„Neked se legyen jobb mint Nekünk!” hangzik el nagyon sokszor, már házas férfiak szájából egy esküvő kapcsán, vagy akár magán az esküvőn a vőlegénynek címezve. Vajon mi lehet ennek a lélektana? Tényleg azt kívánják ezek az emberek a jó esetben szerelemtől fűtött boldogságban úszó vőlegénynek – aki amúgy a barátjuk vagy rokonuk, hiszen pont ezért vannak ott az esküvőn –, hogy rossz legyen neki? Ha Nekik nem jó házasságban élni, akkor mégis miért élnek házasságban? Már a fenti mondat is nagyon sok kérdést vet fel, amikre hosszan lehetne keresni a válaszokat, de én most nem állnék meg itt, egy sokkal konkrétabb jelenség az amiért elkezdtem megírni ezt a posztot és amire ki szeretnék most lyukadni.
Sokszor látom, hogy a násznép egy része valamiért abban leli az örömét, ha szivathatja az ifjú párt. Nem ritkán már a legény illetve lánybúcsúkon elkezdődik ez a történet, de legyünk elnézőek, ott még el is fér egy bizonyos szinten, hogy egy-egy olyan feladatot is végre kell hajtania az este főszereplőjének amit kicsit cikinek tart, vagy amihez kevésbé van affinitása, de megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztása után, vagy épp közben együtt nevet a társasággal az egészen. Bár szerintem itt is fontos, hogy alapvetően arról szóljon a dolog, hogy az ünnepelt jól érezze magát, a baj akkor van amikor ez a dolog nem áll meg itt, sőt a magukat viccesnek gondoló meghívottak az esküvőn is folytatják az ünnepeltek ugratását, ugráltatását.
Legyünk reálisak, egy esküvő nem két fillér, ha az ifjú pár nem a felső tízezer tagja, akkor valószínűleg életük legdrágább egy estés bulija, ha pedig mégis a legtehetősebbek közé tartoznak, akkor pedig pont azért kerül majd sokba mert az igényeik is mások. Szóval egy esküvő sokba kerül. Azért hívnak meg vendégeket, mert azt szeretnék ha azok velük ünnepelnének és nem azért, hogy a kifejezett kérésük ellenére mégis elrabolják a menyasszonyt, elkezdjenek aprót szórni a tánctérre, vagy aranyozott szélű Zsolnay porcelántányérokat vagdossanak a még drágább járólaphoz. Ennek ellenére rendszeresen látjuk, hogy a fenti esetek mégis megtörténnek és amikor ez ellen szolgáltatóként szót emelünk, buligyilkosnak bélyegeznek bennünket, olyankor mi vagyunk a rosszfejek akik nincsenek benne a buliban. Pedig az esküvő (és szerintem a legény/lánybúcsú is) a párról szól. Az Ő bulijuk, Őket ünnepeljük, nekik, a boldogságuknak örülünk.
Az a kérésem tehát feléd, kedves vendég, hogy mielőtt egy esküvőn magadhoz ragadnád az irányítást, tedd fel magadnak a kérdést: ha a saját esküvőmön valaki a szöges ellentétét csinálná, vagy csináltatná velem, annak, mint amitől én jól érzem magam, vajon örülnék neki? Ha erre nem a válasz, akkor ne rabold el a pár és a szolgáltatók kifejezett kérése ellenére a menyasszonyt a szomszéd falu kocsmájába. Igaz, hogy a rablóbandának buli, hogy fél órát Mc. Hawer és a Tekknő ordít a kopottas Orion hangfalakból és a kocsma tulaja is örül a hirtelen bevételnövekedésnek, de a lagziban maradó ötven-nyolcvan vendég ebből nem lát és nem hall semmit, Ők addig mellőzve vannak, mert nincsenek ott a vendéglátóik. Ha a fenti kérdésre nem a válasz, ne kezdj el annak ellenére aprót szórni az ifjú párra, hogy eredetileg kértek rá, hogy ne tedd, ne lopasd el a kisfiaddal a menyasszony cipőjét, hogy aztán pénzért áruld a pár rokonainak és ne hozd Őket kellemetlen helyzetbe azzal, hogy semmibe veszed a kéréseiket a saját esküvőjükön és kirángatod Őket a komfortzónájukból. Ha pedig azon ritka kivételek közé tartozol, aki örül annak ha szivatják, akkor szimpla tiszteletből ne csináld! Köszi!