Megint nem fért bele az évértékelő blogbejegyzésbe (amit egyébként érdemes elolvasni) a 2013-as év kedvenc esküvői-,pár- és jegyes fotóiból készült slideshow, ezért megint egy külön blogbejegyzésben teszem közzé. Még az is lehet, hogy ebből hagyomány lesz. A megfelelő zene megtalálása talán a legnehezebb feladat egy ilyen videó elkészítésénél, többek között ezért is csúszott kicsit a dolog, de azt hiszem sikerült. Idén egészen más stílusú és hangulatú zenét választottam, remélem mindenkinek elnyeri majd a tetszését.
Bízom benne, hogy legalább akkora örömöt jelent majd végignézni akár ismeretlen szemlélőként, akár a képeken szereplőként, mint amekkora örömöt a képek és a videó elkészítése jelentett. Fogadjátok hát szeretettel: