Ahogy az újonnan megismert párok fotózásának is megvan a maga romantikája, ugyanúgy jó érzés lehet ismerősöket, jó barátokat fotózni, főleg, ha ott voltál akkor, amikor megismerkedtek és ismered a történetüket, az első pillantástól egészen az eljegyzésig. Ünnepeltünk, amikor Viki és Norbi először találkoztak, Norbi egy maciszörpre hívta meg Vikit, az ajtó felett pedig ez állt „Jobb Mint Otthon”. Viki, Norbi: kívánom nektek, hogy amikor majd összeházasodtok, sehol se legyen jobb mint otthon, egymás mellett. Szeressétek egymást mindig úgy, ahogyan most és látszatok mindig ugyanolyan boldognak mint a képeken.

A panoráma nagy verzióját IDE kattintva éritek el, de lejjebb is találtok még néhány képet. 🙂 A fenti panorámafelvételen látszik, hogy mennyire gyönyörű is volt a ma reggel. A Nap alig volt még a horizont felett, amikor úgy döntöttünk, hogy a Niké szobortól a Flóra pihenő felé vesszük az irányt és azt hiszem írhatom, hogy nem döntöttünk rosszul.  Az egész város a lábunk előtt hevert, de alig láthattuk, hiszen finom, könnyű ködtakaró borította, amelyet valamiért nem szárítottak fel rögtön a Nap első sugarai, inkább táncba hívták a ködfoszlányokat. Lélegzetelállító látvány volt, ahogyan a Nap első sugarai megcsillantak a párás levegőben …

Nagyméretű panorámáért kattintsatok IDE. Ma reggel fáradtan autóztam át az Újhegyet Nagykozárral összekötő keskeny útszakaszon, de olyan köd volt, hogy a kíváncsiságom legyőzte a lustaságomat és egy tankolás után már úton is voltam, hogy magasabbról nézzem és fotózzam végig a napfelkeltét. Először a Francia emlékműhöz indultam, de a nap totál más irányból sütött, így inkább a Niké szobornál táboroztam le. Mesés látvány volt ahogyan a Nap első sugarai táncolni kezdtek a hajnalban leereszkedett ködfoszlányokon. A városban szinte nem is látszott a köd, de fentről jól kivehető volt, pazar látványt nyújtott az arra járóknak. Szerintetek megérte korán kelni?

Angéla és Zoltán sok szempontból különleges páros, elég ha csak a víz alatti Trash The Dress fotózásra gondolunk, amit velük (vagy ellenük?!) követtünk el nem is olyan régen. Persze azért is különlegesek számomra mert régóta ismerem őket és azt hiszem mondhatom, hogy mindketten jó barátaim. Kedves, szeretetre méltó emberek, akik úgy döntöttek, hogy összekötik az életüket, no persze ez a többi párosomra is igaz. A napokban egy másik fotózás kapcsán írtam is erről. Jó dolog ismerősöket, barátokat fotózni, főleg ha ismered a történetüket, vagy legalább a történetük egy részét. Szóval a PTE Természettudományi Karának botanikus kertjében találkoztunk, itt került ugyanis …

Komoly izgalmakkal kellett szembenéznünk, már az odaúton, ugyanis leengedett ablakkal autóztunk át a Mecseken, hogy a kiszemelt helyszínre jussunk, amikor az egyik kanyarban valami, hatalmasat koppant a fejem mellett a B oszlopon, majd  elzúgva a fejem mellett, az anyósülésen helyet foglaló Anna menyasszonyi ruháján állt meg. Ez a valami egy szép méretes lódarázs volt, amely szerencsére eléggé elkábult ahhoz, hogy ne rontson ránk, így megkértem Annát, hogy hagyja el az autót. Kint aztán kikapcsoltuk a rovart és folytattuk utunkat az abaligeti hármaskereszthez ahol viszont nem volt fény, ráadásul akkora árok választotta el az úttól, hogy menyasszonyunknak, vagyis Lázár menyasszonyának esélye …

Megint korán keltünk, bár mire a koncertközpont parkolójába értünk, az álmos pislogást némi izgalom váltotta fel. A  nap még épphogy csak kibújt a horizont mögül, bearanyozva mindent, kiváló ellen- és élfényt adva Annaának és Lázárnak. Alig vártam ezt a fotózást, mint ahogy mostanában szinte minden fotózást nagyon várok. Szerencsére pont olyan arányban van az utómunka és a feldolgozás, hogy egyik sem válik unalmassá, mert váltják egymást. Emellett persze dolgozom még egy másik projekten is, amiről egyelőre nem is írnék többet, ha eljön az ideje úgy is látni fogjátok. Szóval nekivágtunk a Zsolnay Negyednek, a fények gyönyörűek voltak és talán mondhatjuk, …

Mostanában elég sok jegyesfotózáson vettem részt, ami mindig új és új energiákkal töltött fel. Hiába kellett szanaszét szakadnom ahhoz, hogy mindenhova oda érjek időben és hiába kellett egy csomó mindent csinálnom, nagyon jó érzés volt ennyi vidám egymást szerető emberrel dolgozni. Anett és Miklós sem volt ezalól kivétel. Már a fotózás elején sejteni lehetett, hogy nem lesz unalmas a találkozás első perceit követő néhány óra, de azt mi sem sejtettük, hogy ilyen jól fogunk szórakozni. Lotti azt mondta az arcizmai is megfájdultak annyit nevetett, a fényképezőgép kijelzőjén visszanézve a képeket pedig ismét úgy éreztem, hogy a boldogság és a szerelem …

Emőke és Marci egy bogaras páros, a szó legszorosabb értelmében. Szoktam kérni a pároktól, hogy a jegyes fotózásra hozzanak magukkal valami rájuk jellemző kiegészítőt, vagy tárgyat amivel adott esetben pózolhatnak, de autó eddig még nem került a terítékre ilyen tekintetben, pedig már egy ideje akartam ilyet, csak nem voltak adottak hozzá a feltételek. Emőke és Marci tehát egy VW Bogárral gurultak le a fővárosból egy kis fotózkodásra. Azt mondták, hogy a billentyűzet is eszükbe jutott mint lehetséges kiegészítő, de inkább maradtak a Boginál, mert, hogy így hívják a felújított négykerekűt, ami egyébként egy 1972-es alvázra épített ’83-as karosszéria. Még a …

Már jó ideje terveztük, hogy egy este útra kelünk és csillagfotózásra alkalmas helyet keresünk, de vagy túl fáradtak voltunk, vagy valamilyen eszközbeli hiányossággal kellett szembenéznünk, vagy az autó hiányzott a repertoárból, vagy megfelelő gyújtótávolságú objektívnek voltunk híján. Tegnap végül fáradtan ugyan, de nekivágtunk. Nem tudtuk, hogy merre induljunk, így végül lesz ami lesz alapon,  Kozármisleny felé vettük az irányt és próbáltunk minél messzebb kerülni a várostól, így elkerülve a fényszennyezés okozta bosszúságot és teljes mértékben a csillagokra koncentrálhattunk. Mivel túl messzire azért nem akartunk menni, a Magyarsarlósra vezető út kereszteződésében „horgonyoztunk” le, ahol egy szimpatikus kis facsoport felett megpillantottuk a …

Régóta hiányzott egy babafotós anyag, ennek megszervezése pedig nem volt egyszerű, tekintve, hogy viszonylag távol állnak tőlem a picik, nem volt soha kisebb testvérem, sőt egyelőre családon belül is viszonylag ritka a tíz évesnél fiatalabb gyermek. Ennek megfelelően nem kis félelmekkel indultam el Zsófiékhoz két hete, hogy végre lencsevégre kaphassam az unokaöccsét, Milánt. Milánra egy rossz szavunk nem lehet, majdnem egy órán keresztül, mászott, játszott, mosolygott, pózolt, hagyta, hogy fotózzam, sőt a vége felé már felém is hajlandó volt egy-egy mosolyt megereszteni, szóval a félelmeim alaptalannak bizonyultak. Nektek is hoztam néhány képet a kis srácról, remélem hasonlóan jó érzéseket kelt …