Régóta adós voltam ezzel a blogbejegyzéssel, ugyanis idén nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy megszervezzem és levezényeljem a 2013-as pécsi fotósétát. Igyekeztem olyan útvonalat találni ami viszonylag könnyen lesétálható, ám mégis bőséges témát nyújt, így hát a tettyei romoktól indulva a főtér és a sétatér érintésével érkeztünk meg a séta végéhez, hogy aztán a Csinos …
Kitti és Márk már első találkozásunkkor említették, hogy szeretnének valami kevésbé hétköznapit, valami extrémet csempészni a kreatív sorozatba. Csináltam már hasonlót (mint például Angéla és Zoltán víz alatti trash the dress fotózása vagy a legutóbbi paintballos fotózás), így hát nekivágtunk és meg sem álltunk egészen Bükfürdőig, hogy aztán a Kristálytoronyban készíthessük el a kreatív sorozat első …
Dia és Karcsi esküvőjét már nagyon vártuk, ami nem is csoda, hiszen először voltam olyan „igazi”, az egész falut megmozgató, háromszázötven fős, hagyományos magyar esküvőn. Dia – bár nem Szakcsról származik – követte a helyi hagyományokat és a kiköszöntést követően még a szakcsi pillés menyecske viseletét is magára öltötte, amit a faluban már több, mint …
Dia és Karcsi jegyes fotózására pont egy héttel esküvőjük előtt került sor. Nem is vesztegettük hát az időt, bejártuk kedvenc helyszíneiket és készítettünk róluk néhány fotót a Szakcs települést körbeölelő meseszép vidéken, ahol később az esküvő is megrendezésre került. Az alábbi galériában az én kedvenceimet találjátok ebből a sorozatból, hamarosan pedig az esküvői képekkel és …




