Évértékelő, avagy viszlát 2016!

Mielőtt nagyon belelendülnénk, szeretném, ha tudnád kedves olvasó, hogy ez egy évértékelő blogposzt afféle hagyomány itt, a BLOG hasábjain. Azért írom, mert segít visszatekinteni, rendszerezni és egy kicsit talán fejlődni is. A régebbieket sorrendben a zárójelben lévő linkekre kattintva tudod elolvasni (2015, 2014, 2013, 2012). Szóval az van, hogy 2016 egy kifejezetten nehéz év volt. Eddigi életem során talán a legnehezebb, de a legeseménydúsabb és talán a legsikeresebb is. Bár az élet olyan akadályokat gördített elém, vagyis elénk, amiken időbe telt átrágnunk magunkat, a lényeg, hogy sikerült. Itt ülök most a számítógépem előtt, ezeket a sorokat pötyögve az év utolsó …

Boróka és Zoltán

Az egész úgy kezdődött, hogy Lotti meghúzott egy autót a munkahelyén a parkolóban. Persze hagyott egy cetlit, az elérhetőségeivel, hogy az autó tulajdonosa elérhesse és rendezhessük a kárt, de Boróka (övé volt a kérdéses kocsi), nagyvonalúan eltekintett volna a kárrendezéstől. Mi viszont szerettünk volna adni valamit, így felajánlottuk azt a fotózást aminek a képeit most megmutatjuk Nektek. Remek délután volt, nagyon jól éreztük magunkat, szóval ez az egész engem csak megerősített abban, hogy nincsenek véletlenek. 🙂

Esküvő: Noémi és Zoli – Pezsgőház Étterem – Pécs

Ahogy a jegyes fotózásról szóló posztban is ígértük, Noémi és Zoli nagy napjáról is hozunk Nektek néhány képet és egy kis beszámolót. A szezon utolsó esküvői általában már téli, sőt néha karácsonyi hangulatban telnek, ennek pedig megvan a maga varázsa. November első napjait tapostuk. Nem volt különösebben hideg, inkább kellemesnek mondanám, ráadásul az esőt is megúsztuk. A kárpátaljai hagyományokkal tűzdelt esküvő pedig remek hangulatban, az érzelmeknek utat engedve zajlott le. A kreatív képeket egyébként a sárguló, őszi Mecsekben készítettük. Noémi, Zoli: Köszönjük, hogy ránk bíztátok a nagy napotok megörökítését, csodásan éreztük magunkat! Legyetek nagyon boldogok! 🙂 A kreatív sorozat képei: …

Gréti és Ahmi babavárós fotózás

Mint azt már az előző posztban írtam, a család képei mindig egy kicsit háttérbe szorulnak az esküvőkkel szemben, főleg szezonban, de ami késik az nem múlik. Nem akartunk semmi extrát, csak elkészíteni néhány olyan képet Grétiről és Ahmiról, amiken majd megmutathatják Ádámnak ha majd felnő, hogy milyen szép időszak is volt az amikor rá vártak. Büszke vagyok, hogy már a harmadik sorozatot készíthettem róluk a jegyes és az esküvői képeik után, remélem, hogy lesz még! 🙂

Rita és Vili

Volt még két sorozat amivel adós voltam, nem csak a BLOG látogatóinak, de a rajtuk szereplőknek is. Sajnos ami a családnak készül, az mindig lassan készül el. Nem volt ez másképp most sem, a képek még júniusban készültek, de sajnos csak most lettem kész velük, hiszen az esküvők elsőbbséget élveztek. Rita és Vili szerettek volna pár közös képet magukról, csak úgy, mert miért ne?! Így hát autóba ültünk és elkészítettük az alább is látható néhány képet.

Vera és Balázs

Nagyon szeretünk ősszel fotózni, de sajnos idén annyira betemetett az utómunka, hogy alig fértek bele az őszi fotózások. Verával és Balázzsal először a pécsi belvárost vettük célba, aztán a Mecsek erdeiben is készítettünk néhány képet. Szép fényeink voltak és még pont volt elég levél a fákon, hogy jól mutasson. Klassz délutánt töltöttünk együtt és már nagyon várjuk Vera és Balázs esküvőjét! 🙂

Bendi

Aki ismer minket, az tudja, hogy nagyon ritkán vállalunk gyerekfotózást. Az idei évben ez hatványozottan igaz volt, mert időnk se nagyon volt rá, pedig sokan kerestetek vele. Bár tervben van, hogy ilyen téren fejlődünk és több munkát is vállalunk, ez mindig háttérbe szorul az esküvők mellett, amire az időnk és energiánk nagy részét fektetjük, elvégre esküvőfotósok vagyunk. Idén decemberben viszont visszajáró barátaink kértek meg minket, hogy az esküvő és a pocakfotók után Bendiről is készüljön pár kép, amit már kifejezetten vártunk is. Bendi végig nagyon jókedvű volt, hihetetlen sebességgel tud már kúszni és mászni, de igyekeztünk tartani Vele a lépést. …

Esküvő: Marcsi és Máté

Marcsi és Máté esküvőjére kicsit úgy készültünk, mint a családtagokéra. Marcsi kicsit az is Lottinak, a mi esküvőnkön is végig ott voltak mindketten vendégként, és Lotti csokrát is Marcsi kötötte, sőt a menyasszonyi autót is Marcsi vezette nálunk, szóval volt kapcsolódási pont bőven. Ehhez persze csak hozzáadott az esküvő előtt Horvátországban, Pag szigetén napokig tartó kreatív fotózás ahol nagyon jól összerázódtunk. Az egész esküvőt átjárta a belőlük áradó jókedv és ez a képeken is látszik. A barátok nagy bulit csináltak a lagziból, éjfél után pedig mi is maradtunk ropni egy kicsit. Marcsi és Máté: köszönjük, hogy ilyen közel engedtetek magatokhoz minket, …

Esküvő: Ingrid és Gábor

Ez a bejegyzés valamiért nem került ki időben, pedig egy júniusi esküvőről szól (a képeket már rég átadtuk), de amikor erre rájöttünk, úgy döntöttünk, hogy most megosztjuk. Az nem lehet, hogy ezek a képek hiányozzanak a blogról, gondoltuk. Ingrid és Gábor esküvője mentes volt a sallangoktól, róluk és az érzelmeikről szólt. Mertek önmaguk lenni, mertek olyan bulit szervezni, ahol a vendégeik és Ők is jól érezték magukat, ez pedig a képeiken is meglátszik. A kreatív sorozat elkészítéséért Siófokra utaztunk, de a nagy nap képei között is lehet találni néhányat, ahol még a pár autója is szerepet kapott. A kreatív fotózás …

Marcsi és Máté – esküvői kreatív és trash the dress fotózás Horvátországban

Amikor külföldre indulunk fotózni, – igen ez most egy viszonylag hosszú blogposzt lesz, bocsánat- az mindig izgalmas, hiszen a sokat használt környékbeli helyszíneket – amik persze így sem unalmasak, mert folyton változnak – felváltják az új, ismeretlen helyek. Ez elsülhet jól is és kevésbé jól is, nekünk idén mindhárom alkalommal szerencsénk volt amikor külföldön fotóztunk. Írhatnám, hogy a nyaralásunk után kipihenten érkeztünk meg Pag szigetére, de ez egészen egyszerűen nem lenne igaz. Ha egyszer végre sikerül eljutnom a nyaraláson készült képek feldolgozásához, akkor arról is írok majd, hogy miért, de most legyen elég annyi, hogy Marcsit és Mátét egy nappal …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás