Minden rendben volt.Korán kellett ugyan kelni, amit bevallom, nem szeretek, de ez nem tudta elrontani a kedvem. Már az odaút sem telt eseméyntelenül, alig hogy elhagytam a Pécs táblát, az út mentén legelésző őzeket pillantottam meg. Nem sokkal ezután el is határoztam, hogy félreállok és az anyósülésre helyezem át a felszerelésem egy részét, hátha sikerül elkapni egy-két vadat. Sajnos onnantól kezdve, hogy a nagyobbik váz és a teleobjektív elérhető közelségben volt egy legyet sem láttam, nem hogy nagyobb élőlényeket. Megérkezvén rövid keresgélés után megtaláltuk egymást Eszterrel, és kezdetét vette a kellemes rohanás. A fodrásznál szerencsére viszonylag hamar elkészültünk így folytattuk utunkat a kozmetikushoz, majd Eszterék lakására mentünk öltözködni, onnan pedig egy közeli falu határában lévő telepített erdőbe kreatív fotózni, és, hogy ne legyen elég a jóból még egy kis tónál is megálltunk néhány kép erejéig. Ezután rövid pihenő következett, szépen lassan elkezdtek szállingózni az első vendégek és én is felöltöttem az esküvős gúnyámat.
A polgári szertartás helyszínéül szolgáló városházán szóltak, hogy „sárgák szoktak lenni a képek”. Meg is szenvedtem vele, nem gondoltam ugyanis, hogy ennyire. Az említett helyiség fényforrásaiból ugyanis elképesztően sárga fény jött, nem is igazán értettem, hogy sikerült ilyeneket beszerezniük. Persze azért megoldottam. Innen kocsival indultunk Lábodra, ahol az egyházi esküvőt tartották. Kifejezetten szép volt a templom homlokzata, bár a szokásos templomi hűvös ezúttal elmaradt, belépve a kinti hőmérséklethez képest ugyan mérsékelt, de langyos levegő fogadott bennünket. Innen visszamentünk a lagzi helyszínéül szolgáló kollégiumba, ahol megejtettünk egy rögtönzött csokordobást, Eszter és Gergő ellejtették nyitótáncukat és ment a buli hajnalig. Gyanúsan oké volt minden, még Lottinak írtam is SMS-ben, hogy valami történni fog, mert eddig minden rendben volt. Lotti egyébként azért nem tudott elkísérni bennünket, mert aznap volt a diplomaosztója, neki ezúton is gratulálok!
Szóval a nyitótánc előtt valaki kihúzva felejtett egy függönyt a teremben, így az egyik ablakon beszűrődő fénysugaraknak köszönhetően elkészíthettem életem első becsillanós, nyitótáncos fotóját is, aminek külön örültem. Ezután már csak a kötelező játékok, a menyasszonyrablás és a menyecsketánc volt vissza. Furcsa volt és egyben nagyon jó, hogy végül tényleg semmi sem történt ami elronthatta volna a kedvem. Már ott akkor, elkezdtem törni a fejem, hogy vajon mit fogok írni a blogbejegyzésbe, ha semmi sem történik, hát ezt. Ilyen amikor nem hagy ott az autó, amikor nem krepál be az esküvő kellős közepén valamelyik eszköz, jó az idő, nincs feszültség, mindenki nyugodt és boldog. Egy kedves kollégától hallottam egyszer, hogy az esküvői fotográfia attól szép, hogy a nagy napon bármi megtörténhet, de leginkább attól rossz, hogy meg is történik. Ezúttal nem történt.
Kedves Eszter, Kedves Gergő!
Kívánom nektek, hogy közös életetek minden percében úgy süssön rátok a nap, ahogyan azt az esküvőtök napján tette, annyi boldog és titeket szerető ember vegyen körül benneteket mint a lagzitok napján és ha lehet mindig legyetek ugyanolyan boldogok, csak közben ne legyen olyan melegetek! Sok boldogságot kívánok!:)
