Több bejegyzésben is emlegettem már a test festett lányként aposztrofált Biankát, akiről a tavalyi év utolsó néhány napjának valamelyikén készítettünk egy sorozatot miután nem kevesebb mint nyolc órán keresztül Király Kata ecsetje alatt, vászonként volt hasznosítva. Longiék háza elé érve kellett szegénynek szembesülnie azzal, hogy a szenvedései igazán csak ezután következnek. A fotózás végül nem tartott túl sokáig, röpke négy óra alatt végeztünk is, hogy aztán mostanáig kelljen várni a képanyag publikációjára. Tudom-tudom, nem mentség, de közben itt volt az oldal fejlesztése, amely még mindig csak amolyan háromnegyed kész állapotban van, meg minden más egyéb is bekavart a dolognak, de …

Újabb kísérletet tettem arra, hogy nagyobb vízimadarakat és mindenféle egyéb élőlényt kapjak lencsevégre. Bár nem úgy sikerült, ahogy terveztem, mégis hatalmas élményben volt részem. Őszintén szólva kicsit csalódott voltam, de tény, hogy kár volt azt várni, hogy az első komolyabb vadfotós próbálkozásom alatt elkészítem életem fotóját. Ez bizony nem az a sportág, ezért kőkeményen kell dolgozni, de megígérhetem, hogy ebben nem lesz hiba. Negyed nyolc körül értem a területre, a nap ekkor már a horizont felett volt, így a sötétben, csendben való elhelyezkedés, kudarcba fulladt, bár álcaháló sem volt nálam szóval kénytelen voltam röpke két órányi séta után konstatálni, hogy …

Nagy hévvel indultam neki a délutánnak, végül városunktól nem messze fekvő kis tóvidéknél kötöttem ki ahol, messziről, és állvány nélkül ugyan, erősen croppolva, de sikerült elkattintanom néhány vízimadárról készült képkockát. A fenti képek szerintem magukért beszélnek, ezer százalék, hogy visszatérek még a tett helyszínére. Annál is inkább, mert sikerült összefutnom a területért felelős Úrral, aki megadta a telefonszámát és engedélyezte, hogy előzetes egyeztetés után fényképezzek a területen. Rendes tőle. Most viszont rohanok mert ma éjjel van a 44. Országos Középiskolai Fotópályázat leadási határideje és arra még össze kell raknom a pályázati anyagot.

A tegnap esti kudarc után, amikor is a Tettyén lévő feszülethez felmászva derült ki, hogy mindkét akkumlátorom csütörtököt mondott – Jé, tegnap csütörtök volt! –  ma újra fényképezőgépet ragadtam, és Longival együtt a Mecsekre indultunk. Ideje volt már ellőnöm néhány képkockát, mert nagyon rég fotóztam, leszámítva persze a kedden megejtett testfestett hölgyemény megörökítését, akiről egyelőre még nem árulnék el többet. Ilyenkor év végén mindig elszorul egy kicsit a szívem, egy kicsit negatív érzések kerítenek hatalmukba, és végiggondolom, hogy mit terveztem az évre és mit sikerült elérni belőle, és újra és újra megállapítom, hogy a tervek arra valók, hogy minden tökmásképpen …

Minden kedves olvasótól elnézést kérek, és itt most kezdhetnélek untatni benneteket azzal, hogy miért is nem frissült a blog mostanság, de legyen elég annyi, hogy meghalni nem volt időm, sőt közben második helyezést értem el a Duna-Dráva Nemzeti Park által meghirdetett „Négy évszak a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben” c. fotópályázaton, melynek eredményeképpen december.22.-éig kiállítják néhány képemet a Pécs Plaza bevásárlóközpontban. Az oldal frissítése, és újragondolása is folyamatban van, de ebben továbbra is a türelmeteket kérném. A fotóra kattintva új ablakban nyílik meg a galéria.A képek egy része már elérhető volt facebookon, de itt még nem lettek publikálva.

Nem kevés szervezkedés árán és  Longi odaadó vendégszeretetének köszönhetően sikerült elkövetnem az első komolyabban vett műtermi portréfotó próbálkozásomat, aminek elszenvedője Szandra volt. Ezúton is köszönöm, hogy eljöttek Eszterrel (akiről egyébként valószínűleg publikációra kerül majd egy hasonló szösszenet, néhány képből), és köszönöm Longinak is, hogy a helyszínt biztosította. Most pedig irány vissza, dolgozni, mert még két hasonlóan nehéz munka vár rám, már ami a feldolgozást illeti.

Régóta adós vagyok ezzel a képanyaggal, bár hazudnék ha azt mondanám, napját sem tudom mikor készültek a fotók, mert tudom. Kicsit bűntudatom is van miattuk, ugyanis egy részük még 2009 októberében készült csak eddig nem jutott idő a feldolgozásukra. Arról persze még szót sem ejtettünk, hogy milyen körülmények között fotóztunk akkor, és milyen körülmények között „most”, bár ez valószínűleg a képeken is meglátszik. A többi képet még tavaly ősszel készítettük, ezek alapkoncepciója az volt, hogy Mirát körbetekerjük filmmel és a kezébe adunk egy digitális fényképezőgépet, így párhuzamot vonva az analóg és a digitális technika között. Ezek közül csak egy kép …

Tudom sokat késtem a képekkel, és bár mentségem van rá, inkább mégsem írom le azt, mert tudom, hogy senkit sem érdekel, inkább a képek fontosak.  Különböző technikákkal homokból épített szobrok lepték el a pécsi bevásárlóközpontot, gyönyörű látványt nyújtva a látogatóknak. Az alábbi képeken Ti is ízelítőt kaphattok belőle:

A harmadik nap fotózás szempontjából a leggyengébb volt, bár Junkie XL fenomenális szettje azért feledtette ezt a kellemetlenséget. A galéria a képre kattintva érhető el.