Kitti és Márk

Kitti és Márk jegyes fotózására még Lizzy a chau chau is elkísért minket, bár szemmel láthatóan nem rajongott annyira az ötletért, hogy Őt fotózzák, egyébként is: – fényképez a srác, és?! Persze azért tűrte, hogy róla is készüljön egy-két fotó, de ahol csak lehetett illedelmesen átengedte a szereplési lehetőséget Kittinek és Márknak, hiszen eleve azért indultunk neki a Mecsek dombjainak, hogy róluk készítsünk egy klassz jegyes sorozatot. Szerintetek sikerült?!

Esküvő: Niki és Csaba

Biztos voltam benne, hogy eljön egyszer az az esküvő, amiről nehéz lesz írni és el is jött.  Na, nem azért mert bármi probléma lett volna, épp ellenkezőleg. Egyszerűen minden a helyén volt, mindenki időben ért oda mindenhova, mindenki tette a dolgát,  így minden a menetrend szerint haladt. Niki és Csaba szemernyit sem izgultak – vagy csak nem látszott rajtuk. Ugyanolyan nyugalommal és oldott jókedvvel érkeztek az esküvő előestéjén tartott kreatív fotózásra, mint első találkozásunkkor a jegyes fotózásra. Arcuk sugárzott, egy szó nélkül tudták mire gondolok, amikor azt mondom, hogy „Szeressétek egymást!”.  Niki, Csaba: Köszönöm, hogy én örökíthettem meg ezt a …

Esküvő: Petra és Gergő

Éjszakába nyúló kreatív fotózás, remek hangulatú lagzi, megható szertartás, szeretet, szerelem, barátság. Ha néhány szóban kellene jellemeznem Petra és Gergő esküvőjét, talán ezek lennének, amik először eszembe jutnak. Remek esküvő volt, az pedig már a jegyes fotózáson is jól látszott, hogy velük könnyű dolgom lesz. Petra mosolygott, Gergő szeméből pedig rajongás sugárzott és ha két emberen kívülről is ennyire látszik, hogy szerelmesek egymásba, azt könnyű megmutatni. Mindig nehéz esküvőkről blogolni és ha lehet ezt csak megnehezíti, ha valakivel annyira közel kerülünk egymáshoz, mint Petrával és Gergővel (idén ilyen téren egyébként is különösen szerencsésnek mondhatom magam és elég jóleső érzés volt …

Petra és Gergő

A jegyes fotózás nem csak a párért van, illetve tulajdonképpen mégis, de mégsem. A jegyes fotózás célja, hogy egy icipicit összerázódjunk, segít felépíteni azt a bizalmi viszonyt, ami miatt nem mindegy, kit választunk ki az esküvőfotósok tömegéből és amely aztán hídként viselkedik a pár és a fotós között. Persze, a jegyes fotózás ad a párnak néhány civil ruhás, Őket a hétköznapokban ábrázoló képet, amiket feltölthetnek a közösségi oldalakra és megmutathatják mindenkinek: szeretik egymást. De mit ad a fotósnak? Élményeket, közös elázást, ami után három órát beszélgetünk az autóban mindenféléről, pillantásokat, nevetést, mosolyt. Hogy miért fontosak ezek az élmények? Mert az …

Esküvő: Noémi és Levente

Talán emlékeztek rá, Noémi és Levente voltak azok az emberek akik a jegyes fotózáson templombéli énekükkel kis híján megsirattak és az esküvőjük napján sem okoztak csalódást. A szertartások szépek és meghatóak voltak, a kreatív fotózást pedig azt hiszem nem csak én élveztem nagyom, de Ők is. Mostanában többször előfordult, hogy egy-egy esküvői fotózás hosszabbra nyúlt a tervezettnél, de azt hiszem ez egy kicsit azt is jelenti, hogy valamit jól csinálunk. Amikor a menyasszony esküvőjének előestéjén levelében arról ír, hogy a képeimet nézegetve hitte el milyen boldog vagy amikor a vőlegény,  elérzékenyülve hív fel a kész esküvői anyag első végignézése után, …

Noémi és Levente

A harmadik jegyes fotózás volt zsinórban azon a hétvégén, de töretlen lelkesedéssel ámbár egy kicsit azért fáradtan érkeztünk a város főterére megbeszélt találkozóra. Noémi és Levente viszonylag hamar feloldódtak, öröm volt fotózni őket, szemükben az egymás iránt érzett rajongás és tisztelet ragyogott és ahogyan ez a képeiken is látszik, egy pillanatra sem szűnt meg köztük a fizikai kontaktus, ennél jobb fotótémát pedig nem kívánhat a fotós ha képeivel fotóalanyainak egymás iránt érzett szerelmét akarja megmutatni. A pár kérésére ellátogattunk abba a templomba, ahol Levente vasárnaponként kántorként Istent szolgálja. Beültettem őket a padok közé, hogy elkészíthessek néhány képet arról, ahogyan csak …

Niki és Csaba

Szerettünk volna esőt, de ez sajnos ezúttal elmaradt, helyette viszont volt napsütés, kellemes hőmérséklet, jókedv, szerelem és boldogság. Idén a jegyes fotózások egyre inkább arról szólnak, amiről egy jegyes fotózásnak szólnia kell és amiről én is szeretném hogy szóljanak. Ismerkedésről, baráti beszélgetésről, a pár egymás iránti érzelmeinek hétköznapi de mégis csodálatos megnyilvánulásairól, érintésekről, csókokról, ölelésekről, apró rezdülésekről, kézfogásokról és a nagy nap terveinek szövögetéséről. Ez pedig nagy örömmel tölt el, hiszen az esküvő napján már minimum ismerősként, de leginkább barátként érkezhetek, tudják ki vagyok, miért jöttem és mit várhatnak el tőlem. Nem szükséges rosszként, hanem életük egyik, talán legboldogabb napjának …

Vihar Előtt

Van az úgy, hogy már pihenek és normális esetben eszembe sem jutna felugrani és fényképezőgépet ragadni, hogy a házunkkal majdnem szemben lévő domboldal megmászására induljak. Van az úgy, hogy semmi kedvem megmozdulni és inkább nézném csendben tovább a Lannisterek és a Starkok csatározását a Trónok Harca című fantasy-sorozatban. Aztán Lotti rám néz és azt mondja: „Nézzünk ki, legfeljebb sétálunk egyet!”. Megragadja a kezem és az ajtó felé vonszol, én pedig  vele megyek. Elindulunk felfelé a kukoricásban, a fiatal zöld, hajtások éppen csak előbújtak a földből,  a fotókon sajnos nem használhatóak előtérnek, pedig klasszul nézne ki, talán majd később ha már megnőttek. …

Zsófi és Balázs jegyes fotói

Ugyan Zsófit évek óta ismerem és Balázzsal is találkoztam már, nem volt könnyű dolgom a fotózás első felében, egy kicsit nehezen nyíltak meg nekem, de egyszer csak megtört a jég és onnantól érezhető volt, hogy igazán közel engedtek magukhoz és sikerült egy kis szerelmet, egy kis szenvedélyt csempészni a képeikre. Már egy ideje terveztem egy medvehagymavirágzással egybekötött jegyes fotózást, most végre sikerült is összehozni, ám arra senki sem gondolt, hogy az erdőben rengeteg a szúnyog. Ennek eredményeképpen elég sok képem van arról, hogy Zsófi és Balázs szúnyogokat hessegetnek, vagy éppen próbálják lecsapni a vérszívókat magukon, rosszabb esetben pedig egymáson, ezen …

Martina

Martina volt aki az oldalam webcímével fémjelzett töklámpást faragta édesanyjával, tavaly októberben, amiért cserébe akkor egy portréfotózást ajánlottam fel neki. Ő élt is a lehetőséggel, ám nem akármilyen feladat elé állított, hiszen a fotózás helyszínéül a város határában található István akna bányatelepet javasolta. Az épületegyüttesről annyit kell tudni, hogy 1925-ben épült, Gút Árpád és Gergely Jenő irodájának tervei alapján. Még így az összeomlás szélén is  van benne valami megfoghatatlan varázs, belépve üveg és építőanyag törmelékének keveréke kezd ropogásba és csörömpölésbe a talpunk alatt, mintha az építmények utolsó segélykiáltásait hallanánk.  A falakról pattogzó vakolat és festék, a kitört ablakok és a …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás