Az egyik kedvenc idei esküvőm volt Évi és Olivér nagy napja. Fura leírni, hogy kedvenc, mert szinte mindegyik esküvő és mindegyik pár kedvenc valamiért és pontosan ezért nem is tudnék kedvenc párost, vagy kedvenc esküvőt választani, de mégis. Nem tudom, hogy a Benes Anita által tervezett Daalarna ruha, az Ebner Pincészet által biztosított remek helyszín …
Egy álom megvalósulását fotózni remek érzés, ha pedig egy kolléga álmáról van szó, megtiszteltetés is. Bea régi álma teljesült azzal, hogy meggyújthatta a korábban Jencitől a szülinapjára kapott kívánságlámpást és bár tűzvédelmi okokból (illetve azért is mert be van tiltva) el sajnos nem engedhettük azt, azért így is maradéktalan volt az öröm. Remek délutánt töltöttünk …
Mindig is vonzott a Balaton-part, szerettem itt fotózni, így hát nem árulok el nagy titkot amikor azt írom, hogy nagyon örültem amikor Melcsi és Dani azzal az ötlettel álltak elő, hogy itt készítsük el jegyes fotóikat. A választás – mivel relatíve sok időt töltenek itt, érthető a kötődés – végül Balatonfüredre esett. Ha már ott …
Az esküvői sorozatok mellett egyre kevesebb időm marad portrézni, viszont szerencsére egyre sűrűbben fordul elő, hogy a menyasszonyok egy klassz portrésorozattal ajándékozzák meg leendő férjüket és enyém a megtisztelő feladat, hogy ezeket a képeket elkészítsem. Sajnos egyrészt az ajándék meglepetés jellegéből, másrészt pedig a többség szégyenlősségéből adódóan ezeket a képeket Ti ritkán láthatjátok. Ez azonban …




