Nóri és Ricsi

A képeken rengeteg pókot rejtettünk el. Persze a megtalálásukért nem jár semmi, de gondoltam azért leírom, hogy rengeteg volt belőlük. Ezt a kis incidenst leszámítva remek hangulatú fotózás volt Nóri és Ricsi jegyes fotózása és bár tudom, hogy lassan már snassz, hogy minden jegyes fotózás után azt írom: nagyon várjuk az esküvőt, de mit csináljak ha egyszer csak olyan párokkal hoz össze a sors, akikkel élmény időt tölteni és egyáltalán nem érzem, hogy dolgozom amikor Őket fotózom?! Alig várjuk az esküvőt!

Esküvő: Bori és Anti

Szinte egész szezonban féltünk az esőtől, de talán Bori és Anti nagy napján volt ez leginkább jellemző, azon a szeptemberi szombaton tetőzött ez be. Nem maradhatott tehát otthon a gumicsizma és a színes esernyő sem (ezért köszönettel tartozunk Zsófinak, köszi!;)) Aztán bár, csöpörgött is picit, de  szerencsére úgy döntött, hogy megvárja míg Bori és Anti kimondják azt a bűvös szót, melyet megünnepelni összegyűltünk aznap.  Végül amikor elhangzottak az „Igenek” és indultunk volna elkészíteni a csoportképet, leszakadt az ég. Gyönyörű pillanatok voltak ezek, mintha csak az időjárás is meghatódott volna. Bori, Anti: Köszönöm a bizalmat és az élményt, hogy ott állhattam …

Niki és Krisztián

Ritka, hogy a jegyes sorozat elkészítésekor már ilyen közel van a nagy nap. Az viszont tény, hogy vannak pozitív hatásai is, hiszen még friss az élmény és a jegyes fotózáson felépült hidak még stabil pilléreken állnak. Így volt ez Nikivel és Krisztiánnal is és bár a rengeteg statiszta, akik szúnyogok képében jelentek meg nem könnyítették meg a dolgunkat, mi hősiesen kitartottunk. Ennek eredményeképpen láthatjátok most az alábbi képeket. 🙂

Évértékelő, avagy viszlát 2014!

 Hello 2015, üdv a buliban! Megint itt az év utolsó napja, így hát megint itt vagyok én is, egy kis visszatekintéssel egybekötött, statisztikaelemzéssel megkent és hálával vegyes örömben kisütött blogbjegyzéssel. Elvégre így volt ez tavaly és tavaly előtt is. Ronda egy év volt, mondhatnám, de nem mondom (ezért is van áthúzva). Bár nem volt könnyű, mégis  volt ami széppé tegye és az, hogy most ezeket a sorokat írom, Ti pedig olvassátok, azt jelenti, hogy túl vagyunk rajta. Kiálltuk a próbát, átjutottunk az elénk gördített akadályokon és jövőre újult erővel vághatunk neki. Annyi mindenen vagyunk túl, hogy azt sem tudom igazán, hogy …

Esküvő: Nóri és Tomi

Mindig feldobja a lagzit ha sok zenészt tudhatunk a násznép soraiban, főleg ha ezek a zenészek tevékenyen részt vesznek a talp alá való szolgáltatásában is, de ilyen nagy bulit azért viszonylag ritkán látunk. Ám de ne szaladjunk ennyire előre! A kreatív sorozatot már péntek délután elkészítettük és még egy kis esti sziluettezésre is maradt időnk, így aztán másnap mindenki nyugodtan készülődhetett a nagy eseményre. Itt tényleg összegyűlt a falu apraja nagyja és úgy kísérték Nórit és Tomit, először a városházára – a már említett zenekar társaságában – (mert Kozármisleny ugye már város) aztán pedig a templomba. Remek nap volt, egy …

Anita és Ati

A jegyes fotózások mindig jó hangulatúak szoktak lenni, de Anita és Ati még erre az alapra is rátettek egy jó nagy púpos lapáttal, már a fotózás legelején. Van aki picit nehezebben oldódik és eltelik tíz-tizenöt perc mire megszokja, hogy fotózom. Ennek esetünkben nyoma sem volt. Anitáék az első perctől kezdve teljesen természetesen viselkedtek, mintha ott sem lettem volna. Akik követik ezt a blogot, tudják, hogy viszonylag ritkán fotózom a belvárosban, és inkább a természetközeli helyszíneken készült képek szerepelnek nagyobb mennyiségben itt is, de ez a sorozat szerintem a belvárosi képekkel lett egész. A fotózásra egyébként Gábor barátom is velünk tartott, aki …

Esküvő: Dóri és Barna

Bár a kreatív fotózás alatt szemerkélni kezdett az eső, ez nem szegte kedvünket és Orfűre indultunk, „Hátha ott nem esik!” és ez be is jött. Estére remek fények között fotózhattunk az orfűi tó partján,gyönyörű volt, ahogyan a lemenő nap fénye megfestette a felhőket. Dóri saját készítésű, varrott csokrát a húga, Anna kapta el, így a csokor családban maradt és nem kellett megválni tőle. A szertartás sem volt mindennapi. A református lelkész és a katolikus pap különleges hangulatot kölcsönöztek az egésznek és megmutatták, hogy a különböző felekezeti hovatartozásnak nem kell gátnak lennie ha két ember össze akarja kötni az életét Isten előtt. …

Évi és Laci

Egy közeli barátom megkért, hogy segítsek neki a májusfaállításban. Igen még május elsejére virradó éjszaka. Aztán nem is gondolva az egészre, május elsején, Évivel és Lacival történő gondos egyeztetés után, találkoztunk és elindultunk elkészíteni a jegyes fotóikat. Mindig örülök, ha fontos szerepet töltenek be az általam készített képek a rajtuk szereplők életében, de az különösen nagy megtiszteltetés, ha egy pár ezekkel a képekkel tudatja a baráti illetve rokoni körrel, hogy eljegyezték egymást. Aki ismeri a képeimet tudja, hogy igen nagy hányadát teszik ki az általam használt helyszíneknek, amelyek természetközeliek és ebből adódóan legtöbbször a várostól távoliak. Nem volt ez másképp most …

Esküvő: Ági és Bandi

1030 képből válogattam ki azt a kétszázat ami ide a BLOG-ra most felkerült. Nem elírás, még így is vérzett a szívem néhány képért, de túlzásba sem akartam vinni. Gyönyörű napunk, volt, ami jó alapot szolgáltatott ahhoz, hogy Ági és Bandi nagy napja tényleg emlékezetes és gyönyörű legyen. Úgy volt tökéletes minden, ahogy volt. A szertartások meghatóak voltak, bizony a templomban még én is elmorzsoltam egy-egy könnycseppet. De nem azért gyűltünk össze, hogy sírjunk, hanem azért, hogy ünnepeljünk. A lagziban a talp alá valót a GandB zenekar szolgáltatta, akik elképesztő hangulatot varázsoltak a paksi Erzsébet Nagy Szálloda nagytermébe, a násznép pedig …

Esküvő: Melcsi és Dani

Végre elég volt a rizs. Persze nem ez volt Melcsi és Dani nagy napjának egyetlen pozitívuma, de részben azért hozzájárult ahhoz, hogy minden flottul menjen és egy gyönyörű ünnepet fotózhassak, hatalmas bulival megkoronázva azt az augusztusi szombatot. Amikor először megláttuk a Bélavári Zita által tervezett menyasszonyi ruhát az ajtóra akasztva, nagyon megörültünk, Melcsi pedig nem okozott csalódást, lélegzetelállítóan festett benne. Könnyekig meghatott násznép és örömszülők, tizenhat tonna rizs (aminek tetemes része az én cipőmben kötött ki) után pedig hatalmasat buliztunk a video-disco.hu jóvoltából. Melcsi, Dani: Annyi boldog, szerelemben, együtt eltöltött évet kívánok nektek, ahány szem rizst szórtak rátok a vendégeitek! …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás