Még a karantén alatt, de a szabályok maximális betartásával készítettünk egy portrésorozatot Reniről, aki otthonosan mozgott a fényképezőgépeink előtt a sárgálló repcetáblában. Remek időt fogtunk ki, se túl hideg, se túl meleg nem volt, ráadásul a repcét amúgy igencsak kedvelő méhecskék jelentős részének is máshol akadt dolga.

Eléggé elmaradtak a portréfotózások az utóbbi időben, talán Laura volt az utolsó akiről képeket mutattam Nektek, de az esküvőszezon általában háttérbe szorít minden mást. Többek között ezért most látjátok ezeket a képeket is, pedig már tavaly ősszel elkészültek. Katiról egyébként azt kell tudni, hogy nagyjából három éves lehetett amikor utoljára képet készítettem róla, aztán több mint tíz évvel később megkeresett, hogy szeretne magáról néhány képet. Íme!

Laurával már régóta beszéltük, hogy kellene róla egy sorozat, de a dolog egészen idén januárig váratott magára. Januárban nem a legjobb kültéren ilyesmit fényképezni, ezért a helyszín tekintetében a PTE Botanikus kertjének üvegházaira esett a választásunk, ezúton is köszönet a lehetőségért!

Aggódtunk az időjárás miatt, mielőtt fotózni indultunk volna Dórival, de mint utólag kiderült feleslegesen tettük. Épp optimális körülmények fogadtak minket szinte az összes helyszínen amit bejártunk, ahol ellenfény kellett ott ellenfényt kaptunk, ahol szép szórt fényt szerettem volna használni ott pedig azt. Reméljük lesz még lehetőségünk Dórit fotózni! 🙂

Lassan már hagyományosnak mondható, hogy késő-tavasszal vagy kora-nyáron legalább egyszer fényképezzük Évit. Nem volt másként tavaly sem. Hatalmasat sétáltunk az Óbányai-völgy meseszép ösvényein és közben az alábbi képeket készítettük. Reméljük lesz még ilyen!

Erika azért keresett meg, hogy néhány sportosabb képet készítsek róla, ami érdekes kihívás elé állított, hiszen nem ez a fő profilom. Persze ha már ott voltunk készítettünk néhány kevésbé sportos, ám annál elegánsabb képet is, ráadásként pedig pár Lacával közös kép is belefért az időbe. A helyszínről most nem írnék bővebben, de még mindig nagyon sajnálom, hogy folyamatosan pusztul, mert lett volna benne lehetőség bőven. Remélem lesz még lehetőségem Erikát és Lacát fotózni, akár egészen más körülmények között is! 🙂

Vikit már fotóztam egyszer korábban (az akkori képekért kattints  IDE), bár őszintén szólva nem gondoltam, hogy az már három éve volt. Repül az idő. A mostani fotózás sokkal eseménytelenebbül telt, senkit sem sikerült megzavarnunk semmiben és minket sem zavart (el) senki. Akinek tetszenek a képek, megnyugodhat, ez még csak a sorozat első fele, ha az időjárás engedi (tehát ha lesz hó) akkor lesz egy havas sorozat is Vikiről, így hát érdemes lesz néha visszanézni és követni a Facebookos oldalt is. Tudom, hogy egy kicsit kevés a hangszeres kép ahhoz, hogy az Őszi Hangok sorozatok részének kiáltsuk ki ezeket a képeket, …

Régóta tervben volt ennek a sorozatnak az elkészítése és bár sokat kellett várni rá, szerintem megérte. Fotóztam már egyszer itt egy portrésorozatot néhány éve. Akkor is és most is kihívás volt itt fotózni számomra, hiszen nem az ilyen helyszíneket és képi világot szokhattátok meg tőlem. A hely sajnos nagyon pusztul, várhatóan néhány éven belül teljesen összedől majd, szomorú. Viszont Te, kedves olvasó valószínűleg nem szomorkodni jöttél, hanem megnézni ezeket a képeket, íme hát:

Történt egyszer, hogy egy kedves ismerősömnek segítségre volt szüksége, hogy megvásárolhasson egy műláb protézist, ami igencsak borsos összegbe kerül. Gyűjtést szerveztek hát, hogy Gyula (akinek a történetét ITT elolvashatjátok) minél hamarabb focizhasson a kisfiával. Úgy döntöttem, hogy én is kiveszem a részem ebből a dologból, így aukcióra bocsájtottam egy portréfotózást, aminek a teljes bevételével Gyulát szerettem volna támogatni. Komoly érdeklődőből nem volt hiány, ám a licitet végül Alexandra nyerte meg.  A fotózás remek hangulatban telt, sőt még néhány családi képet is készítettünk. Mielőtt a lényegre térnék, engedjétek meg, hogy itt is közzétegyem, hogyan segíthettek Gyulának a cél elérésében. Adományaitokat az alábbi …

Régóta terveztük, hogy készítünk Éviről néhány képet, ám valami, valahogy mindig közbeszólt.  Mi viszont nem hagytuk magunkat és egy – talán mondhatom ezt – remekül sikerült sorozatot hoztunk össze, mindössze néhány óra alatt, amiben Évinek is komoly szerepe volt.  Örültünk, hogy végre sikerült lencsevégre kapnunk és annak pedig külön is, hogy Ő is jól érezte magát és a képekkel is elégedett volt! Reméljük, hogy lesz még alkalmunk hasonlóra! 😉