Fáradtan, elnyűtten érkeztünk Komló-Zobákbányára (én magam legalábbis mindenképpen) amit öt óra önfeledt egymásra történő lövöldözés követett. A végén nem maradt túl sok időnk fotózni, de ezzel a fotózással választ kaphattam egy olyan kérdésre ami már régóta foglalkoztatott: vajon jól mutat-e egy paintball golyókkal szanaszét lőtt esküvői ruha? Jelentem igen! Határozottan jól néz ki, bár a ruha festékkel történő beszennyezése (ha már a medencében való úszkálást túlélte) közel sem volt annyira egyszerű mutatvány mint azt elsőre gondoltuk. A lőszer ugyanis nem volt hajlandó szétdurranni a ruhán, így némi csalással, kövekkel nyomkodtunk szét rajta jó néhány ételfestékkel megtöltött műanyaggolyót mielőtt fotózni kezdtünk …

A jegyes fotózás nem csak a párért van, illetve tulajdonképpen mégis, de mégsem. A jegyes fotózás célja, hogy egy icipicit összerázódjunk, segít felépíteni azt a bizalmi viszonyt, ami miatt nem mindegy, kit választunk ki az esküvőfotósok tömegéből és amely aztán hídként viselkedik a pár és a fotós között. Persze, a jegyes fotózás ad a párnak néhány civil ruhás, Őket a hétköznapokban ábrázoló képet, amiket feltölthetnek a közösségi oldalakra és megmutathatják mindenkinek: szeretik egymást. De mit ad a fotósnak? Élményeket, közös elázást, ami után három órát beszélgetünk az autóban mindenféléről, pillantásokat, nevetést, mosolyt. Hogy miért fontosak ezek az élmények? Mert az …

Talán emlékeztek rá, Noémi és Levente voltak azok az emberek akik a jegyes fotózáson templombéli énekükkel kis híján megsirattak és az esküvőjük napján sem okoztak csalódást. A szertartások szépek és meghatóak voltak, a kreatív fotózást pedig azt hiszem nem csak én élveztem nagyom, de Ők is. Mostanában többször előfordult, hogy egy-egy esküvői fotózás hosszabbra nyúlt a tervezettnél, de azt hiszem ez egy kicsit azt is jelenti, hogy valamit jól csinálunk. Amikor a menyasszony esküvőjének előestéjén levelében arról ír, hogy a képeimet nézegetve hitte el milyen boldog vagy amikor a vőlegény,  elérzékenyülve hív fel a kész esküvői anyag első végignézése után, …

Hosszú utat tettünk meg, hogy Zsuzsi és Csabi jegyes fotóit elkészítsük, de azt kell mondanom, hogy megérte. Klassz délutánt töltöttünk együtt  és megint sikerült olyan képeket készítenem, amiket végignézve azt érzem, hogy nem hiába választottam ezt a hivatást. A hivatást melynek lényege: megörökíteni, hogy emberek szeretik, kiegészítik és boldoggá teszik egymást. Emellett pedig még Nadi kutyusról is készült néhány fotó, amint lelkesen szaladgál fel s alá. Hiába tényleg finom volt az a csokis müzliszelet, bár én nem szaladtam volna érte ennyit. A fotózás egyébként estébe nyúlt, haza csak hajnalban értünk, de az esti képeket megnézve, szerintem érdemes volt elhúzni a dolgot. …

Először fotóztam Mohácson és környékén, de már most  visszavágyom. Ez a vágyam hamarosan teljesül, Edina és Tibor esküvőjét ugyanis szintén itt fogom megörökíteni. Az a péntek délután is úgy indult, ahogyan a többi szokott, az autóból kiszállva fülledt meleg csapott orrba minket, meg is szédültem tőle, pedig nem vagyok egy ájulós típus. Ennek ellenére nagyon klassz helyszíneket találtunk a fotózáshoz, bár a szúnyogokkal meggyűlt a bajunk, hősiesen ellenálltunk a vérszívók támadásainak és éjfél után értünk csak vissza Pécsre. A szúnyogoknak ezúton is üzenném, hogy a következő fotózásokra és pláne az esküvőre nincsenek meghívva. 🙂

A harmadik jegyes fotózás volt zsinórban azon a hétvégén, de töretlen lelkesedéssel ámbár egy kicsit azért fáradtan érkeztünk a város főterére megbeszélt találkozóra. Noémi és Levente viszonylag hamar feloldódtak, öröm volt fotózni őket, szemükben az egymás iránt érzett rajongás és tisztelet ragyogott és ahogyan ez a képeiken is látszik, egy pillanatra sem szűnt meg köztük a fizikai kontaktus, ennél jobb fotótémát pedig nem kívánhat a fotós ha képeivel fotóalanyainak egymás iránt érzett szerelmét akarja megmutatni. A pár kérésére ellátogattunk abba a templomba, ahol Levente vasárnaponként kántorként Istent szolgálja. Beültettem őket a padok közé, hogy elkészíthessek néhány képet arról, ahogyan csak …

Tegnap a Tripodcast című fotós podcast 51. adásában vendégeskedtem, ahol főleg az esküvőfotózásról beszélgettünk és végre élő szóban is elmondhattam egy halom olyan dolgot amiről eddig leginkább írásban fejtettem csak ki a véleményem. Bár sok évvel ezelőtt az online rádiózásba is belekóstoltam, több műsort is vezettem, az első néhány percben igencsak hallani lehet a hangomon, hogy izgulok. Azt mondják, hogy az ember a saját hangját mindig furcsának találja, amikor egy rádió vagy podcast adásban hallja viszont, ám szerintem ez rám triplán igaz. Az adást IDE kattintva hallgathatjátok meg. Köszönöm a meghívást, örülök, hogy ott lehettem!

Szerettünk volna esőt, de ez sajnos ezúttal elmaradt, helyette viszont volt napsütés, kellemes hőmérséklet, jókedv, szerelem és boldogság. Idén a jegyes fotózások egyre inkább arról szólnak, amiről egy jegyes fotózásnak szólnia kell és amiről én is szeretném hogy szóljanak. Ismerkedésről, baráti beszélgetésről, a pár egymás iránti érzelmeinek hétköznapi de mégis csodálatos megnyilvánulásairól, érintésekről, csókokról, ölelésekről, apró rezdülésekről, kézfogásokról és a nagy nap terveinek szövögetéséről. Ez pedig nagy örömmel tölt el, hiszen az esküvő napján már minimum ismerősként, de leginkább barátként érkezhetek, tudják ki vagyok, miért jöttem és mit várhatnak el tőlem. Nem szükséges rosszként, hanem életük egyik, talán legboldogabb napjának …

Klau és Roli nagyon jól tudták, hogy mi az a gondolati és tartalmi háttér, ami egy esküvőt azzá tesz, ami. Eszerint két ember örökre összeköti az életét és egy esküvő igazán erről szól. Hogy miért írom le mindezt? Azért, mert már a szervezés, de még az esküvő napján is több olyan esemény következett be, amelyek akár egyenként is gyakori szereplői menyasszonyok és vőlegények rémálmainak. De nem Klaudia és nem Roland rémálmainak, akik tudták, hogy ez a nap róluk és életük fonalainak összekötéséről, a közös öröklét útján való elindulásról szól és ha rálépnek erre az útra, a körülmények már vajmi keveset …

Klau és Roli Angliában élnek és dolgoznak és mivel csak az esküvő előtt néhány nappal érkeztek haza a szigetországból, a jegyes fotózás igen közel esett az esküvő napjához. Először úgy volt, hogy Lotti nem tud eljönni segíteni, de végül mégis ráért így Vikivel, hárman vágtunk neki a somogyi megyeszékhelyre vezető útnak, amely egyébként viszonylag eseménytelenül telt. Egy helyi gyorsétteremnél találkoztunk, ahonnan egy kis fagyi elfogyasztása és némi rövid eszmecsere után a lagzi  tervezett helyszínére indultunk egy kis terepszemlét tartani.  Még nem igazán szoktam meg, hogy este kilenckor is szinte még világos van, így rendszeresen sikerül túl korai időpontra megbeszélnem a …