Nem kevés szervezkedés árán és Longi odaadó vendégszeretetének köszönhetően sikerült elkövetnem az első komolyabban vett műtermi portréfotó próbálkozásomat, aminek elszenvedője Szandra volt. Ezúton is köszönöm, hogy eljöttek Eszterrel (akiről egyébként valószínűleg publikációra kerül majd egy hasonló szösszenet, néhány képből), és köszönöm Longinak is, hogy a helyszínt biztosította. Most pedig irány vissza, dolgozni, mert még két …
Régóta adós vagyok ezzel a képanyaggal, bár hazudnék ha azt mondanám, napját sem tudom mikor készültek a fotók, mert tudom. Kicsit bűntudatom is van miattuk, ugyanis egy részük még 2009 októberében készült csak eddig nem jutott idő a feldolgozásukra. Arról persze még szót sem ejtettünk, hogy milyen körülmények között fotóztunk akkor, és milyen körülmények között …
Tudom sokat késtem a képekkel, és bár mentségem van rá, inkább mégsem írom le azt, mert tudom, hogy senkit sem érdekel, inkább a képek fontosak. Különböző technikákkal homokból épített szobrok lepték el a pécsi bevásárlóközpontot, gyönyörű látványt nyújtva a látogatóknak. Az alábbi képeken Ti is ízelítőt kaphattok belőle:
A harmadik nap fotózás szempontjából a leggyengébb volt, bár Junkie XL fenomenális szettje azért feledtette ezt a kellemetlenséget. A galéria a képre kattintva érhető el.