A készülődés remek hangulatban telt, még az én hajam is rendbe lett téve, méghozzá Tibi, a vőlegény által, amit egyébként ezúton is köszönök! A szertartások szépek és meghittek voltak, ráadásul Klau és Tibi voltak az első olyan párosom, akik táncolva vonultak ki a polgári szertartás után a teremből, mintegy megalapozva ezzel az este hangulatát. Jelentem: sikerült! Hatalmas buli kerekedett, amit már csak az tudott tetézni, hogy Tibi előadta azt a dalt, amit Klaunak, a lánykérésre írt. Tibit Peti kísérte gitáron, a násznép pedig tapsolt. Az egész estét megkoronázta a hihetetlenül jól koreografált közös tánc, amelyet már új asszonyként és új emberként adtak elő.
Klau, Tibi: Mindig maradjon meg bennetek a metál életérzés, legyetek olyan vagány és laza páros amilyenek most is vagytok és szeressétek egymást úgy, ahogyan a nagy napon is tettétek! Köszönöm, hogy megörökíthettem életetek talán legmeghatározóbb pillanatait és a részese lehettem a csodátoknak!:)
A kreatív sorozat képei:
A Nagy Nap Képei: