Mostanában elég sok jegyesfotózáson vettem részt, ami mindig új és új energiákkal töltött fel. Hiába kellett szanaszét szakadnom ahhoz, hogy mindenhova oda érjek időben és hiába kellett egy csomó mindent csinálnom, nagyon jó érzés volt ennyi vidám egymást szerető emberrel dolgozni. Anett és Miklós sem volt ezalól kivétel. Már a fotózás elején sejteni lehetett, hogy nem lesz unalmas a találkozás első perceit követő néhány óra, de azt mi sem sejtettük, hogy ilyen jól fogunk szórakozni. Lotti azt mondta az arcizmai is megfájdultak annyit nevetett, a fényképezőgép kijelzőjén visszanézve a képeket pedig ismét úgy éreztem, hogy a boldogság és a szerelem …
Emőke és Marci egy bogaras páros, a szó legszorosabb értelmében. Szoktam kérni a pároktól, hogy a jegyes fotózásra hozzanak magukkal valami rájuk jellemző kiegészítőt, vagy tárgyat amivel adott esetben pózolhatnak, de autó eddig még nem került a terítékre ilyen tekintetben, pedig már egy ideje akartam ilyet, csak nem voltak adottak hozzá a feltételek. Emőke és Marci tehát egy VW Bogárral gurultak le a fővárosból egy kis fotózkodásra. Azt mondták, hogy a billentyűzet is eszükbe jutott mint lehetséges kiegészítő, de inkább maradtak a Boginál, mert, hogy így hívják a felújított négykerekűt, ami egyébként egy 1972-es alvázra épített ’83-as karosszéria. Még a …
Minden rendben volt.Korán kellett ugyan kelni, amit bevallom, nem szeretek, de ez nem tudta elrontani a kedvem. Már az odaút sem telt eseméyntelenül, alig hogy elhagytam a Pécs táblát, az út mentén legelésző őzeket pillantottam meg. Nem sokkal ezután el is határoztam, hogy félreállok és az anyósülésre helyezem át a felszerelésem egy részét, hátha sikerül elkapni egy-két vadat. Sajnos onnantól kezdve, hogy a nagyobbik váz és a teleobjektív elérhető közelségben volt egy legyet sem láttam, nem hogy nagyobb élőlényeket. Megérkezvén rövid keresgélés után megtaláltuk egymást Eszterrel, és kezdetét vette a kellemes rohanás. A fodrásznál szerencsére viszonylag hamar elkészültünk így folytattuk utunkat …
Angéla hatig dolgozott. Még éppen sikerült elcsípnünk a virágzó napraforgótáblát, mielőtt az elmúlt hetekben tapasztalt hihetetlen kánikula hatására teljesen kókadtá váltak volna a virágok, így elkészülhettek az alábbi fotók. Persze meleg volt már akkor is, lógott is a nyelvünk rendesen, de azért igyekeztünk jól érezni magunkat, ami azt hiszem sikerült is. Sajnos a gyomnövényzettel nem volt szerencsénk, a végén véletlenül nekem is sikerült belesétálnom egy csalánosba, pedig a többiek szóltak, hogy ott van, csak én a keresőben nem láttam. Angéla, Zoltán: az esküvőn találkozunk! 🙂
Már jó ideje terveztük, hogy egy este útra kelünk és csillagfotózásra alkalmas helyet keresünk, de vagy túl fáradtak voltunk, vagy valamilyen eszközbeli hiányossággal kellett szembenéznünk, vagy az autó hiányzott a repertoárból, vagy megfelelő gyújtótávolságú objektívnek voltunk híján. Tegnap végül fáradtan ugyan, de nekivágtunk. Nem tudtuk, hogy merre induljunk, így végül lesz ami lesz alapon, Kozármisleny felé vettük az irányt és próbáltunk minél messzebb kerülni a várostól, így elkerülve a fényszennyezés okozta bosszúságot és teljes mértékben a csillagokra koncentrálhattunk. Mivel túl messzire azért nem akartunk menni, a Magyarsarlósra vezető út kereszteződésében „horgonyoztunk” le, ahol egy szimpatikus kis facsoport felett megpillantottuk a …
