A május az egyik legszebb hónap az évben. Azért az egyik, mert a többi hónap másképp az egyik legszebb, de tény, hogy a május, kifejezetten ideális jegyesfotózni. Végre van lombja a fáknak, sőt, egy részük virágba is borul ilyenkorra, szóval Adri és Máté jól választottak. A Mecsek rengeteg remek helyszínt tartogat, ezek egy részét jártuk …
Sosem titkoltam, hogy mennyire szeretek koncerteket fotózni, de valahogy amióta kevesebb és kisebb fesztivál van Pécsen (valljuk be már a PEN sem a régi), azóta én is jóval kevesebb ilyen eseményt fényképezem. Éppen ezért örültem amikor Roland felhívott a Bordó Sárkány-ból, hogy a Pécsi Est-be jönnek koncertezni az Aurevoir. zenekarral közösen és ezt kellene megörökíteni …
Csodás hangulatú esküvőt követően, három napot fotóztunk Velencében Vivivel és Fecóval. Szerencsénkre Velence épp nem volt víz alatt, de azért így is volt kihívás a dologban bőven. Az utazásról és a fotózásról egyébként VLOG-ot is forgattunk, abban már láthattatok néhány képet, ide igyekeztem egy bővebb válogatást feltölteni. Vivi, Fecó: Köszönjük, hogy minket választottatok, legyetek mindig …
Általában, ha egy párnak nincs konkrét helyszínötlete a jegyesfotózásra azt szoktam tőlük kérdezni, hogy városi vagy inkább természetközeli helyszínt képzeltek el ezekhez a képekhez háttérként? Ancsa és Gábor az utóbbi mellett tették le a voksukat, így a Mecsek végeláthatatlan helyszín kínálatából válogattunk, amikor együtt fotózni indultunk.




