Valahogy nincs szerencsém ezzel a fesztiválra utazással. Megint sikerült zsinórban három buszt lekésnem. Miután az előző nap képeit feltöltöttem, és megírtam a bejegyzést ide a blogra, néhány óra alvás után fotótörténelem házi dolgozat írásába kezdtem. Az első témakör még egészen könnyen ment, az aktfotográfia fejlődéséről és kialakulásáról elvégre nem olyan nehéz írni, de a hazai kortárs fotóművészet már keményebb dió, legalábbis számomra. A helyzet az, hogy ha beadom azt amit leírtam nagyon valószínű, hogy igencsak csúnya tekinteteket fogok kapni, így az valószínűleg megmarad az asztalon abban a *.txt fájlban amibe elmentettem. Pihenésképpen becipeltünk egy  kombi-hűtőszekrényt a spájzba, azzal a nehezítéssel, …

Immár semmit sem bízva a véletlenre, ezúttal autóval közelítettem meg az Expo Centert amely a fesztivál helyszínéül szolgál. Sokkal biztatóbb kép fogadott, noha a Pécs’R zenekar koncertjét pont sikerült lekésnem, pedig direkt azért igyekeztem korán odaérni, hogy még róluk is készítsek néhány kósza felvételt. Egyébként beigazolódott az a sejtésem, hogy az első nap sokkal komolyabb lesz a nulladiknál, mind az emberek számát, mind pedig a hangulatot tekintve. Egy-két régi ismerőssel is találkoztam, és egészen jól elvoltunk a fotós kollégákkal is úgy, hogy tényleg nincs okom panaszra. Egyetlen dolog árnyékolta be az estét még pedig szó szerint, ugyanis valahogy a fény …

Izgatottan indultam el a Tavaszi Egyetemi Fesztivál helyszínére tegnap délután. Ekkor még nem sejtettem, hogy a biztonsági okokból magamnál tartott kabátom igen jó szolgálatot tesz majd, és aki fél órával korábban még rajtam röhögött, hogy „nézd azon a hülyén kabát van” irigykedve néz rám vissza a levegőből mert közben elfújta a szél. Kb. egy órát sikerült ácsorognom az Árkádnál, várva a fesztiválbuszt ami persze nem jött. Na, persze valójában egyet kerestem a város tömegközlekedést bonyolító cégének járművei közül, de amiről végül kiderült, hogy a fesztiválbusz szerepét tölti be, az sem járt arra abban az egy órában. A nulladik nap, véleményem …

Már jó ideje figyelemmel kísérem a lopásgátló vagyis külföldiül anti-theft szoftverek fejlesztését, különös tekintettel az Android platformra épülő megoldásokra. Néhány bejegyzéssel korábban közöltem néhány képet legújabb szerzeményemről, egy Orange San Francisco típusú mobiltelefonról, amit pár szóban be is mutattam. A helyzet az, hogy a készülékből kettő érkezett Tildy fórumtárs jóvoltából, aki volt olyan kedves és idejét nem sajnálva beszerezte és hazaküldte nekünk a készülékeket egy ismerőssel, aki meg volt olyan kedves és elhozta. Igen ám, de a másik készülék amelyik Lauráé volt, egy szerencsétlen véletlen folytán az egyik pécsi áruház női mosdójában maradt egy rövid időre, sajnos őrizetlenül, ennek eredményeképpen …

Ez a bejegyzés egy fórumhozzászólásnak indult, de végül úgy döntöttem inkább a blogomon osztom meg, témába vágás helyett. Hogy miért? Az van sajnos, hogy nem egy és nem két kedves fórumozó gondolja úgy, hogy a reális piaci ár az, amit Ők megszabnak. Szerintem nem nagyon tudnék olyan műszaki terméket mondani ami sok évesen (kopottan, karcosan meg pláne!) az új bruttó árának a 80%-át éri. Miért lenne ez igaz pont a fényképészek által használt berendezésekre, felszerelésekre? Ezt a témát próbálom meg feszegetni egy kicsit a következő néhány bekezdésben, azonban a világért sem szerettem volna megsérteni a fórum felhasználóinak érzékeny lelki világát, és …

Több bejegyzésben is emlegettem már a test festett lányként aposztrofált Biankát, akiről a tavalyi év utolsó néhány napjának valamelyikén készítettünk egy sorozatot miután nem kevesebb mint nyolc órán keresztül Király Kata ecsetje alatt, vászonként volt hasznosítva. Longiék háza elé érve kellett szegénynek szembesülnie azzal, hogy a szenvedései igazán csak ezután következnek. A fotózás végül nem tartott túl sokáig, röpke négy óra alatt végeztünk is, hogy aztán mostanáig kelljen várni a képanyag publikációjára. Tudom-tudom, nem mentség, de közben itt volt az oldal fejlesztése, amely még mindig csak amolyan háromnegyed kész állapotban van, meg minden más egyéb is bekavart a dolognak, de …

Újabb kísérletet tettem arra, hogy nagyobb vízimadarakat és mindenféle egyéb élőlényt kapjak lencsevégre. Bár nem úgy sikerült, ahogy terveztem, mégis hatalmas élményben volt részem. Őszintén szólva kicsit csalódott voltam, de tény, hogy kár volt azt várni, hogy az első komolyabb vadfotós próbálkozásom alatt elkészítem életem fotóját. Ez bizony nem az a sportág, ezért kőkeményen kell dolgozni, de megígérhetem, hogy ebben nem lesz hiba. Negyed nyolc körül értem a területre, a nap ekkor már a horizont felett volt, így a sötétben, csendben való elhelyezkedés, kudarcba fulladt, bár álcaháló sem volt nálam szóval kénytelen voltam röpke két órányi séta után konstatálni, hogy …

Nagy hévvel indultam neki a délutánnak, végül városunktól nem messze fekvő kis tóvidéknél kötöttem ki ahol, messziről, és állvány nélkül ugyan, erősen croppolva, de sikerült elkattintanom néhány vízimadárról készült képkockát. A fenti képek szerintem magukért beszélnek, ezer százalék, hogy visszatérek még a tett helyszínére. Annál is inkább, mert sikerült összefutnom a területért felelős Úrral, aki megadta a telefonszámát és engedélyezte, hogy előzetes egyeztetés után fényképezzek a területen. Rendes tőle. Most viszont rohanok mert ma éjjel van a 44. Országos Középiskolai Fotópályázat leadási határideje és arra még össze kell raknom a pályázati anyagot.

A tegnap esti kudarc után, amikor is a Tettyén lévő feszülethez felmászva derült ki, hogy mindkét akkumlátorom csütörtököt mondott – Jé, tegnap csütörtök volt! –  ma újra fényképezőgépet ragadtam, és Longival együtt a Mecsekre indultunk. Ideje volt már ellőnöm néhány képkockát, mert nagyon rég fotóztam, leszámítva persze a kedden megejtett testfestett hölgyemény megörökítését, akiről egyelőre még nem árulnék el többet. Ilyenkor év végén mindig elszorul egy kicsit a szívem, egy kicsit negatív érzések kerítenek hatalmukba, és végiggondolom, hogy mit terveztem az évre és mit sikerült elérni belőle, és újra és újra megállapítom, hogy a tervek arra valók, hogy minden tökmásképpen …

Minden kedves olvasótól elnézést kérek, és itt most kezdhetnélek untatni benneteket azzal, hogy miért is nem frissült a blog mostanság, de legyen elég annyi, hogy meghalni nem volt időm, sőt közben második helyezést értem el a Duna-Dráva Nemzeti Park által meghirdetett „Négy évszak a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben” c. fotópályázaton, melynek eredményeképpen december.22.-éig kiállítják néhány képemet a Pécs Plaza bevásárlóközpontban. Az oldal frissítése, és újragondolása is folyamatban van, de ebben továbbra is a türelmeteket kérném. A fotóra kattintva új ablakban nyílik meg a galéria.A képek egy része már elérhető volt facebookon, de itt még nem lettek publikálva.