Már jó ideje terveztük, hogy egy este útra kelünk és csillagfotózásra alkalmas helyet keresünk, de vagy túl fáradtak voltunk, vagy valamilyen eszközbeli hiányossággal kellett szembenéznünk, vagy az autó hiányzott a repertoárból, vagy megfelelő gyújtótávolságú objektívnek voltunk híján. Tegnap végül fáradtan ugyan, de nekivágtunk. Nem tudtuk, hogy merre induljunk, így végül lesz ami lesz alapon, Kozármisleny felé vettük az irányt és próbáltunk minél messzebb kerülni a várostól, így elkerülve a fényszennyezés okozta bosszúságot és teljes mértékben a csillagokra koncentrálhattunk. Mivel túl messzire azért nem akartunk menni, a Magyarsarlósra vezető út kereszteződésében „horgonyoztunk” le, ahol egy szimpatikus kis facsoport felett megpillantottuk a Tejutat. Lélegzetelállítóan szép látvány volt, olyannyira, hogy amíg a gépváz exponált, Lotti pedig a vakuval kocogott körbevillogni a kis facsoportot, néha elterültem a keskeny aszfaltcsíkon. A langyos aszfalt még mindig hőt sugárzott, az égen néha megjelent egy-egy repülő, vagy műhold, az út menti bokrok között pedig békák és tücskök tartották évadnyitó koncertjüket. Teljes volt az idill, amit néha megtört ugyan egy a közeli autópályán elsuhanó jármű hangja, de ezt leszámítva semmi sem zavart bennünket. Jó ideje nem éreztem magam körül ezt a nyugalmat, mindig volt miért aggódni, volt hova rohanni, idejét sem tudom, hogy mikor sikerült utoljára megállnom egy kicsit és csak lógni a levegőbe. Pedig néha kell. Próbáljátok ki!
Lottinak egyébként ezúton is nagyon köszönöm, hogy elkísért, hogy segített. 🙂
