Szoktam kérni a párjaimat, hogy hozzanak valamit a jegyes fotózásra, ami rájuk jellemző. Ez lehet kiegészítő, vagy valamilyen ruhadarab, ami a munkájukhoz köti Őket, lehet egy háziállat, vagy egy jármű, igazából bármi, de nyilván a helyszínnel is utalhatunk sok mindenre. Emőkéék egy igazi bogaras páros, a szó lehető legszorosabb értelmében, ahogyan ez már a jegyes fotózáson is kiderült, ahova egy szépen felújított VW Bogárral érkeztek. Már az e-session alatt is látszott, hogy nagyon jól együtt tudunk működni és jól fogjuk érezni magunkat, ami fontos, hiszen a képeken is meglátszik. Kora délután érkeztünk a lányos házhoz, ahol rögtön ketten is útbaigazítást kértek tőlünk, pedig mi sem voltunk helyiek, így hát fogalmunk sem volt arról, hogy merre található a keresett vendéglátóipari egység. Érzékeny búcsút vettünk tehát a busznyi embertől és a sofőrjüktől, majd nekiláttunk az előkészületek fényképezésének.
Miután Emőkéből menyasszonyt varázsoltak, megindultunk Orfűre, hogy a polgári szertartás után részt vegyünk egy igazi ősküvőn, táltossal, négy elemmel, és néhány szellemmel. Elképesztően különleges hangulata volt, igyekeztem képekben is visszaadni, amit láttam, remélem sikerült. Ezután a vacsi és némi játék következett, Marciék tortát vágtak, majd Lottival nekivágtunk a dombvidéknek, hogy helyszínt keressünk néhány éjszakai, csillagos fotóhoz. A helyszínt szerencsére viszonylag hamar megtaláltuk, így nem volt más, mint elrabolni a párt egy röpke órára, hogy ezeket a képeket is elkészítsük, majd némi kocsikázás és az ifjú pár násznépnek történő visszaszolgáltatása után az ágyba rogyjunk.
Ezt a sorozatot is érdemes végignézni, azt hiszem ismét sikerült különleges képeket készítenem.
Emőke, Marci: hálás vagyok amiért engem választottatok, amiért bepillantást engedtetek életetek nagy napjának meghatározó pillanataiba és hogy megörökíthettem ezeket a pillanatokat. Bújjatok egymáshoz mindig ugyanazzal a szerelemmel amivel akkor és ott tettétek, szeressétek egymást mindig és tartsatok ki egymás mellett, egymás kezét el soha ne engedjétek. Legyetek nagyon-nagyon boldogok!