Ahogy kezdett letisztulni, hogy milyen esküvője is lesz Biának és Bécinek, úgy kezdtem el egyre jobban várni azt. Nem véletlenül! Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy mindig is szerettem a formabontó, a hagyományosnak mondhatótól távolodni próbáló esküvőket, de december tizenötödikén, csütörtökön házasodni és bejglit majszolni közben, azért még a magamfajta sokat látott és a különlegeshez vonzódó esküvőfotóst is megmozgatja. Bia és Béci pedig mindent megtettek azért, hogy ez a nap, a formabontó mellett tökéletes is legyen. Fantasztikus szolgáltatói csapattal házasodtak (a VLOG leírásában megtaláljátok a szolgáltatói listát), amit aztán egy fergeteges bulival ünnepeltek meg, amely a hab volt a tortán. Az én tortaszeletemre egyébként még egy szép, piros cseresznye is került, ugyanis amikor Laci lekeverte az utolsó számot, hallottuk meg, hogy nagy cseppekben esik az eső. Több se kellett, néhány perccel később a párosunk a decemberi esőben állt, hogy a nyitókép is elkészülhessen.
Bia, Béci: Kívánom Nektek, hogy mindig legyen meg bennetek az a kalandvágy, aminek a hatására most nagy mosollyal mondtatok igent nem csak egymásra, de még a decemberi hajnalban rátok hulló esőcseppekre is! Legyetek mindig nagyon boldogok! A kreatívon még találkozunk! 😉