Korán kellett kelni, az orvosnál kiderült, hogy bárányhimlős vagyok, már vagy három hete, de az igazi izgalmak csak akkor következtek amikor megközelítettük a pécsi külszíni fejtés környékét. A fene sem gondolná, hogy mennyi fotózható érdekességet találni egy ilyen területen. A képeken már látszik, hogy a természet egy idő után elkezdi visszavenni azt ami valaha az övé volt. Mivel a legkisebb gyújtótávolságom 70mm * 1,6 (az APS-C szenzor miatt), nem volt túl sok esélyem tájképeket lőni, de remélem lesz még majd lehetőségem arra is. Következzen az általam készített képek, egy része, amelyeket már sikerült feldolgoznom, illetve néhány werkfotó Lottitól. Tudom-tudom, hülye állat …

Azóta voltam rendszeres, napi látogatója, és olvasója a fototrend.hu webcímen működtetett fotózással, és a digitális képalkotás világával foglalkozó portálnak amióta először odatévedtem. Szerettem, aztán úgy hozta a sors, hogy egy új oldaláról is megismerhettem a site-ot, ugyanis mint azt sokan tudják nagyjából tavaly június óta hírszerkesztői minőségben, szerkesztői oldalról is betekintést nyertem az oldal életének mindennapjaiba. Számtalan mérges reggel, amikor csapnivaló, vagy egyáltalán nem érkezett sajtóközlemény egy frissen bejelentett termékről, számtalan eseménytelen, vagy épp eseményekben túlzottan is gazdag nap után azt mondhatom, hogy szerettem a fototrendnek dolgozni, amely 2010.február.1-ével a prohardver! egyik rovataként működik tovább. Bevallom, hogy régóta tudtam a …

Zsibbadt lábakkal görnyedve próbálom mozdulatlanul tartani a fehér fémből készült objektívet, és a rátekert fényképezőgépvázat. Kezemen édesanyám textilkesztyűje, mert a sajátomat sehol sem találtam. Hidegben kesztyű nélkül nem megyek fotózni, mert az objektív, fehér, és fémből van, ami hamar áthűl. Szél kerekedik, arcomba fújja a hópelyheket és némi füstöt. Szeretem a fa füstjének illatát, valahogy olyan természetes, nyugalmat áraszt, mindig azt a képet juttatja eszembe, hogy anyai nagyszüleim konyhájában ülök és a sparhelt felől az égő nedves fa pattogása, tölti meg a helyiséget. Emlékszem milyen boldog voltam, amikor nagyapám engedte, hogy én tegyek a tűzre, az idősebbek pedig azzal élcelődtek, …