Szolgáltatói körökben sokszor esik szó a kevésbé kompetens kollégákról, sokan, sokat panaszkodunk azokra, akiket nem szívesen ajánlunk tovább, vagy akivel kifejezetten rossz volt együtt dolgozni. Emiatt régóta tervezem, hogy elkezdem egy kicsit részletesebben bemutatni azokat, akiket értékes tagjainak tartok az esküvői szcénának és akikkel jómagam is szívesen dolgozom együtt, sőt Nektek is jó szívvel ajánlom Őket. Teszem ezt pont azért, hogy ne mindig csak panaszkodjunk, hanem vegyük észre és emeljük ki azokat akik jók abban amit csinálnak, akik szívből és lélekkel, a párokért, értetek dolgoznak. Az első esküvőmet nyolc éve fotóztam az Ebner Pincészet falai között és bár akkor még épp csak elkészült, már akkor látszott, hogy ez lesz az egyik helyszín ahova szívesen járunk majd vissza esküvőt fényképezni.
Sokat írok ezen blog hasábjain arról, hogy a szakmai teljesítményen túl mennyit számít egy szolgáltató hozzáállása és emberi értékei. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy a felszolgáló kolléga unott, fásult és látszik, hogy fáj neki ott lenni, vagy mosolyog és süt róla, hogy bár dolgozik, Ő is jól érzi magát, jár a lába a pultban amikor meghallja a kedvenc számát.
Nem mindegy, hogy egy esküvői helyszín mögött meghúzódó üzleti modell kizárólag a profitra fókuszál, vagy adni is akar közben, márpedig meggyőződésem, hogy esetünkben a másodikról van szó. Ez az a hozzáállás, vagy hozzáadott érték amit szeretnék minél szélesebb körben elterjeszteni és meghonosítani a hazai esküvőszakmában azzal, hogy írni kezdtem a #kedvenc bejegyzéseket. Így lehet, hogy az Ebner Pincészet az évek alatt folyamatosan fejlődött és bővítette a szolgáltatásainak körét. Nem volt elég borászatnak lenni és jó borokat készíteni, esküvőhelyszín is lenni akartak. Aztán amikor ehhez felnőttek, akkor már szállást is biztosítottak a vendégeknek, amit a wellness részleg kialakítása követett és ezeken mind-mind érezni, hogy nem álltak meg míg az új szolgáltatás nem ért fel színvonalban a korábban meglévőkhöz, sőt talán azóta sem. Keresik, hogyan tudnak adni és értékes része lenni az esküvőszakmának és minél többet adni Nektek. Ez emeli ki Őket.
Egyszerűen jó ott lenni. A fedett teraszról gyönyörű a naplemente, de az egész helynek van egy olyan hangulata, ami marasztalja az oda látogatókat. Apropó terasz! A teraszon (esti) szertartást is tarthattok, ahogyan Kriszti és Rajmi is tették. De közel van a szállás mert a hely saját panziót üzemeltet az utca túloldalán és nem tudtok Tőlük olyat kérni – még szolgáltatóként sem – amit ne próbálnának meg a legjobb tudásuk szerint teljesíteni.
A Pécstől alig negyven, Szigetvártól épp csak tíz percnyire található mediterrán hangulatú rendezvényterem százhatvan fő befogadására képes. A bútorok és asztalok még a terasz esetében is adottak és bár a terem jól hűthető, amikor erre már nincs szükség könnyen összenyitható a terasszal, így a teraszon levegőző vendégek sincsenek messze a tánctértől és így nincsenek kizárva a buliból. A konyha kiemelkedő mind felszereltségét mind pedig az elismert szakácsokat tekintve. A boraik elsőosztályúak, a fények szakaszosan kapcsolhatók, így nem kell rákapcsolni a villanyt az unokákat fényképalbumokból mutogató nagymamákra a villanyt, miközben a tánctéren már javában folyik a buli.
Ha kedvet kaptatok nézzétek meg Angi és Buxa (a képeikért kattintsatok IDE) esküvői filmjét amit az Igenfilmes srácok követtek el (és amiben egyébként még én is feltűnök egy ponton ha igaz, köszönet Nekik érte, róluk is szó lesz majd a sorozatban):