– Mi lesz ha esik? – kérdeztem Diától a Lotti által a fülemhez tartott telefonban, miközben szakadó esőben vezettem a főváros irányába. Persze Andris aki kutató-meteorológus tudta, hogy nem fog esni, bár ebben én még a nagy nap reggelén sem tudtam igazán hinni. A szállás ajtaján kilépve, barátságtalan, hűvös, ködös, felhős időjárás fogadott és az eső is szemerkélt. Féltem, hogy mégsem lesz jó idő. Aztán Dunakeszi repterére érve már kezdtem hinni a dologban, kezdett felszakadozni a felhőzet, egy-egy kósza napsugár is előkerült, ami reményt adott nekünk. Reményt arra, hogy gyönyörű időnk legyen. A reptér amúgy egészen biztosan el van varázsolva. Hatalmas üres terület, ahol ha csendben figyelünk ürgék néznek ránk vissza apró gombszemükkel és két lábon állva szimatolnak a langyos kora-őszi szellőbe, hogy elkerüljék a rájuk leselkedő veszélyt. Persze a ragadozó madarak sem maradnak távol, de mi most esküvőt fotózni érkeztünk, persze egyszer még úgyis visszamegyek oda ürgéket és madarakat fotózni.
A készülődés rendben ment, a lagzi helyszínéül szolgáló hangár szépült, Diából pedig egy szempillantás alatt csodaszép menyasszony lett és mire az első napsugarak megcsillanhattak hófehér menyasszonyi ruháján, addigra az összes felhő eltűnt az égboltról. Gondolom tudták, hogy nem volna illendő árnyékot vetni Dia és Andris nagy napjára. Dia egyébként utasszállító repülőket vezet, Andris pedig a kutatás mellett vitorlázórepülő oktató és amúgy országos bajnok is. Ilyenformán szerintem kb. mi voltunk az egyetlenek, akiknek nem volt valami köze a repüléshez, aznap szerintem messze ott volt a legnagyobb az egy négyzetméterre eső kapitányok, illetve pilóták, vitorlázórepülők száma. Sok kedves és érdekes emberrel ismerkedhettünk meg, nagyon jól éreztük magunkat és hulla fáradtan rogytunk az ágyba, amikor hazaértünk másnap hajnalban.
Dia, Andris, köszönöm, hogy megosztottátok velem a nagy napotokat, legyetek nagyon-nagyon boldogok!:)
