Ilyen amikor a hosszas szervezésbe és időpont egyeztetésbe egy nem várt tényező, konkrétan egy adott napon nem közlekedő buszjárat szól bele. Végül is egészen jól alakult, bár a szigorú értelemben vett napkeltés időszakot lekéstük, azért volt téma, és helyszín szép számmal amit használni tudtunk. Lotti derített, Dorka pózolt Én pedig fotóztam. Az eredmény lent látható, és noha aznap egész nap fotóztam, és este hullafáradtan estem az ágyba, azt gondolom megérte. Itt szeretnék elnézést kérni mindenkitől a képmegjelenítő motor rakoncátlankodásáért, sajnos még nincs egészen végleges állapotban a dolog integrációja, de hamarosan minden a helyére kerül és akkor már nem lesznek gondok a megjelen(ít)éssel. Miután Dorkával végeztünk egy kis zuhanykabin-alkatrész cipelés közbeiktatásával Longi barátomhoz indultunk, hogy műtermi körülmények között folytassuk a képalkotást. Hamarosan ennek eredményéből is ízelítőt kaphattok, noha a technika ördöge itt is beleszólt néhol a dolgokba, azért talán sikerült valami.:)