Sokadszorra beszéltünk meg koncepciót, időpontot és helyszínt Eszter és Gergő jegyes fotózására, ám eddig minden alkalommal közbejött valami. Nem úgy mint ma! Gyönyörű napsütésre, madárcsicsergésre és júniusi nyárillatra, no meg az Amerikai Fater c. sorozat főcímdalára ébredtünk Lottival, hogy aztán némi tollászkodás után a megbeszélt helyszínre, vagyis a Kodály Központ parkolójába érkezzünk meg. A körülmények adottak voltak, a fáradtságunk hamar elillant és azt hiszem bátran állíthatom, hogy mind a négyen nagyon jól éreztük magunkat. Még az előző esti fogfájás sem tudta elvenni a kedvem, pedig nem volt kellemes, elhihetitek. Sajnos továbbra is fájdalomcsillapítókat szedek, első utam valószínűleg a fogászatra vezet …
Régóta hiányzott egy babafotós anyag, ennek megszervezése pedig nem volt egyszerű, tekintve, hogy viszonylag távol állnak tőlem a picik, nem volt soha kisebb testvérem, sőt egyelőre családon belül is viszonylag ritka a tíz évesnél fiatalabb gyermek. Ennek megfelelően nem kis félelmekkel indultam el Zsófiékhoz két hete, hogy végre lencsevégre kaphassam az unokaöccsét, Milánt. Milánra egy rossz szavunk nem lehet, majdnem egy órán keresztül, mászott, játszott, mosolygott, pózolt, hagyta, hogy fotózzam, sőt a vége felé már felém is hajlandó volt egy-egy mosolyt megereszteni, szóval a félelmeim alaptalannak bizonyultak. Nektek is hoztam néhány képet a kis srácról, remélem hasonlóan jó érzéseket kelt …
Az előrejelzések ellenére szép időnk volt, a templomi szertartás némi késéssel ugyan, de gördülékenyen ment, szóval egyáltalán nem volt okom panaszra Betti és Géza nagy napját illetően. Aztán elérkeztünk a kreatívfotózás helyszínére. Két nappal korábban még pipacsoktól vöröslött az egész terület, ám most csak a földön heverő száraz piros szirmok árulkodtak arról, hogy korábban egy pipacsmező piroslott itt. Persze azért nem keseredtünk el, megoldottuk a problémát és azt hiszem bátran mondhatom, hogy pipacsok nélkül is jól éreztük magunkat. Ezután a polgári szertartás következett, ami szintén gördülékenyen ment, én pedig még mindig elérzékenyülök ilyenkor. Azért arról majd írok, ha egyszer nem. 🙂 …
Ritkán jut el hozzám olyan megkeresés, aminél a fotózás dátuma ennyire közel van a kapcsolatfelvétel időpontjához és még ritkábban fordul elő, hogy ennek másnapján kell fotózni. Persze nem zárkózom el az ilyesmitől, csak ilyenkor még több odafigyelés szükséges, hiszen nincs idő megismerni a modellt, nincs idő kialakítani a fotós-modell kapcsolatot, rosszabb esetben nem is sikerül a fotózás előkészületei előtt kapcsolatba lépni a modellel, beszélgetni meg aztán végképp nem. Nem történt ez másképp most sem, a Tettyére beszéltünk meg találkozót és bár a nap még magasan volt, igyekeznünk kellett, mert sejtettük, hogy idő szűkében vagyunk. Mire elpakoltunk már dörgött az ég, …
Sajnos ez a bejegyzés eltávolításra került, mivel volt aki nem volt képes értelmezni az alább leírtakat. Ha kiderül az illető kiléte, tudatni fogjuk veletek, hogy megköszönhessétek neki! A következő néhány kép jellegéből adódóan megköveteli, hogy noha ez az oldal alján is jelezve van, külön is megemlítsem, hogy a képek bármilyen nemű felhasználása, újraközlése, módosítása a modell és a szerző írásos beleegyezése nélkül szigorúan TILOS (ilyet meg nem adunk :), és azonnali jogi lépéseket von maga után. A fotók tartalmazhatnak olyan elemeket melyek miatt megtekintésük csak 18 éven felülieknek ajánlott. Továbbá kérek mindenkit, hogy ha véleményt nyilvánít, azt kulturált formában tegye! Mivel láttuk, …









