Amikor utoljára a kedvenc leánykökörcsin lelőhelyemen jártam, se hírét, se hamvát nem láttam a kis lila virágoknak, pedig kerestem Őket, csak éppen nem voltak még sehol. Aztán eltelt kicsit több mint egy hét és egy hirtelen jött hóvihar okozta katasztrófahelyzet miatt az egész ország felbolydult, mindenki erről beszélt, a közösségi oldalakon pedig tíz másodpercenként jelent meg helyzetjelentés akár fotó, akár szöveg formájában és persze elkezdtek megjelenni azok akik ebből is politikát csináltak. Távol az autópályákon elakadt kamionok dízelfüstös levegőjétől és a szalagkorlátok börtönében rekedt síelni induló családoktól, a Mecsek erdeiben előbújtak az első leánykökörcsinek és szépen csendben, nem harsogva, nem kiabálva, hirdetni kezdték: tavasz van. Tavasz van, a lehullott néhány centiméternyi hó elolvad, egy kicsit sár lesz, aztán pedig felmelegedés kezdődik, rövidülni kezdenek a ruhadarabok, újra zöld lombba borulnak az erdők, csicseregni kezdenek az énekes madarak és ezek a kedves kis virágok is kinyílnak majd, én pedig ott leszek, hogy megmutassam ezt nektek.
