Ingrid és Gábor jegyes fotózását a Zsolnay Kulturális Negyedben kezdtük, de aztán úgy döntöttünk, hogy érdemes lehet autózni egy kicsit és körbenézni a téli álmából még éppen, hogy csak ébredező Mecseken és ha már így nekiindultunk, út közben is megálltunk készíteni néhány képet. Kellemes délután volt, amit egy jó kis teázással koronáztunk meg! Már nagyon …
Engem ért a megtiszteltetés, hogy elkészíthettem a Cortona dekoráció és rendezvényszervezés második referenciasorozatát, melynek témája a tavaszi romantika volt. A cél az volt, hogy megmutassuk, hogy egy kis kreativitással, néhány kisbútorral és virágokkal milyen hangulatos lehet az esküvői kreatív vagy akár a jegyes fotózás. Ebből mutatok most meg nektek néhány képet. A stáb egyébként zseniális munkát …
Az idei esküvőszezon nagyon korán indult, ahogyan már a jegyes fotós posztban is írtam, reménykedtünk is némi hóesésben, de a korai tavasznak pont ezen a héten kellett beköszöntenie, így a havas esküvői képek készítése ismét eltolódott. Volt viszont helyette dzsungelhangulat a PTE Botanikus kertjének köszönhetően. Ezúton is köszönjük, hogy ott lehettünk, hogy fotózhattunk, talán nem …
Amikor megláttuk, hogy esett a hó, rögtön telefonáltam és nem is olyan sokkal később, már indultunk is a hegyre fotózni. Így születtek az alábbi képek, nem sokkal Betti és Pali nagy napja előtt. Bár a jegyes fotózáskor még nagyon bíztunk abban, hogy az esküvői kreatívot is minimum hasonló körülmények között tudjuk majd elkészíteni, végül ez nem …




