mindenkinek, hogy eljött, és arra kérek mindenkit, hogy a következő kiállításom megnyitóját se hagyja ki, ígérem addig gyakorlom majd a hangosított, tömeg előtti beszédet.
A fotókat Villányi Máté készítette, köszönet érte: